WP_Query Object
(
[query] => Array
(
[paged] => 9
)
[query_vars] => Array
(
[paged] => 9
[error] =>
[m] =>
[p] => 0
[post_parent] =>
[subpost] =>
[subpost_id] =>
[attachment] =>
[attachment_id] => 0
[name] =>
[pagename] =>
[page_id] => 0
[second] =>
[minute] =>
[hour] =>
[day] => 0
[monthnum] => 0
[year] => 0
[w] => 0
[category_name] =>
[tag] =>
[cat] =>
[tag_id] =>
[author] =>
[author_name] =>
[feed] =>
[tb] =>
[meta_key] =>
[meta_value] =>
[preview] =>
[s] =>
[sentence] =>
[title] =>
[fields] =>
[menu_order] =>
[embed] =>
[category__in] => Array
(
)
[category__not_in] => Array
(
)
[category__and] => Array
(
)
[post__in] => Array
(
)
[post__not_in] => Array
(
)
[post_name__in] => Array
(
)
[tag__in] => Array
(
)
[tag__not_in] => Array
(
)
[tag__and] => Array
(
)
[tag_slug__in] => Array
(
)
[tag_slug__and] => Array
(
)
[post_parent__in] => Array
(
)
[post_parent__not_in] => Array
(
)
[author__in] => Array
(
)
[author__not_in] => Array
(
)
[suppress_filters] =>
[ignore_sticky_posts] =>
[cache_results] => 1
[update_post_term_cache] => 1
[lazy_load_term_meta] => 1
[update_post_meta_cache] => 1
[post_type] =>
[posts_per_page] => 15
[nopaging] =>
[comments_per_page] => 50
[no_found_rows] =>
[order] => DESC
)
[tax_query] => WP_Tax_Query Object
(
[queries] => Array
(
)
[relation] => AND
[table_aliases:protected] => Array
(
)
[queried_terms] => Array
(
)
[primary_table] => wp_posts
[primary_id_column] => ID
)
[meta_query] => WP_Meta_Query Object
(
[queries] => Array
(
)
[relation] =>
[meta_table] =>
[meta_id_column] =>
[primary_table] =>
[primary_id_column] =>
[table_aliases:protected] => Array
(
)
[clauses:protected] => Array
(
)
[has_or_relation:protected] =>
)
[date_query] =>
[queried_object] =>
[queried_object_id] =>
[request] => SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS wp_posts.ID FROM wp_posts WHERE 1=1 AND wp_posts.post_type = 'post' AND (wp_posts.post_status = 'publish') ORDER BY wp_posts.post_date DESC LIMIT 120, 15
[posts] => Array
(
[0] => WP_Post Object
(
[ID] => 768
[post_author] => 2
[post_date] => 2015-08-28 17:03:21
[post_date_gmt] => 2015-08-28 17:03:21
[post_content] =>
The site Spišský Štvrtok/Csütörtökhely-Flur Myšia hôrka (previously Barimberg)(Sk) is one of the most well-known Middle Bronze Age settlements on a European level; it was excavated by J. Vladár between 1968 and 1975, following numerous smaller research efforts (Vladár 1975). The geographical position of the Bronze Age Settlement is ordinary, located at a promontory on the terrace of the stream Malachovský, which flows into the river Hornád.
Following the complete excavation of the settlement, we learned from Vladár’s articles (for the full list: Bader 1978 and Vladár 2014) about the features and finds observed there. The settlement was protected – on the sides left undefended by natural terrace borders – by a semi-circular, stone covered wall on both sides, with a palisade placed on top of it. On the eastern side, a lower wall stretched outside of the stone wall. The entrance was also on this side, guarded by two round stone towers. The eastern fortified settlement was separated by a 6 metre wide ditch from the more extensive, rustic settlement. From the entrance of this stonewalled settlement, a stone paved road led to a more significant part of the settlement that Vladár named “Akropolis”. Here, surrounded by houses with stone foundations, they found a U-shaped, stoned surface that was bordered by pithos burials and a stone stele. Vladár interpreted this area as the religious centre of the settlement. Houses of craftsmen were lined up by the wall, forming groups based on different trades. Based on the finds, the excavator identified the following craftsman locations: ceramics, bone and antler processing to the north of the entrance, stone, bronze, gold and textile processing to the south of it. In the pit next to the entrance, the thrown in remains of 9 corpses were found, they were identified by the excavator as a group sacrifice following the construction of the settlement.
A település idősebb fázisát a Reinecke A3 periódusra, míg a fiatalabbat a Reinecke B1 időszakra teszi Vladár. Ez a datálás megfelel a Szepességben általánosan megfigyelteknek miszerint az OFK kultúrkomplexum életének második felében telepítette be sűrűn ezt a területet. Ez az időszak a magyar kronológiai rendszer szerinti középső bronzkor második fele és az ún. koszideri periódus.
Vladár dates the older phase of the settlement to the Reinecke A3 period, while the younger phase is categorised as Reinecke B1. This dating fits what is generally observed in the Spiš region, namely that the OFK cultural complex settled in this area more intensely during the second half of its lifetime. In Hungarian chronology this period is referred to as the second half of the Middle Bronze Age, the so-called Koszider period.
A rich assemblage came to light at the settlement, of which the decorated horse-bits (Vladár 1971), bronze and gold depot finds and ore depot are mentioned on multiple occasions (Kovalčik 1970; Vladár 1973; 1978; David 2002, 490), but it was not published systematically. Same goes for the layout of the settlement or the details of a precise documentation.
Three layouts are available of the settlement in literature. One of them was published by Vladár himself in his German summary in 1975 (Vladár 1975, Abb. 2), primarily featuring the fortification. Based on descriptions, Jockenhövel (1990, 216, Abb. 4) reconstructed an interpretation of the layout, with the units described by Vladár included. Then in 2002, based on the original documentation, a redrawn, more complete layout was published (Gašaj 2002, Fig. 6).
What makes this settlement unique is the fact that it was completely excavated (and thus, destroyed); this lets us examine Bronze Age features which are not possible at most sites due to fragmentation. Another unique characteristic is the theory that J. Vladár tied to the settlement ever since the first publication of the excavation. According to that, the stone wall, the stone towers guarding the entrance, the inner structure of the settlement (Akropolis – craftsmen district – suburbium) and the assemblage all show strong Aegean, Mycenaean ties. Therefore the Bronze Age societies of the Carpathian Basin is described as a region strongly dependent on Aegean (Mycenaean, Cretan) development, which, when applied to the post-1980s centre-periphery theory, makes Central Europe a subjugated, underdeveloped region, relying on its southern neighbours to this day (Vladár 1973).
The dominant role of the centre-periphery theory (Sherrat 1983) is on the decline nowadays. The connection between 2
nd millennium BC Carpathian Basin and the Aegean, late Middle, early Late Helladic periods is undeniable, but the number of concrete evidence is only a handful. Based on that, a strong dependency system between the two regions cannot be hypothesized. Chronological research proved that the golden age of the late Middle Bronze Age (after Hungarian chronology) – which Spišský Štvrtok is also a result of – significantly preceded Mycenaean monumental architecture and palaces. There are little similarities between the architecture, material cultures and societies of the two regions and periods.
In addition to the aforementioned, a very critical article was published recently about the dating of the fortification of the settlement Spišský Štvrtok (Jaeger 2014). Although we are aware of fortifications made out of stone or with stone foundations from the OFK territory, the structure of the one found at Spišský Štvrtok bears little resemblance to those. However, it shows no ties to the otherwise sporadic late Middle Helladic period (that is, of the same age) Aegean fortifications either. The most surprising similarity with the stone wall’s structure is from the known Slovak fortified settlements of the Púchov culture (Celtic period).
Throughout the systematic collection of OFK settlements I also experienced that in the Spiš region, many OFK sites were later settled in by the Púchov culture, which is presumably a result of choices made based on the same environmental criteria.
However, the settlement of Spišský Štvrtok cannot be considered published, despite having been discussed in numerous publications. Most studies only present the excavator’s interpretation of the site and not real data.
Of course without new information the Celtic origin of the fortification cannot be confirmed for sure, purely by analogical means, but the “myth of Spišský Štvrtok” definitely seems to be falling out of favour.
Literature:
Bader, T. 1978, Epoca bronzului in nord-vestul Transilvaniei. Bucuresti.
David, W. 2002, DAVID W. 2002, Studien zu Ornamentik und Datierung der bronzezeitlichen Depotrfund-gruppe Hajdúsámson-Apa-Ighiel-Zajta. Bibliotheca Musei Apulensis 18.
Gašaj, D. 2002, Osada obronna w Spisškim Štvrtku. Fortifies settelemet at Spisšý Štvrtok. in: J. Gancarsky (ed.) Między Mykenami a Bałtykiem. Kultura Otomani-Füzesabony. Krosno-Warszawa. 37–41.
Jaeger, M. 2014 The stone fortifications of the settlement at Spisšký Štvrtok. A contribution to the discussion on the long distance contacts of the Otomani-Füzesabony culture. Prehistorische Zeitschrift 89, 291–304.
Jockenhövel, A. 1990, Bronzezeitlicher Burgenbau in Mitteleuropa. Untersuchung zur Strucktur frühmetallzeitlicher Gesellschaften. In: Orientalische-Ägäische Einflüsse in der Europäischen Bronzezeit. RGZM Monographien Band 15 (1990) 209-228.
Kovalčik 1970 Záchranný archeologický výskum na „Barimbergu” pri Spisškom Štvrtku (okr. Spišska Nová Ves) Rettungsgrabung am „Barimberg” bei Spisšký Štvrtok (Bez. Spišska Nová Ves)
Sherrat A. 1993, What would a Bronze-Age world system look like? Relations between temperate Europe and the Mediterranean in later prehistory. Journal of European Archaeology 1, 1–57. Musaica 21, 5–12.
Vladár, J. 1971, Parohové bočnice zubadiel otomanskej kultúry na Slovensku. Geweihtrensen der Otomani-Kultur in der Slowakei. Slov Arch 19, 5–12.
Vladár, J. 1973, Osteuropäische und mediterrane Einflüsse im Gebiet der Slowakei während der Bronzezeit. SlovArch 21, 253–357.
Vladár, J. 1975, Spišský Štvrtok. Befestigte Siedlung der Otomani-Kultur. In: III. Inter-nationaler ongress für slawische Archäologie Bratislava, 7–14 September 1975. Nitra,2–24.
Vladár, J. 1978, Umenie davnovekého Spiša. Bratislava, 1978.
Vladár, J. 2014, Praveké mestá z doby bronzovej Spisšký Štvrtok a Košice-Barca. Musaica 28, 15–37.
[post_title] => Spišský Štvrtok and the myth surrounding it
[post_excerpt] =>
[post_status] => publish
[comment_status] => open
[ping_status] => open
[post_password] =>
[post_name] => spissky-stvrtok-es-a-korulotte-kialakult-mitosz
[to_ping] =>
[pinged] =>
[post_modified] => 2018-02-01 20:10:42
[post_modified_gmt] => 2018-02-01 20:10:42
[post_content_filtered] =>
[post_parent] => 0
[guid] => http://bronzkor.hu/?p=768
[menu_order] => 0
[post_type] => post
[post_mime_type] =>
[comment_count] => 0
[filter] => raw
[post_title_ml] => [:hu]Spišský Štvrtok és a körülötte kialakult mítosz[:en]Spišský Štvrtok and the myth surrounding it[:]
[post_title_langs] => Array
(
[hu] => 1
[en] => 1
)
)
[1] => WP_Post Object
(
[ID] => 755
[post_author] => 2
[post_date] => 2015-07-24 18:18:31
[post_date_gmt] => 2015-07-24 18:18:31
[post_content] => Tiszabábolna-Fehérló tanyánál egy viszonylag ritkának tűnő, „szigetszerű” településsel találkoztunk, ahol az éles ívű Csincsekanyart egy mesterséges árokkal átvágva vízzel körbevett szigetet hozott létre a bronzkor embere (lásd az erről szóló bejegyzést és a kiemelt képet). Bár a geofizika nem mutatott települési jelenségekre utaló nyomokat a szigeten kívül, a két folyókar közötti területen, mégis feltételeztük, hogy e helyen a település tovább folytatódik és a klasszikus összetett szerkezetű településekhez hasonló struktúrát alkot, melyben a „sziget” a centrális rész és a folyókarok közötti terület a külső intenzív település (Fischl–Kienlin–Tugya 2015).
Egy, valószínűleg hasonló felépítésű települést ismerek jelen pillanatban a Hernád-völgyéből: Onga-Heinlein-tanya lelőhelyét (P. Fischl–Rebenda 2012). Ezen a lelőhelyen a bronzkori település helyét elplanírozták, így csak fekvéséből következtethetünk a kanyart egykor átvágó árokra.
A szlovák irodalomból ismert füzesabonyi lelőhelyek esetében ezt a „sziget-típusú” települést nem említik.
Annál meglepőbb volt számomra azonban a mai Románia területén levő lelőhelyek megismerése.
A vízzel körülvett településtípust az Otomani/Ottomány falu területén előkerült 3 lelőhely ismertetése során (lásd az előző bejegyzést) már említett lelőhelycsoportok közül I. Ordentlich 5 kategóriája közül kettőbe (b, folyókanyarulatokban levő települések; e, szigettelepülések) és T. Bader csoportosítása szerint szintén két helyre is besorolhatjuk (A, erődített településeken belül a szigeteken, folyóvizek meandereiben megtalálható csoportba illetve a B, „Atoll-típusú” települések körsáncokkal csoportba) (Ordentlich 1969, 458; Bader 1982, 51).
Mint ilyen hasonlónak tekinthető az ottományi Földvár lelőhely is (részletes leírás és irodalma szintén az előző bejegyzésben), bár ott a település belső leírása inkább egy klasszikus síkvidéki, összetett szerkezetű településnek felel meg, melyet úgy mellesleg egy szigeten hoztak létre.
Pir/Szilágypér nevét hallva a korszak kutatóinak az itt előkerült bronzkori csontvázas temetkezések sejlenek fel elsőször (Székely 1966). Ezek azonban egy szigeten kerültek elő, melyet egy 20 méter széles és 2 méter mély árok oszt két részre, a várra (Cetatea) és a várudvarra (Curtea cetătii). A két rész kronológiájával és értelmezésével kapcsolatban számos elképzelés látott napvilágot (Ordentlich 1969, 467–468; Bader 1978, 37; Bader 1982, 65), de minket jelen esetben a település belső struktúrája érdekel.
Bader Tibor 1982-es munkájában teljesen azonos szerkezetűnek írja le Săcueni/Székelyhíd-Cetatea boului/Ökörvár települését. A 150 méter hosszú és 60 méter széles sziget déli részét az ottományi kultúra első fázisában egy árokkal leválasztották. A szigetet 3 oldalról 10 méter széles és 0,5–1 méter magas fal veszi körül. A sziget formája, rétegvastagsága és 4 lakószintje alapján a tell települések közé is besorolható (Bader 1978, 34; 1982, 65). A déli leválasztott részen csak vékony kultúrréteget lehetett megfigyelni.
Ilyen típusú település lehetett Tiream/Mezőterem-Movilacinepii/Kendereshalom is (Bader 1982, 65), további hasonló településként említi Bader Adini, Andrid-Dealul Taurilor, Cheşereu, Tarcea és Văşad lelőhelyeket is (Bader 1978, 34; 1982, 64).
Meanderekben vagy folyókanyarulatokban létrejövő lelőhelyek közé olyan településeket sorol T. Bader melyek kialakítása pontosan Tiszabábolnának felel meg, vagyis a települést 3 oldalról természetes folyómeder határolja, míg a negyedik oldalon mesterséges árok köti össze a folyókarokat.
Ilyenek: Medieşu-Aurit/Aranyosmeggyes-Potău-Ciuncaş (Bader-Dumitraşcu 1970), ahol a mesterséges árok szélessége 18 méter és a „szigeten” kívül még egy nyílt település is létezik. Dindeşti/Érdengeleg-Cetate/Fellegvár, ahol a mesterséges árkot sánc is erősíti, és ide sorolható Carei/Nagykároly-Bobald nevű települése is Bader leírása alapján (Bader 1982, 66) bár hasonló megfogalmazást a település legújabb feldolgozása során nem találtam (Németi-Molnár 2012).
Az „atoll” típusú települések esetében a kör-alak az egyik elsődleges ismertető jegy (vagyis a környezeti tényezők nem befolyásolják a kialakuló település formáját), emellett halmos formájúak és egy vagy két árok illetve körgyűrű alakú fal határolja őket (Bader 1982, 66). Bader ide sorolja Vărsandot/Gyulavarsándot és Socodort/Székudvart is, noha ismerteti Popescu véleményét a külső körgyűrű település jellegéről (lásd a Nincs új a nap alatt című bejegyzést). Căpleni/Kaplony (Badernél Cetatea/Fellegvár, Kienlin et al. Drumul Căminului/Királyföldek) körárka(i) közvetlen kapcsolatban vannak a természetes vízfelülettel. Bader felmérése alapján dupla vízgyűrű övezte ezt a települést (Bader 1982, 62, 66).
A legfrissebb geofizikai felmérés szintén két árkot mutat, azonban épp a természetes vízfelülettel való kapcsolódás területe nem lett felmérve. A település kronológiai és településtörténeti értékelése azonban még nem teljes (Kienlin et al. 2013).
Mindezek mellett szintén a Dél-Borsodi síkság területéről van példánk arra, hogy az íves formájú természetes vízmederbe kötve patkó alakú, vízzel borított árok vette körül a település belső, centrális részét. Szakáld esetében geoarcheológiai vizsgálatok is bizonyították ezt (Sümegi et al 1998) de hasonlót feltételez Kalicz N. Tiszalúc-Dankadomb esetében (Kalicz 1968).
Vagyis a bronzkori lakosoknak fontos szempont volt, hogy a település egészét vagy legalább központi részét víz kerítse. A természeti környezet adottságait figyelembe véve több csoportba oszthatjuk ezeket a lelőhelyeket. Vannak amik természetes szigeteken jöttek létre, de azon belül is megpróbálták a belső centrális lakórészt és a külső lakóövet koncentrikus formában kialakítani, ahogy a síkvidéki települések esetében is (Otomani-Cetatea de pamint/Ottomány-Földvár). A teraszhelyzetű települések felépítésére hasonlít több szigeten létrehozott lakóhely, ahol a sziget egy része mesterséges árokkal van elválasztva (Pir/Szilágypér és Săcueni/Székelyhíd). Ha a folyókanyart mesterséges árok köti össze, akkor a település illetve annak egy része szigetet képez. Itt a végső struktúra ugyanaz, a település helyének kiválasztásában azonban a folyókanyar megléte volt a döntő, hiszen így kisebb energiabefektetéssel lehetett a kívánt formát elérni (Tiszabábolna, Medieşu-Aurit/Aranyosmeggyes). Ugyanezen forma fordítottja, amikor a mesterséges árok patkó alakú, és bekötik az élő vízbe (Szakáld, Căpleni/Kaplony).
Mindezek alapján szerintem külön települési kategóriaként kezelni a sziget, az atoll vagy a folyókanyar illetve meander típusú településeket nem indokolt. Ha az alapgondolatot nézzük ugyanoda jutunk: kell egy hely, ahol a víz védi/övezi a lakóteret és ha lehetséges segít a centrális rész és a külső lakóöv elválasztásában. Ha a hely adott, akkor e 2 legfontosabb alapelvnek megfelelően a környezet adta lehetőségekhez igazodva jött létre a település.
Ez a településlétrehozó tényező a síkvidéki területeken általános volt. Ezen írásban a dél-borsodi és a mai Románia területén levő példákat gyűjtöttem össze, de a Berettyó mentén (Dani–P. Fischl 2009) illetve a Körösök vidékén is (Duffy 2014) találunk ilyen településeket.
Irodalom:
Bader, T. 1978, Epoca bronzului in nord-vestul Transilvaniei. Bucuresti.
Bader, T. 1982, Die Befestigungen bronzezeitlichen Siedlungen in Nordwestrumänien. in:
Chropovsky B. – Herrmann, J. (Hrsg.) Beiträge zum bronzezeitlichen Burgenbau in Mitteleuropa. Berlin–Nitra, 47–70.
Bader, T. – Dumitraşcu, S. 1970, Săpăturile arheologice la aşezarea de tip Otomani de la Medieşul Aurit. Materiale şi Cercetări Archeologice 9, 127–136.
Dani, J. – P. Fischl, K. 2009, A Berettyóvidék középső bronzkori telljei. Topográfiai megközelítés. (Die mittelbronzezeitlichen Tellsiedlungen des Berettyó-Gebietes. Eine
topographische Übersicht) Tisicum 19, 103–118.
Duffy, P. 2014, Complexity and Autonomy in Bronze Age Europe. Assessing Cultural Developments in Eastern Hungary
. Archeolingua, Budapest, 1–402.
Fischl, K. – Kienlin, T. L. –Tugya, B. 2015, Bronze Age settlement research in North-Eastern Hungary — Bronzkori településkutatások Északkelet-Magyarországon. Archeometriai Műhely 2015/XII./2.117–134.
P. Fischl K. – Rebenda J. P. 2012, Újabb láncszem a Hernád mente bronzkori településszerkezetében. Onga-Heinlein tanya. Neues Kettenglied in der Siedlungsstruktur des Hernád Flusses. Onga-Heinlein Gehöft. HOMÉ LI, 45–61.
Kienlin, T. L – P. Fischl, K. – Marta, L. 2013, Exploring Divergent Trajectories in Bronze Age Landscapes: Tell Settlement in the Hungarian Borsod Plain and the Romanian Ier Valley.
[Paper given at EAA session “LANDSCAPES OF COMPLEXITY IN BRONZE AGE CENTRAL EUROPE” Pilsen 2013]
=https://www.academia.edu/5669859/Kienlin_et_al._Exploring_Divergent_Trajectories_in_Bronze_Age_Landscapes_Tell_Settlement_in_the_Hungarian_Borsod_Plain_and_the_Romanian_Ier_Valley._Paper_given_at_EAA_session_LANDSCAPES_OF_COMPLEXITY_IN_BRONZE_AGE_CENTRAL_EUROPE_Pilsen_2013_
Németi, J. – Molnár Zs. 2012, Bronzkori hatalmi központok Északnyugat-Erdélyben: A Nagykároly-Bobáld-tell — Bronzezeitliche Machtzentren in Nordwest-Siebenbürgen: der Tell von Carei-Bobáld Monográfiák a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékéről 1, Szeged.
Ordentlich, I. 1969, Probleme der Befestigungsanlagen in den Siedlungen der Otomanikultur in deren Rumänischen Verbreitungsgebiet. Dacia 13, 457–474.
Sümegi, P. – Kozák J. – Magyari, E. – Tóth Cs. 1998, A Szakáld-Testhalom bronzkori tell
geoarcheologiai vizsgálata. ─ Geoarchaeological investigation of the Bronze Age tell of Szakáld-Testhalom. Acta Geographica Debrecina
34
(1996/1997) 181–202.
Székely, Zs. 1966, Cimitirul din epoca bronzului de la Pir. Studii şi Cercetări de Istorie Veche 17, 125–135.
[post_title] => "Sziget-típusú" települések
[post_excerpt] =>
[post_status] => publish
[comment_status] => open
[ping_status] => open
[post_password] =>
[post_name] => sziget-tipusu-telepulesek
[to_ping] =>
[pinged] =>
[post_modified] => 2015-11-24 18:31:42
[post_modified_gmt] => 2015-11-24 18:31:42
[post_content_filtered] =>
[post_parent] => 0
[guid] => http://bronzkor.hu/?p=755
[menu_order] => 0
[post_type] => post
[post_mime_type] =>
[comment_count] => 0
[filter] => raw
)
[2] => WP_Post Object
(
[ID] => 741
[post_author] => 2
[post_date] => 2015-06-16 13:31:10
[post_date_gmt] => 2015-06-16 13:31:10
[post_content] => Az ottományi kultúra névadó lelőhelyén 3 e kultúrába sorolható települést ismerünk. E települések adatainak átnézése során — nem a kronológiai szempontokat figyelembe véve — nagyon sok hasonlóság merül fel a Dél-Borsodi síkság általunk vizsgált településeivel. E helyen most az ottományi lelőhelyek szerkezetének hasonlóságait szeretném kiemelni, nem törekedve a 3 lelőhely teljes kutatástörténetének bemutatására.
A Várhegy (Otomani-Cetăţuia) az Ér teraszán a mai falu keleti részén található. A teraszból kinyúló háromszög alakú területen alakították ki a települést 1924, 1925 és 1928-ban Roska Márton ásta, majd K. Horedt, I. Ordentlich és M. Rusu végzett itt feltárásokat 1959 és 1961 között (Roska 1925; 1929; 1930; 1942, 215; Hored–Rusu–Ordentlich 1962, Ordentlich 1963). A terasz északi, nyugati és keleti oldala meredek, I. Ordentlich azt sem tartja kizártnak, hogy mersterségesen még meredekebbre alakították a település kialakításakor (Ordentlich 1969, 459–463). A leírások szerint a háromszögalakú kiugrást a plató felől, délről egy 20 méter széles és 4,30 méter mély árok választja el.
Ez nem meglepő jelenség az általunk vizsgált települések esetében sem, a legjobb példa talán Hernádbüd-Várdomb (P. Fischl–Pusztai 2009).
Az árkon belül fal futott, melyet a mindenki által hivatkozott Ordentlich által publikált alaprajz szaggatott vonallal jelez (kiemelt kép). Bader adatai alapján a fal 9,5 méter széles volt (Bader 1982, 56). Az északi részen a települést 2 árok és fal védte. Az ún. második árok 16 méter széles és 5,3 méter mély volt. Egyik leírás sem szól arról, ami a képen jól látható, hogy ez az árok tulajdonképpen a déli árok folytatása, mely a terepviszonyoknak megfelelően körbeveszi a lakóteret. A leírás szerint az északi, ún. második árkot kívül és belül is fal kísérte, majd a plató északi végében újabb árok és azt kívülről kísérő sánc állt. Ordentlich is felteszi a kérdést, hogy a meredek oldalak mellett mi értelme volt árok és falrendszereknek ezen a részen. Illetve felhívja a figyelmet, hogy az erődítések (árkok és sáncok) által elfoglalt terület valójában nagyobb térigényű volt, mint maga a lakóterület. Az északi két fal méretéről és szerkezetéről nincs információnk. Ordentlich megfigyelései alapján a belső falat a kultúra második fázisában megszüntetik, annak nyomai olyan települései rétegekkel fedettek, mely a település életének második fázisába tartozik (Ordentlich 1969)
Teraszhelyzetű területen a Borosdi-síkságban is ismerünk olyan településeket, melyek valójában a meredek teraszfalak közvetlen közelében állnak azonban a belső lakótér körbe van véve mély és széles árokkal. Ilyen volt Tard első, köralakú árka, Emőd-Nagyhalom árka vagy a tavaly felmért tibolddaróci körárok is.
Az északi árok és a többi fal kronológiai helyzetéről nem szólnak a híradások, a várhegyi telep átlagos életkorát azonban Ordentlich a 70-es években érvényben levő 3-as belső kronológia 1. és 2. szakaszára teszi.
A déli árkon kívüli esetleges településről — mely megszokott jelenség a hasonló földrajzi helyzetű dél-borsodi településeken — nem esik szó.
Ezzel szemben a Várhegytől északra a mai falu területén már Roska is jelez egy települést: Otomani-Înainte de insulă/ Ottomány-Elősziget. Itt szintén 1958 és 1962 között zajlott feltárás és ezek alapján Ordentlich a kultúra 1. periódusába sorolható időszakosan lakott, nyiltszini telepként említi. Részletesen nem publikált.
A rendelkezésre álló ismereteink alapján Emőd-Nagyhalom és Emőd-Zsedény településeinek kettőssége nagyon hasonló szituációt mutat (Fischl–Kienlin–Tugya 2015):
A harmadik ottományi telep Cetatea de pamint/Földvár egy szigeten található az Ér völgyének talpán. A 450 méter hosszú és 300 méter széles sziget a román ásatás a sziget pereme mentén körbefutó falszerű magaslatot figyelt meg, ami 1 méter magas és 20 méter széles volt. Hasonló magaslat figyelhető meg a sziget középső részén is. A „falról” azonban megállapították, hogy valójában 8 települési réteget tartalmazó település. Vagyis belső felépítését tekintve az előző bejegyzésben bemutatott székudvari és gyulavarsándi településekkel azonos struktúrájú. Kronológiailag a szigeten található földvárat Roska a Várheggyel egykorúnak tartotta, a román kutatóstáb viszont azt állapította meg, hogy a szigeten a település kialakítása a várhegyi telep életének végével némi átfedésben történt. Továbbá a földvár területén mindenképp található RBC (halomsíros korú) leletanyag, mely itt a Cehalut csoportba sorolható. Egyes irodalomban olvasható adatok alapján a település élete a szigeten RBD-HaA periódusik is kontinuus, de ezt hihető módon nem támasztották alá.
A számunkra nem igazán ellenőrizhető kronológiai adatoktól eltekintve tulajdonképpen a dél-borsodi síkságban megfigyelt települési alapformák mindegyike megtalálható a névadó lelőhelyen, azonos jelenségekkel és földrajzi szituációkban. A román kutatás által javasolt településtípusokba történő besorolással ellentétben azonban az az érzésem, hogy a korszak lakossága számára fontos jellegzetességeket a földrajzi adottságoknak megfelelően variálták egymással.
Ordentlich típusai (1969, 458): a, kiugró teraszhelyzetű települések; b, Folyókanyarulatokban levő települések; c, halomszerű települések (tellek?); d, nyílt települések; e, szigettelepülések.
Bader típusai (1982, 51): A, erődített települések, a: teraszok kiugrásain; b: szigeteken, folyóvizek meandereiben; B, „Atoll-típusú” települések körsáncokkal; C, nyílt települések, a: magaslatika; b: teraszokon, folyóvizek mentén.
Mindezek alapján az ottományi földvárat tarthatjuk szigetszerű településnek, a rétegsora alapján nyugodtan halmos településnek, a földrajzi helyzete alapján erődítettnek, sőt Bader atoll típusú kategóriájába is besorolható a külső települési gyűrű alapján.
A lényeg az, hogy a dél-borsodi telepek felépítésnek pontos megfelelői a kultúrkomplexum keleti határterületén találhatók meg az Ér völgyében illetve attól délebbre mint azt előző bejegyzésünkben is hangsúlyoztuk.
Irodalom:
Bader, T.: Die Befestigungen bronzezeitlichen Siedlungen in Nordwestrumänien. in: Chropovsky, B. – Herrmann, J. (Hrsg.) Beiträge zum bronzezeitlichen Burgenbau in Mitteleuropa. Berlin–Nitra 1982 47–70
P. Fischl, K. – Pusztai, T. 2009 Előzetes jelentés Hernádbüd–Várdomb bronzkori településének kutatásáról (Vorbericht der Erforschung der bronzezeitlichen Siedlung Hernádbüd–Várdomb). CommArchHung 21–33.
Fischl, K. – Kienlin, T. L. –Tugya, B. 2015 Bronze Age settlement research in North-Eastern Hungary — Bronzkori településkutatások Északkelet-Magyarországon. Archeometriai Műhely 2015/XII./2.117–134.
Horedt, K. – Rusu, M. – Ordentlich I. 1962 Săpăturile de la Otomani. Materiale şi Cercetări Archeologice 8, 317–323.
Ordentlich, I. 1963 Poselenija v Otomani v svete poslednih raskopok. Dacia 7, 115–138.
Ordentlich, I. 1969 Probleme der Befestigungsanlagen in den Siedlungen der Otomanikultur in deren Rumänischen Verbreitungsgebiet. Dacia 13, 457–474.
Roska, M. 1925 Rapport préliminaire sur les fouilles archéologiques de l’année 1925. Dacia 2 400-403
Roska, M. 1929 Cercetări la Cetăţuia de la Otomani. Anuarul Institutului Monumentelor Istorice Secţia pentru Transilvania, Cluj, 192–205.
Roska, M. 1930 Ásatások az ottományi Várhegyen és Földvárban. — Grabungen am Várhegy un Földvár von Ottomány. Dolgozatok 6. 163–177.
Roska, M. 1942 Erdély Régészeti Repertóriuma I. Őskor. Prehistorica I. Kolozsvár.
[post_title] => Ottomány 3x
[post_excerpt] =>
[post_status] => publish
[comment_status] => open
[ping_status] => open
[post_password] =>
[post_name] => ottomany-3x
[to_ping] =>
[pinged] =>
[post_modified] => 2015-11-24 18:34:42
[post_modified_gmt] => 2015-11-24 18:34:42
[post_content_filtered] =>
[post_parent] => 0
[guid] => http://bronzkor.hu/?p=741
[menu_order] => 0
[post_type] => post
[post_mime_type] =>
[comment_count] => 0
[filter] => raw
)
[3] => WP_Post Object
(
[ID] => 732
[post_author] => 2
[post_date] => 2015-05-13 13:46:13
[post_date_gmt] => 2015-05-13 13:46:13
[post_content] =>
A Dél-Borosdi síkság és a Bükk hegylábi régió középső bronzkori településeinek belső struktúrájáról már szóltunk e blog lapjain (pl.: Két bronzkori esettanulmány). E települések sajátos belső struktúrája (központi halom, árok, külső lakóövezet) már a korai kutatás számára is feltűnt (Kalicz 1968,132-134; Bóna 1975, 123–124; 148) a BORBAS projekt kutatásai azonban ráirányították a figyelmet a külső lakóövezetre. Az árkon kívüli koncentrikusan kirajzolódó a települések egyik típusánál a központi rész fölé emelkedő gyűrűt több esetben sáncként értelmezték és az árokból kitermelt földdel hozták kapcsolatba. Ennek megfelelően ezeket a településeket ez erődített települések közé sorolták.
A geofizikai kutatások és szisztematikus felszíni leletgyűjtések bebizonyították, hogy a települések központi magját körbevevő árkon kívüli terület is lakóövezet. Kalicznál és Bónánál is sokszor a Burg/vár és Dorf/falu kettőssége jelöli a települések e két részét. Legújabb kutatásaink során a települések ilyen összetett szerkezetét, mely koncentrikus körformát mutat elsősorban az észak-alföldi régió jellegzetességének tekintettük a hatvani és a füzesabonyi kerámiastílusokkal jelzett időszakban.
Az ismert szlovákiai erődített települések (Kosice-Barca/Kassa-Bárca, Rozhanovce-Plebánské II/Rozgony, Nižna Myšľa-Várhegy/Alsómislye-Várhegy, Spišský Štvrtok-Flur Myšia hôrka (korábban: Barimberg)/Csütörtökhely) eltérő építészeti struktúrája — masszív sáncok — indokolták véleményünket.
A romániai szakirodalom alaposabb tanulmányozása során azonban kiderült, hogy már az 50-es években Dorin Popescu hasonló megfigyeléseket tett Socodor-Căvăjdia/Székudvar és Vărşand-Movila dintre vii/Gyulavarsánd-Laposhalom lelőhelyeken (Popescu 1950; 1956a). A képen a gyulavarsándi laposhalom sematikus rajza látható.
Popescu 1956-ban az Actában azt írja, hogy ezek a települések a szakirodalomban árokkal és sánccal ellátott lelőhelyekként ismertek (Popescu 1956b). A saját kutatásai során azonban más következtetésre jutott. A kutatóárkok mindkét lelőhelyen nemcsak a település központi részét érintették, hanem a külső „sáncon” is folytak feltárások. E „sáncok” ugyanúgy rétegekből épültek fel, mint a település központi része, az előkerült leletanyag pedig azonos volt a két területen. Székudvaron mind a centrális rész, mind a „sánc” 5 rétegből épült fel. Az általunk külső települési övként meghatározott területet „Häuserring”-nek „házkör”-nek határozta meg nevezte a kutató, mely körbeöleli a „valódi halmos települést”.
Vagyis az ún. Otomani vagy Gyulavarsánd területek délkeleti részén hasonló felépítésű települések voltak az általánosak mint az Északalföldön.
Míg az általunk vizsgált dél-borsodi települések több kapcsolatot mutanak a szlovákiai füzesabonyi lelőhelyekkel a kerámiastílus tekintetében, addig a települések kialakításának rendezőelve nagyobb összefüggéseket mutat a hasonló földrajzi fekvésű Körös-síkon.
Mindez számos kérdést felvet itt azonban az erődítések irányába szeretnék tovább gondolkodni.
Ha nincs sánc csak árok akkor az erődített település vagy sem? Ha a településnek csak egy kis részét veszi körbe markáns árok, és az azon kívülálló rész magasabb térszínen helyezkedik el, akkor a belső terület erődített vagy sem? Ha korábbi kutatási módszerekkel nem kimutatható paliszádfal, vagy a felszínen már nem látszó árok vette körbe a teljes települési egységet, akkor az miként értékelhető, és nem azonos kutatási feltételek mellett hogyan oszthatjuk csoportokba a településeket? Ha nem erődített egy telep , akkor az open settlement, vagyis nem határolja kívülről semmi? Az erődítésnek csak külső erőszak elleni védelmi szerepe lehet? Az angol defensive structures kifejezés ezt a tartalmat támasztja alá, míg a német befestigte Siedlung fogalomba már szélesebb jelentésréteg is belefér. Mindazonáltal az erődített szó magában hordozza az erődítés harci jelentéstartalmát, így eleve kizár számos más lehetőséget.
Konklúzió:
1, olvass szakirodalmat
2, olvass régi szakirodalmat is — a kutatástörténet számos meglepetést rejt
3, olvass/nézegess/ismerj idegennyelvű szakirodalmat
4, ha olvastál gondolkozz!
Felhasznált irodalom:
Bóna, I. 1975 Die mittlere Bronzezeit Ungarns und ihre südöstlichen Beziehungen. Arch. Hungarica 49, Budapest 1975.
Kalicz, N. 1968 Die Frühbronzezeit in Nordost-Ungarn. ArchHung 45. Budapest 1968.
Popescu, D. 1950 Felul de viaţă al populaţiai Daco-Romane şi „Barbare” la frontiera de vest a Daciei. Studii şi Cercetări de Istorie Veche 1(1950) 41–154.
Popescu, D. 1956a Cercetări arheologice în Transilvania I. Sondajele de la Socodor – 1948 –, II. Săpăturile de la Vărşand –1949 – Materiale şi Cercetări Arheologice 2, Bucureşti, 43–127.
Popescu, D. 1956b Einige Bemerkungen zur Bronzezeit Siebenbürgens. Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae 7, 301–320.
[post_title] => Nincs új a nap alatt
[post_excerpt] =>
[post_status] => publish
[comment_status] => open
[ping_status] => open
[post_password] =>
[post_name] => nincs-uj-a-nap-alatt
[to_ping] =>
[pinged] =>
[post_modified] => 2015-11-24 18:35:17
[post_modified_gmt] => 2015-11-24 18:35:17
[post_content_filtered] =>
[post_parent] => 0
[guid] => http://bronzkor.hu/?p=732
[menu_order] => 0
[post_type] => post
[post_mime_type] =>
[comment_count] => 0
[filter] => raw
)
[4] => WP_Post Object
(
[ID] => 721
[post_author] => 2
[post_date] => 2015-03-06 16:48:54
[post_date_gmt] => 2015-03-06 16:48:54
[post_content] => Új monumentális méretű későbronzkori földvárral/ erődítéssel/teleppel lett gazdagabb a megye. A részletekhez lásd:
http://homregeszet.tumblr.com/post/112619016570/mezocsat-es-igrici-hatara
És mindez a Mezőcsát-laposhalmi telltől 2 km-re északra.
[post_title] => Későbronzkori erődítés Igriciben
[post_excerpt] =>
[post_status] => publish
[comment_status] => open
[ping_status] => open
[post_password] =>
[post_name] => 721
[to_ping] =>
[pinged] =>
[post_modified] => 2015-03-06 16:51:19
[post_modified_gmt] => 2015-03-06 16:51:19
[post_content_filtered] =>
[post_parent] => 0
[guid] => http://bronzkor.hu/?p=721
[menu_order] => 0
[post_type] => post
[post_mime_type] =>
[comment_count] => 0
[filter] => raw
)
[5] => WP_Post Object
(
[ID] => 726
[post_author] => 2
[post_date] => 2015-02-20 16:58:10
[post_date_gmt] => 2015-02-20 16:58:10
[post_content] =>
2015 február 19-én rendezte meg a miskolci Herman Ottó Múzeum a IV. Északkelet-magyarországi Regionális Régészeti Konferenciát. A BORBAS Projekt a Tiszabábolnai Fehérló-tanya lelőhelyen végzett roncsolásmentes kutatásait mutatta be egy poszteren. A poszterekből iskolákban és múzeumokban vándorkiállítás nyílik. A poszterszöveg az alábbiakban olvasható:
A Csincse-patak egykori éles kanyarulatát egy mesterséges árokkal átvágva szigetet alakított ki a bronzkorban a Tiszabábolna–Fehérló-tanyai régészeti lelőhely első lakóközössége. A sziget lakói Kr. e. 2300 és 1500 között a hatvani és a füzesabonyi régészeti kultúrába sorolhatók. A sziget hasznos területe 0,5 hektár, így feltételezzük, hogy a folyóágak által közrezárt külső részt is használták a bronzkorban. A két terület geofizikai kutatása nem hozott régészetileg értékelhető eredményt. A szisztematikus felszíni leletgyűjtés, illetve a fémkeresős kutatások eredményei azonban bizonyították a sziget területén két gócpontban házak maradványait. A leletanyag mennyiségének eloszlási képe mellett a paticsfoltok, a háztartásokban használt hordozható tűzhelyek és a nagy mennyiségű örlőkő koncentrációja rajzolta ki a házak/házcsoportok helyét.
A lelőhely különleges leletei között egy trianguláris tőr mellett egy faragott csont tárgy darabja is előkerült, mely lószerszám töredéke is lehet.
Az állatcsontanyag elemzése a szarvasmarha dominanciája mellett juh/kecske és sertés tartását igazolta.
BORBAS Projekt
(Borsod Region Bronze Age Settlement)
Miskolc Egyetem, Herman Ottó Múzeum, Universität zu Köln
[post_title] => Tiszabábolna-Fehérló-tanya
[post_excerpt] =>
[post_status] => publish
[comment_status] => open
[ping_status] => open
[post_password] =>
[post_name] => tiszababolna-feherlo-tanya
[to_ping] =>
[pinged] =>
[post_modified] => 2015-03-06 17:04:43
[post_modified_gmt] => 2015-03-06 17:04:43
[post_content_filtered] =>
[post_parent] => 0
[guid] => http://bronzkor.hu/?p=726
[menu_order] => 0
[post_type] => post
[post_mime_type] =>
[comment_count] => 0
[filter] => raw
)
[6] => WP_Post Object
(
[ID] => 702
[post_author] => 2
[post_date] => 2015-01-10 14:53:09
[post_date_gmt] => 2015-01-10 14:53:09
[post_content] =>
A Cikolai-vízrendszer vízgyűjtőterületén (1. kép), a Magyar Nemzeti Múzeum, Nemzeti Örökségvédelmi Központja (MNM-NÖK) által indított régészeti topográfiai kutatási program célja, a táj- és területhasználat – régészeti, településtörténeti adatok által jelzett – alapvető strukturális változásainak felvázolása. A térség első intenzív településtörténeti korszaka – szórványos neolitikus (vonaldíszes) megtelepedés után – a bronzkor időszaka, amelyet a területen a vatyai, a halomsíros és az urnamezős kultúra képvisel. A kutatási projekt egyik kiemelt altémája a magyar terminológia szerinti középső bronzkor (RB A2-B) településtörténeti jellegzetességeinek részletes vizsgálata.
A vízrendszer több mint 300 km2-es területén végzett hagyományos régészeti topográfiai adatgyűjtés – amelynek része volt a szinte a teljes vizsgálati területet érintő terepbejárás, illetve a szakirodalmi, adattári, archív légirégészeti adatgyűjtés – eredményeként mintegy 50 bronzkori lelőhelyet azonosítottunk, amelyek kizárólag a területet ÉNY-DK-i irányban keresztező löszvonulaton koncentrálódnak, elkerülik a más korszakok által inkább preferált lankásabb dombokkal és kisebb vízfolyásokkal tagolt nyugati részt (2. kép). Még koncentráltabb képet mutat a vatyai kultúra időszakának (Reinecke BA2-BB, Kr.e. 1900-1450) lelőhely-mintázata: egy lelőhely kivételével a lelőhelyek a löszvonulat déli, markánsabban kiemelkedő részén helyezkednek el, zömmel a plató meredek lejtője mentén (3. kép). Szerkezetük a legtöbb esetben hasonló: egy-egy dombnyúlvány végét árokkal leválasztják, az ehhez csatlakozó nagykiterjedésű „külső telepet” is gyakran felismerhető kerítő árok övezi (4-5. kép).
A terület általános régészeti topográfiai kutatása mellett talajtani és georégészeti kutatásokat végeztünk Perkáta, Forrás-dűlő lelőhelyen. Perkáta, Forrás-dűlő légi-régészeti felderítés (Czajlik Z.) eredményeként ismert. A légifotókon és a lelőhely egy részét érintő LiDAR felmérés alapján generált domborzatmodellen nemcsak az ún. „kisvárat” leválasztó mély árok, de további, ezzel párhuzamos félköríves árok és a megközelítőleg 400x300 méter kiterjedésű, külső telepet körbekerítő árok is egyértelműen azonosítható (6-7. kép).
A belső árok területén és környezetében végzett geofozikai felmérés eredményei alapján (8. kép) az árok két egymással párhuzamos konstrukcióból épül fel: kívül egy folytonos vastagabb, a felmérésen markánsabban jelentkező objektumból (valószínűleg árok) és belül egy vékonyabb, egy szakaszon megszakadó konstrukcióból (esetleg paliszád). A légifotókon és a domborzatmodellen egy halványabb árok nyoma is látszik, amely onnan indul, ahol a belső vonal megszakad, és délnyugati irányban fut (9. kép). A jelenséget feltételesen útként azonosíthatjuk. A lineáris jelenség egy olyan terület felé vezet, amelyet ma erdő miatt nem lehet vizsgálni (vö.: 6. kép). Egy, az erdőtelepítés előtti archív légifelvételen (10. kép) még látszik, hogy a lelőhelykomplexum délnyugati részén egy újabb, a külső teleptől árokkal leválasztott településrésszel számolhatunk, azaz a feltételezett út két, a nagy külső teleptől árokkal elkülönített teleprészt köt össze (11. kép).
A külső telepen több alkalommal is megismételt, jó megfigyelési körülmények mellett végezett intenzív terepbejárások, valamint a külső telep két szélén (a kisvár mellett és a külső sánc közelében) alkalmazott szisztematikus felszíni leletgyűjtés (10X10 méteres szelvények) során, a vatyai és az urnamezős időszak felszíni leletanyagát a külső telep teljes területén megtaláltuk. Azaz a település már a vatyai kultúra időszakában elérte teljes ismert kiterjedését. A „kisvár” területén, a felszínt fedő akácerdő és aljnövényzet miatt terepbejárásra csak korlátozottan volt lehetőségünk: leletanyagot csak a rókavárak által bolygatott részeken tudtunk gyűjteni. A bolygatott régészeti rétegekből nagyobb mennyiségű vatyai kerámiatöredék, sőt ép edények is előkerültek, míg az urnamezős időszak jellemző leletanyagát itt nem találtuk meg. A „kisvár” vertikális szerkezetét geoarchaeológiai és régészeti talajtani vizsgálatokkal kívántuk jobban megismerni.
A megközelítőleg 2000 m2 kiterjedésű területet 10 db sekélyföldtani, hálózatos térképező fúrással igyekeztünk feltárni (12. kép), annak érdekében, hogy a terület rétegtani viszonyait tisztázzuk. Célunk az volt, hogy minél pontosabb képet kapjunk a talajképződmények, illetve a kultúrrétegek elhelyezkedéséről, azok egymáshoz viszonyított helyzetéről.
Két, reprezentatívnak tekintett fúráspont anyagán alapvető talajtani laboratóriumi méréseket végeztünk (pH [HOH, KCl], CaCO3% TOC%, Ptotal, KA) annak érdekében, hogy az emberi megtelepedés által érintett rétegeket minél pontosabb lehatárolhassuk, illetve talajfizikai és -kémiai jellemzőik alapján megkíséreljük a megmutatkozó településtörténeti fázisokat egymástól lehatárolni.
A „kisvár” 10 pontján végzett sekélyföldtani fúrásokat minden esetben a kultúrréteg alatt jelentkező alapkőzetig mélyítettük. A detektált kultúrréteg vastagsága 190 cm és 40 cm között váltakozott; a 9-es és 10-es fúráspont által kijelölt rétegtani metszet alapján valószínűsíthető, hogy az egyébként – kis eltérésekkel ugyan, de – egységesen mély kultúrréteg a terület felhagyása után megindult erózió következtében a „kisvár” peremei felé elvékonyodott (13. kép). 
A terepen végzett makromorfológiai leírás és a kultúrréteg anyagán végzett laboratóriumi mérések is alátámasztani látszanak azt a régészeti feltételezést, hogy a több helyen majdnem 2 méter vastag antropogén réteg eltérő területhasználati intenzitást jelöl ki. Ezt leginkább a rétegben erős szórást adó texturáltsági adatok (finom homok és agyag közötti kategóriák sűrű váltakozása), valamint az emberi hatás intenzitását indikáló összes foszfor-tartalom ingadozása jelöli ki.
A reprezentatívnak tekintett fúráspontokból vett mintákon elvégzett radiocarbon mérések kalibrált adatai (2 σ) Kr.e. 1920 és 1520 között szóródnak, megerősítve a település felszíni leletanyag apján történt datálását.
Irodalom:
Czajlik Z.: Légi régészeti kutatások Magyarországon 2003-ban. Aerial archaeological investigations in Hungary in 2003. In: Kisfaludi, J. (szerk.) Régészeti kutatások Magyarországon 2003. Archaeological Investigations in Hungary 2003. Budapest, 2004. 111-125.
Krausz E. – Saláta D. – Bidló A. – Pető Á.: Perkáta-Forrás-dűlő bronzkori földvár és környezetének tájhasználatintenzitás-vizsgálata. The Historical Landscape of the Cikola watershed system. An analysis of Landscape Chaneges of Perkáta-Forrás-dűlő archaeological site and its surroundings. Tájökológiai Lapok 12 (2014) 1: 137-147.
Pető Á. – Kenéz Á. – Reményi L.: Régészeti talajtani kutatások Perkáta, Forrás-dűlő bronzkori földváron. Geoarchaeological study of the Bronze Age fortified settlement of Perkáta, Forrás-dűlő. Agrokémia és Talajtan 62 (2013) 1, 61-80.
Reményi, L.: Elements of the Bronze Age Landscape of „Cikola water system”. Preliminary results. In: Neugebauer, W. – Trinks, I. – Salisbury, R., B. – Einwögerer, Ch. (Ed.) Archaeological Prosprection. Proceedings of the 10th International Conference on Archaeological Prosprection Wienna, May 29th – June 2nd 2013. Wien 2013, 165-167.
Reményi, L. – Pető, Á. – Kenéz, Á. – Baklanov, Sz.: Archaeological and pedological investigations at the fortified Bronze Age settlement of Perkáta-Forrás-dűlő. In: Czajlik, Z. – Bödőcs, A. (ed.) Aerial Archaeology and Remote Sensing from the Baltic to the Adriatic. Selected Papers of the Annual Conference of the Aerial Archaeology Research Group, 13th-15th September, 2012, Budapest, Hungary. Budapest, 2013, 55-57, Pl.: 118-119.
Saláta, D. – Krausz, E. – Reményi, L. – Kenéz, Á. – Pető, Á.: Combining historical land-use and geoarchaeological evidence to support archaeological site detection. Agrokémia és Talajtan 63 (2014) 1, 99-108.
Képek jegyzéke:
1. A Cikolai-vízrendszer földrajzi helye
2. A topográfiai kutatások eredményeként azonosított régészeti lelőhelyek.
3. A topográfiai kutatások eredményeként azonosított középső bronzkori (RB A2-B) régészeti lelőhelyek
4. Adony, Kígyós-tábla
5. Adony, Hatvanhármas-tábla
6. Perkáta, Forrás-dűlő
7. Perkáta, Forrás-dűlő, LiDAR felmérés alapján generált domborzatmodell
8. Perkáta, Forrás-dűlő, geofizikai felmérés (Puszta S. – Holl B.)
9. Perkáta, Forrás-dűlő, a geofizikai felmérés helyszíne és a légifotók alapján azonosítható lineáris jelenségek
10. Perkáta, Forrás-dűlő, Archív légifelvétel (HMI)
11. Perkáta, Forrás-dűlő lelőhely belső szerkezetének rekonstrukciója (Holl B.)
12. Perkáta, Forrás-dűlő, „Kisvár” területén végzett sekélymélységű talajfúrások helye
13. Perkáta, Forrás-dűlő rekonstruált rétegrendje (Pető Á.)
[post_title] => Reményi László – Pető Ákos: Középső bronzkori (RB A2-B) régészeti és talajtani kutatások a Cikola-víz vízgyűjtő területén (Fejér megye)
[post_excerpt] =>
[post_status] => publish
[comment_status] => open
[ping_status] => open
[post_password] =>
[post_name] => remenyi-laszlo-peto-akos-kozepso-bronzkori-rb-a2-b-regeszeti-es-talajtani-kutatasok-a-cikola-viz-vizgyujto-teruleten-fejer-megye
[to_ping] =>
[pinged] =>
[post_modified] => 2015-02-02 15:04:04
[post_modified_gmt] => 2015-02-02 15:04:04
[post_content_filtered] =>
[post_parent] => 0
[guid] => http://bronzkor.hu/?p=702
[menu_order] => 0
[post_type] => post
[post_mime_type] =>
[comment_count] => 0
[filter] => raw
)
[7] => WP_Post Object
(
[ID] => 692
[post_author] => 2
[post_date] => 2014-12-10 13:15:23
[post_date_gmt] => 2014-12-10 13:15:23
[post_content] =>
A Bejegyzést Farkas Csilla készítette. Dobó István Vármúzeum, Eger.
A lelőhely Heves megye déli részén az Észak-alföldi hordalékkúp-síkság középső, a Gyöngyösi-sík kistájhoz tartozó területén fekszik, Boconád községtől északkeletre. Környezetéből határozottan, de csak alig egy-két méterre kiemelkedő dombhát, amely a felszínen is megfigyelhető árokkal van körül véve.
[caption id="attachment_694" align="alignleft" width="300"]
A lelőhely a 2. katonai térképen jelölve (Forrás: http://mapire.eu/hu/)[/caption]
Jelen viszonyok között a legközelebbi vízfolyás a Tarna, melynek szabályozott medre kb. 3 kilométerre található. A 18-19. században készített katonai felmérések térképei alapján, azonban a Tarna kanyargós medre, holtágai, ártere jóval közelebb, nagyjából másfél két kilométerre volt nyugat, északnyugat felé. A környéken található helynevek több vizenyős, mocsaras helyet is jelölnek (Székes lápos, Mocsár szék). A légifotókon a lelőhely közvetlen közelében is megfigyelhetünk egykori kanyargós folyómedreket, amit a legújabbkori intenzív földművelés teljesen elfedett.
A helyszínen végzett geológiai fúrások vizsgálatából kiderült, hogy a terület egy jégkori hordalékkúpon alakult ki. A hordalékkúp felszínén áradmányvizek által lerakott agyagos – kőzetlisztes üledék rakódott le még a jégkor végén. Ez adja a talajképződés alapkőzetét. A talaj magas agyagtartalma alapján arra lehet következtetni, hogy a területen eredetileg barna erdőtalaj volt, ami a neolitikumtól kezdődő termelő gazdálkodás nyomán fejlődött át mezőségi talajszintté. A hordalékkúp felszíne nem volt egyenletes, hanem a vízfolyások mederágaival tagolt, ahol a kiemelkedőbb területeken a lokális talajvíz csökkenését követően futóhomok mozgás hatására 1-2 méteres garmadaszerű buckák alakultak ki. Valószínűleg egy ilyen kisebb kiemelkedésen alakították ki a település központi részét. A talajfúrásokat a FÁCIES Kulturális Szolgáltató BT végezte, Prof. Dr. Sümegi Pál DSc tanszékvezető egyetemi tanár vezetésével (Szegedi Tudományegyetem Földtani és Őslénytani Tanszék).
[caption id="attachment_695" align="alignleft" width="231"]
A lelőhely szűrt mágneses anomália térképe (Készítő: Archaeológiai Kulturális Közalapítvány)[/caption]
A bronzkori lelőhely központi részén egy 175x152 méteres területen geofizikai és geodéziai felmérést végeztünk. A felmérés célja a lelőhely szerkezetének megismerése. A mérési eredmények alapján a domb tetején jelentkező néhány nagyobb anomália építményt is jelölhet, a kisebbek egyéb települési objektumok. A dombot egy hozzávetőlegesen 15-17 méter szélességű mélyedés veszi körbe, mely a központi részt kerítő árok maradványa lehet. A felmérés alapján úgy tűnik, hogy e mélyedés feltehetően két árkot rejt magában, melyeken biztosan volt délen egy bejárat. Itt a domborzat is enyhén emelkedik. Elképzelhető, hogy a domb északkeleti részénél is lehetett egy bejárat. Ezek valószínűleg igazodtak az eredeti felszínformához. A dombot közvetlenül körbevevő belső árok nagyobb mágneses elváltozásokat mutat, mely akár annak nagyobb mélységével lehet magyarázható. A kettős árkon kívül, attól átlagosan 16 méterre, egy harmadik árok is megfigyelhető. A külső, harmadik árok és a belső árkok között kevés régészeti objektumhoz köthető mágneses anomália jelentkezett, melyek legnagyobb része a délen található bejárat közelében koncentrálódik. A harmadik árkon kívül eső területen további régészeti objektumokként azonosítható mágneses anomáliák jelentkeztek. A felmérést az Archaeológia Kulturális Közalapítvány (Miskolc) végezte. Szörényi Gábor András, vezető régész, Tóth Krisztián, régész, Honti Szabolcs és Nagy Zoltán régésztechnikusok.
[caption id="attachment_696" align="alignright" width="212"]
A lelőhely környezetében végzett szisztematikus terepbejárás adatai (Térkép: Bánhegyi Anna)[/caption]
A területen végzett szisztematikus terepbejárás alapján a település központi résztét (1,5-1,8 hektár) teljesen körül veszi a sík telep – kb. 28-30 hektár –, de főleg a kiemelkedő résztől dél, délkelet felé sűrűsödött a leletanyag.
Az árokkal körülvett központi rész területén 10x10 méteres hálóban gyűjtöttük fel a felszíni leletanyagot. Ez, a területet kelet-nyugati irányban átszelő földúttól délre található, egységesen őszi vetéssel borított lelőhelyrészre vonatkozik, mely nagyjából egy 1,2 hektáros területet érintett. Az első eredmények alapján teljesen logikusan a kiemelkedő részeken sűrűbb, az árok(ok) területén ritkább volt a lelet előfordulás. A statisztikai feldolgozás még folyamatban van.
A lelőhelyen folytatott régészeti tervásatás célja a település központi, kiemelkedő részének rétegtani szempontok szerinti vizsgálata. A feltárást 2014. október 20. és november 28. között az egri Dobó István Vármúzeum munkatársai végezték, Farkas Csilla, régész vezetésével. A dombhát területén két 5x5 méteres szelvényt nyitottunk. Az első szelvényt közel a belső árokhoz, a domb északnyugati részén húztuk. Az 5x5 méteres szelvényben a humusz és szubhumusz vastagsága összesen 55 cm, a szelvényfalban jól látszott, hogy a humuszt 40 cm mélységig szántás bolygatja. A humusz alatt löszös altalajt figyeltünk meg. A humuszból viszonylag sok szórvány leletanyag került elő, többek között a humusz alsó rétegéből egy kisméretű bronztőr. A humusz legalsó részéből, illetve a szubhumuszból alig került elő leletanyag. A szelvényben egyáltalán nem tudtunk telepjelenséget megfigyelni.
[caption id="attachment_697" align="alignleft" width="300"]
Régészeti szelvények elhelyezkedése, légifotó (Fotó: Ritz Henrik)[/caption]
A 2. szelvényt a domb középső, legmagasabb részén kezdtük el. A szántás itt is 35-40 cm mélyen bolygatta a humuszt. A szántott réteg alsó részéből és az alatta megfigyelt szürke rétegből egy területen koncentrálódva, de bolygatott helyzetben embercsontok töredékei kerültek elő.
Valószínűleg egy sírhoz tartozhattak az ebből a rétegből előkerült, egy helyen koncentrálódó, de a szántással lényegében átforgatott dentálium gyöngyök és az Anadara nemzetséghez tartozó átfúrt kagylók. A szántás valószínűleg több sírt is bolygathatott.
A bolygatott humuszréteg elszedése után kb. 40 cm mélyen jelentkeztek az első bolygatatlan telepjelenségek. Több építmény részletét, azok padlószintjeit figyeltük meg. Ezeket legalább 4-5-ször újították meg, köztük átlagban 8-12 cm feltöltési réteg volt. A szelvény délnyugati részében megfigyelt padlón, többszörösen megújított tűzhely maradványai kerültek elő. Sikerült az építményekhez tartozó külső járószinteket is megfigyelni. Cölöplyukak, méhkas alakú tároló vermek is előkerültek. A cölöplyukak esetében csak néhánynál sikerült pontosan megfigyelni az indításukat. Szerkezeti szerepük kérdéses.
[caption id="attachment_698" align="alignright" width="300"]
Légifotó a 2. szelvényről (Fotó: Ritz Henrik)[/caption]
Az egymást követő kulturrétegek vastagsága kb. 50-60 cm, ez alatt elértünk egy bolygatatlan humuszréteget. Ennek vastagsága a mélyebb gödrökben megfigyeltek alapján még 30-40 cm lehet, és csak ezután következik a löszös altalaj. Ezen a látszólag bolygatatlan humuszrétegen, átlag 90 cm mélységben állt meg a kutatás, de nem értük el a sárga altalaj szintjét.
A területen folyamatosan fémkeresőztünk, igen kevés eredménnyel. A leletanyag többsége kerámia és állatcsont. Előkerült még csiszolt és pattintott kőeszköz, agyag orsógomb, hálónehezék, csonteszköz, őrlőkő töredékek, halcsontok, kagyló- és csiga maradványok.
Az előkerült leletanyag tisztítása folyamatban van. Az elsődleges vizsgálatok alapján a település a Hatvani kultúra körébe tartozik. A központi kiemelkedés tetején előkerült emberi maradványok és a felszínen gyűjtött leletek alapján feltételezhető, hogy a területen megtalálható a Füzesabonyi kultúra temetője is.
A lelőhelyet, illetve annak központi részét erősen megbolygatta, felső részét el is pusztította az intenzív mezőgazdasági művelés. Ugyancsak a lelőhely pusztításához járul hozzá a településen áthaladó két földút, melyet gyakran használnak nagyméretű mezőgazdasági gépek.
[post_title] => Boconád-Alatka puszta
[post_excerpt] =>
[post_status] => publish
[comment_status] => open
[ping_status] => open
[post_password] =>
[post_name] => boconad-alatka-puszta
[to_ping] =>
[pinged] =>
[post_modified] => 2015-11-24 18:37:33
[post_modified_gmt] => 2015-11-24 18:37:33
[post_content_filtered] =>
[post_parent] => 0
[guid] => http://bronzkor.hu/?p=692
[menu_order] => 0
[post_type] => post
[post_mime_type] =>
[comment_count] => 0
[filter] => raw
)
[8] => WP_Post Object
(
[ID] => 685
[post_author] => 2
[post_date] => 2014-12-05 09:48:56
[post_date_gmt] => 2014-12-05 09:48:56
[post_content] => Szarvas, Arborétum- Rózsakert lelőhely régészeti feltárása
A szarvasi Arborétum (
www.pepikert.hu) hazánk legnagyobb és leglátogatottabb arborétuma. A 82 hektáros területen fekvő park természeti értékei egyedülállóak az országban, és a különleges természeti értékeit évente több tízezer turista keresi fel.
Az Arborétum területén három régészeti lelőhely is fekszik. Egy neolit és egy bronzkori tell, illetve a bronzkori tellhez tartozó külső település. A lelőhelyeken 2013-ban régészeti kutatófúrásokat végeztünk. A fúrásokat Prof. Dr. Sümegi Pál végezte egy az Arborétum által megnyert pályázat keretén belül. A fúrások alapján megtudtuk, hogy a neolit tell 2,4 m vastagságú rétegsorral rendelkezik, és szélén egy kurgán áll. A bronzkori tellen pedig 3,2 m mélységben találtuk meg az altalajt. A bronzkori tell alsó szakaszán egy vastag hamus réteget figyeltünk meg, majd 3 égett, paticsos réteg feküdt kb. 70 cm-re egymás fölött.
A fúrások közben földmintákat vettünk, a minták kiértékelése jelenleg is tart. Mindkét tellnél találtunk egy-egy 2,5 m mély árkot, melyek a telleket vették körbe. A bronzkori tellhez köthető külső telepen is végeztünk kutatófúrásokat, itt különálló rétegeket nem lehetett észrevenni.
A lelőhelyeket a neolit tell északi felének kivételével növényzet borítja, így terepbejárásra nem volt lehetőség.
A külső telep megkutatására a szarvasi múzeum NKA pályázata révén került sor tavaly augusztus – szeptemberben. A tervünk az volt, hogy a korábbi kutatások alapján (Magyar régészeti topográfia 8. Szarvasi járás) kijelölt lelőhely-poligonon belül egy kutatóárkot húzunk, és egy esetleges objektum előkerülésekor szelvényt nyitunk. Három negatív kutatóárok után, egy negyedik, 2 m x 10 m-es árokban sikerült járószinteket elkülöníteni, melyeken Árpád-kori leletanyag feküdt. Ez újdonság volt, mivel a korábbi kutatások nem jeleztek Árpád-kori lelőhelyet.
Az Árpád-kori rétegek alatt két szintben bronzkori objektumok kerültek elő. Három nagy méretű, valószínűleg szemetesgödör és egy oszloplyuk, melynek betöltése tele volt paticcsal. A szemetesgödrökből nagy mennyiségű hamu, csont, kagyló, patics és kerámiatöredék került felszínre. A feltárás során sikerült az objektumokat az indulási szintjüktől kibontani. A 3 nagy méretű objektumból rétegenként vettünk földmintákat, melyeknek természettudományi kiértékelése még folyik. Az előkerült leletanyagok nagy része jellegtelen kerámia, néhány markáns edénytöredék a Hatvani kultúrába sorolja a telepet.
Az állatcsontok közül nagyszámú a szarvasmarha csont, de érdekességképpen az egyik objektumból egy kutyakoponya töredék, illetve két, átfúrt törött csonteszköz is előkerült. A gödrökből csak egy fémlelet, egy bronzból készült tű darabja került elő.
A feltárás által bizonyossá vált, hogy a korábban két lelőhelyként azonosított Szarvas, Arborétum, Filagória-dombja (MRT szám: 8/12) és a Rózsakert (MRT szám: 8/13) valójában egy tell és annak külső telepeként értelmezhető. A fúrások alatt talált árok nagy valószínűség szerint a külső telepet körülvevő árok. Az azon kívüli területen a két negatív kutatóárok miatt azt gondoljuk, hogy ott már nincs lelőhely, (korábban ide lokalizálták a Rózsakert lelőhelyet,) de ezt még további vizsgálatokkal kell megerősíteni.
Újdonság volt az Árpád-kori anyag jelenléte, így számíthatunk a tellen is Árpád-kori lelőhelyre.
Jövőbeli terveink között szerepel a terület geofizikai vizsgálata, valamint újabb feltárásokkal szeretnék jobban megismerni a lelőhelyeket, és a feltárt leletanyagokat bemutatni az Arborétumban
Köszönettel tartozom opponenseimnek: Dr. Csányi Mariettának, Dr. V. Szabó Gábornak és Prof. Dr. Sümegi Pálnak, a Szarvasi Arborétum igazgatójának, Dr. Hanyecz Katalinnak és munkatársainak, valamint az ásatáson részt vevőknek az együttműködésért és segítségükért.
Gulyás András
Tessedik Sámuel Múzeum és Szárazmalom,Városi Könyvtár
Szarvas
Vajda P. u. 1.
5540
tsmregesz@gmail.com
[post_title] => A szarvasi arborétum bronzkori tellje
[post_excerpt] =>
[post_status] => publish
[comment_status] => open
[ping_status] => open
[post_password] =>
[post_name] => a-szarvasi-arboretum-bronzkori-tellje
[to_ping] =>
[pinged] =>
[post_modified] => 2015-01-18 09:50:12
[post_modified_gmt] => 2015-01-18 09:50:12
[post_content_filtered] =>
[post_parent] => 0
[guid] => http://bronzkor.hu/?p=685
[menu_order] => 0
[post_type] => post
[post_mime_type] =>
[comment_count] => 0
[filter] => raw
)
[9] => WP_Post Object
(
[ID] => 672
[post_author] => 2
[post_date] => 2014-11-20 19:21:41
[post_date_gmt] => 2014-11-20 19:21:41
[post_content] =>
A bejegyzést Balázs Ádám készítette.
Zsáka nagyközség Hajdú-Bihar megye bihari részének déli szegletében található. A Remény-erdő vagy, ahogy a környék lakosai ismerik Dózsa-puszta vagy Aka, Bakonszeg és Zsáka között helyezkedik el, a Berettyó folyó bal partján (1. ábra). A felismerését megkönnyíti, hogy a kora és középső bronzkori Ottomány/Otomani település magja részben a folyó gátjában található, tehát a gátból, mint egy domb emelkedik ki. A lelőhely melletti egyik külső településrészen egy, a felszínen gyűjtött érmék által a XI–XV. századra keltezhető Árpád-kori és középkori település és/vagy földvár található, ami részben megzavarja a bronzkori külső települési rész képét. Erről a településről Bakonszeg és Zsáka szájhagyománya is megemlékezik. A település neve Aka volt. A folyó túlpartján a már Bakonszeghez tartozó részt ma is Aka-kertnek nevezik (2. ábra).
A zsákai tell-település magját mai napig látható árok veszi körül. A földrajzi adottságokat vizsgálva ez a település sem tér el a többi környékbeli, kora és középső bronzkorban Ottomány/Otomani-kultúra által alapított településtől, hisz a központi rész környezetéből kimagaslik, és mellette a természeti adottságokhoz idomulva külső települési részek is megtalálhatóak (3. ábra).
A vizsgált lelőhely területén több korszak leletanyaga is megtalálható, ezért az idők során a bronzkori település struktúrája nagymértékben sérült. Az általam vizsgált kora és középső bronzkor után a késő bronzkorban, majd a kelta, szarmata, avar és honfoglalás korban is használják a területet, melyre a középkorban földvárat és települést is emelnek. Ezek bár mind régészeti jelenségek, a bronzkori rétegeket ugyanúgy pusztítják, mint a mai ember is. A lelőhelyet talán legjobban a XIX. századi folyószabályozás rongálta meg. Egyrészt a szabályozás során a tell-település magját beleépítették a gátba, földdel lefedve azt, másrészt mivel valószínűleg, ahogy ma is, a későbbi ártérből nyerték a földet, így a külső települések egy részét szintén teljesen megsemmisíthették a munkálatok. A lelőhely kutatása kiemelt fontosságú, hiszen a mozaikokból talán épp most van utoljára esélyünk a terület történetének rekonstruálására.
A középső Berettyó-menti bronzkori tell-települések elhelyezkedését legkönnyebben Bél Mátyás leírásával lehet magyarázni, melyet a környék XVIII. századi állapotáról ír. Ez a leírás a folyószabályozás előtti állapotokat tükrözi:„A Berettyó… Pocsajnál az Érrel, egy hozzá teljesen hasonló patakkal egyesül, és innen még jobban szétterjedve folyik tovább Esztár mellett Gáborjánig, majd Berettyóújfaluig, és amikor Bakonyszöghöz érkezik, végtelen mocsárban szétömölve megszűnik folyni, kivéve az év esős időszakát.” Az idézett rész szinte teljesen lefedi a Berettyó-menti bronzkori tellek megjelenési területét (4. ábra).
A Kárpát-medencei középső bronzkori települési struktúra kutatás szakirodalmában a telleket alapvetően úgy értelmezik, mint az elit lakhelye, melyet egy alárendelt, kiszolgáló települési hálózat vesz körbe. Ezt a feltevést azonban többek között a Körös-vidéken és Dél-Borsodban sem igazolta a kutatás. Valószínűleg ennél sokkal árnyaltabb a kép és a jelenleg rendelkezésünkre álló tudásanyaggal, többek között a külső települések vizsgálatának hiányában, nem építhetünk fel egységes modellt a Kárpát-medence teljes területére. A kutatás jelenlegi állása alapján arra hívhatjuk fel a figyelmet, hogy a középső bronzkori települések társadalmi/funkcionális/strukturális elemzése érdekében a jövő kiemelten fontos feladata a tellekhez kapcsolódó külső települési részek vizsgálata.
A terület sérültsége miatt a legkevesebb roncsolással járó vizsgálatok elvégzésére került sor a lelőhelyen: Geofizikai felmérés és 3D modellezés (Márkus Gábor), fémdetektoros lelőhely-felderítés (Bacskai István), lapátszondás ásatás (Dani János), szisztematikus felszíni leletgyűjtés és statisztikai kiértékelés (Dani János – Balázs Ádám).
A roncsolt lelőhelynek sajnos a geofizikai képe is roncsolt lett a számos itt elszóródott fémhulladék és az itt létesített régebbi gátőrház miatt, mégis a geofizikai kép segített abban, hogy a kiértékelésre váró területet leszűkítsem egy feltételesen házként értékelt jelenséget érintő négyzetekre: egy 25×25 méter nagyságú felületre (5. ábra). A kiértékelés során adatbázist generáltam az eddig szortírozott leletanyagból, melyből szóródási térképeket generáltam (6. ábra). A kiértékelés után készített térképen jól érzékelhető, az anomáliával megegyező irányú paticsszóródás (7. ábra). A patics és a bronzkori kerámia szóródása igazolni látszik azt a feltevést, hogy a geofizikai képen most vizsgált anomália egy ház lehet.
[post_title] => Zsáka-Reményerdő bronzkori településének kutatása. Kivonat az 1. helyezett TDK dolgozatból
[post_excerpt] =>
[post_status] => publish
[comment_status] => open
[ping_status] => open
[post_password] =>
[post_name] => zsaka-remenyerdo-bronzkori-telepulese-kivonat-az-1-helyezett-tdk-dolgozatbol
[to_ping] =>
[pinged] =>
[post_modified] => 2015-11-24 18:39:40
[post_modified_gmt] => 2015-11-24 18:39:40
[post_content_filtered] =>
[post_parent] => 0
[guid] => http://bronzkor.hu/?p=672
[menu_order] => 0
[post_type] => post
[post_mime_type] =>
[comment_count] => 0
[filter] => raw
)
[10] => WP_Post Object
(
[ID] => 657
[post_author] => 2
[post_date] => 2014-09-15 09:08:51
[post_date_gmt] => 2014-09-15 09:08:51
[post_content] => Kleszó András bejegyzése.
Természetvédelmi őrként 4 félévig a Miskolci Egyetem hallgatója lehettem, Kulturális örökség, védelem és hasznosítás szakirányú továbbképzési szakon. Az alábbi rövid beszámoló a tanulmányaim alatt végzett terepmunka eredményeiről szól, mely eredmények szakdolgozatom témájául is szolgáltak. Mivel Tardon élek és természetvédelmi őrként is a Bükkalján dolgozom, magától értetődött, hogy szűkebb pátriám régészeti topográfiájával szeretnék foglalkozni.
A szakdolgozat elkészítéséhez kapcsolódóan 2013 szeptembere és 2014 márciusa között régészeti terepbejárásokat végeztünk Tard községhatárban és a szomszédos települések kapcsolódó területeinek egy részén. A szisztematikus terepmunka során mintegy 5000 ha-t érintettünk, ezen területen belül kb. 2300 ha felmérését mondhatjuk teljes körűnek. A kutatás elsősorban a Lator-patak völgyére és a közvetlenül szomszédos völgyekre, a Száraztóra (vízfolyása a Száraz-ér) és a Bükk-völgyre (vízfolyása a Tardi-, vagy Nád-ér) koncentrált. A Lator-patak állandó vízfolyás, míg az utóbbi kettő időszakos vízfolyásnak tekinthető, völgyeik az év nagy részében szárazvölgyek.
Szisztematikusan átvizsgáltuk a kutatható felszínnel (elsősorban szántó művelési ágú területekről van szó, de homokbányákban, szőlőhegyen, belterületi kertekben és némely szerencsés esetben gyepterületen is sikerült régészeti anyagot gyűjtenünk) rendelkező potenciális területeket. A megtalált régészeti lelőhelyek környezetéről feljegyzés készült, azok határait lehetőség szerint pontosítottuk (akár 2-3 alaklommal is visszatérve egy-egy lelőhelyre), a felszínről korhatározáshoz szükséges mennyiségű és minőségű leletanyagot (kerámia, kő) gyűjtöttünk, ill. minden, információt hordozó körülményt, jelenséget, megfigyelést feljegyeztünk, dokumentáltunk. A terepbejárásokkal párhuzamosan folyamatosan végeztük a leletanyag feldolgozását, kiértékelését, az eredményeket térinformatikai rendszerbe rögzítettük. Mind a terepi, mind a labormunkát végig konzulensem, Dr. Pusztainé Dr. Fischl Klára folyamatos irányításával, ellenőrzése mellett végeztem.
Irodalmi adatok alapján Tard községhatárban és közvetlen környékén mindösszesen 3 régészeti lelőhelyről volt információnk. Egy, a belterületen, földmunkák során előkerült, feltehetően bronzkori leletegyüttesről (patics és kerámiadarabok) szinte semmiféle pontos információval nem rendelkezünk. Jóval részletesebb leírást találtunk az 1950-es évek közepén egy homokbányából előkerült avar temetkezések leletanyagáról. Legtöbb ismeretünk a legnagyobb kiterjedésű és legnagyobb jelentőségű tardi lelőhelyről, a Tatárdomb (a Hatvani- és a Füzesabonyi kultúrákhoz köthető) tell-jellegű településéről volt/van. Ezt a napjainkban is a legmodernebb régészeti módszerekkel kutatja egy nemzetközi csapat, konzulensem vezetésével.
A 2013 őszén elindított terepbejárásainkat azzal kezdtük, hogy felkerestük azt az öt helyszínt, amelyeket Kleszó András József, helyi agrármérnök, édesapám jelzett nekünk. Ezeken a helyszíneken ő talaj-elszíneződéseket és kerámia töredékeket észlelt. Mind az öt új, gazdag leletanyagú régészeti lelőhelynek bizonyult és jóval nagyobb területűek, mint azt az előzetes információk alapján sejtettük. Ezt követően megkezdtük a szisztematikus felméréseket. Kezdetben a vízfolyások közvetlen közelében lévő, megtelepedésre alkalmasnak tűnő területekre (magaspartok, teraszok) koncentráltunk, majd fokozatosan terjesztettük ki terepi vizsgálatainkat a kevésbé ígéretes határrészek (víztől távolabb eső völgyközi dombhátak) irányába. Megpróbáltunk nagyobb, összefüggő területeket egyszerre átvizsgálni, de ezt természetesen erősen befolyásolta (mozaikolta), hogy milyen mezőgazdasági műveléssel, mezőgazdasági kultúrával voltak érintve az adott táblák.
2014 márciusának végéig 32 új régészeti lelőhelyet sikerült azonosítanunk a térségben, ezek zöme Tard községhatárban, vagy ahhoz nagyon közel eső területekre esik (de mindenképpen a fent említett 3 vízfolyás völgyhálózatához tartoznak), 2 lelőhely található kissé távolabb Cserépváralja, ill. Mezőnyárád községhatárokban. Az új lelőhelyekhez a 3 régebbről, irodalmi adatokból ismert, nyilvántartott lelőhelyeket is hozzávéve, jelenlegi ismereteink szerint Tard község közvetlen környékén 35 régészeti lelőhelyről van tudomásunk. Az újonnan megtalált lelőhelyek bejelentő lapjait kitöltöttük, nyilvántartásba vételük folyamatban van.
A neolitikumtól az Árpád-korig számos régészeti kultúra emlékanyaga előkerült a területről. Különösen sok lelőhellyel képviselteti magát a korai neolitikus Alföldi Vonaldíszes Kerámia kultúrája (AVK) és a késő rézkori Baden kultúra. Érdekesség, hogy több lelőhelyről előkerült a kora bronzkori Makó kultúra leletanyaga, melyre térségünkben ilyen sűrűségben nem számítottunk. A lelőhelyek jó részén több kultúra (némelyik lelőhelyen 4-5) leletanyaga is megtalálható volt. Az alábbiakban felsorolom, mely kultúrákról/népekről van szó és zárójelben jelzem, hány lelőhely anyaga tartalmazta biztosan leleteiket. A konkrétan azonosítható kultúrák mellett azokat is listázom, ahol csak a korszakot lehetett biztonsággal azonosítani. AVK (16), kora rézkor (3), Bodrogkeresztúr (1), Baden (12), kora-bronzkor (5), Makó (5), Hatvan (1), Füzesabony (2), Gáva (5), késő bronzkor (8), kora vaskor (2), kelta (1), szarmata(1), germán (1), avar (1), Árpád-kor (2) .
A terepmunka egyik fő célja Tard régészeti topográfiájának minél teljesebb megalapozása, míg a másik fő cél a kora bronzkori Hatvani-, és a középső bronzkori Füzesabonyi kultúra nyomainak feltárása a Tard-Tatárdomb klasszikus lelőhelyen kívül is (arra keresve a választ, hogy egy esetleges központ-ez lenne a tell- mellett léteztek e, annak valamilyen formában alárendelt kisebb közösségek, telepek a térségben?). Első célunknak több-kevesebb sikerrel eleget tettünk. Másik fő célunk esetében eredményként azt könyvelhetjük el, hogy egyetlen lelőhelyről, a tatárdombi telltől mintegy 2,5 kilométernyire került elő a Füzesabonyi kultúrához köthető kerámia-anyag.
A Hatvani kultúra emlékanyagára sehol máshol nem akadtunk. Az eredmények azt látszanak alátámasztani, hogy a Hatvani kultúra idején (amelynek valószínűleg a tell kialakulása és virágkora köszönhető) csak a tell területén élt a kultúra népessége és nem voltak a térségben annak alárendelt kisebb közösségek, gazdasági egységek. A Füzesabonyi kultúra esetében az ilyen jellegű összefüggések még vizsgálatra szorulnak.
Tard környékének életföldrajzi adottságai a régi korok számos népességének /kultúrájának biztosítottak kedvező feltételeket. A kedvező életföldrajzi adottságok átmeneti jellegéből adódnak, hiszen a Bükkalján, az Alföld és a Bükk-hegység találkozásánál terül el. A vizsgált terület mindenkor alkalmas volt növénytermesztésre és állattenyésztésre, de a vadászat-mint igen fontos kiegészítő tevékenység-szintén eredménnyel volt űzhető a térségben. Szintén vonzóbbá tehette Tard környékét az egyes nyersanyag-források (a jó minőségű agyag, bükki kő-nyersanyagok) közvetlen, ill. viszonylagos közelsége. A lelőhelyekről előkerült igen változatos, gazdag pattintott és csiszolt kő-leletanyag azt jelzi, hogy már a nagyon korai időkben regionálisan fontos kereskedelmi útvonal futhatott itt, a hegyvidék és az Alföld találkozásánál.
Munkánk még nem ért véget, hiszen a viszonylag rövid idő alatt nem sikerült a vizsgálati területet teljes egészében megkutatni (belterület, gyepek), várható, hogy még bővülni fog a régészeti lelőhelyek listája. Kutatásainkat a jövőben szeretnénk kiterjeszteni a Bükkalja további területeire, ahol a szisztematikus, intenzív terepi munka reményeink szerint hasonló eredményeket hoz, mint Tard térségében.
[post_title] => Tard-Tatárdomb mikrorégiójának régészeti kutatása
[post_excerpt] =>
[post_status] => publish
[comment_status] => open
[ping_status] => open
[post_password] =>
[post_name] => tard-tatardomb-mikroregiojanak-regeszeti-kutatasa
[to_ping] =>
[pinged] =>
[post_modified] => 2015-11-24 18:40:47
[post_modified_gmt] => 2015-11-24 18:40:47
[post_content_filtered] =>
[post_parent] => 0
[guid] => http://bronzkor.hu/?p=657
[menu_order] => 0
[post_type] => post
[post_mime_type] =>
[comment_count] => 0
[filter] => raw
)
[11] => WP_Post Object
(
[ID] => 633
[post_author] => 2
[post_date] => 2014-08-20 11:56:09
[post_date_gmt] => 2014-08-20 11:56:09
[post_content] => 2004 és 2007 között egy OTKA posztdoktori kutatás keretében készült el a Dél-Borsodi Mezőség bronzkori lelőhelyeinek térinformatikai elemzése és egy prediktív modellezésen alapuló lelőhely-adatbázis kialakítása (P. Fischl K.: Adatbázis a Borsodi Mezőség és a Borsodi Ártér prediktív régészeti lelőhely meghatározásához. DVD-ROM 2008). A lehetséges régészeti lelőhelyek terepi azonosítása még e projekt keretében elkezdődött, azonban nem került sor minden lelőhely felkeresésére.
A Miskolci Egyetem Régészeti kulturális örökség, védelem és hasznosítás
szakirányú továbbképzési szak első évfolyama 2010-ben kezdte meg tanulmányait. A Bükki Nemzeti Park természetvédelmi őre Seres Nándor szakdolgozata témájának a Régészeti lelőhelyek a Borsodi mezőségben címet választotta. E szakdolgozat keretén belül új lelőhelyek felgyűjtése mellett elsődleges célja a prediktív kutatások által valószínűsített bronzkori települések azonosítása volt. Ő kereste fel elsőnek a Tiszadorogma határában található Szántó halmot ahonnan bronzkori cserepeket gyűjtött (HOM Ltsz.: 2012.40.1-16).
Az ő szakdolgozatának eredménye alapján kapott a lelőhely nyilvántartási számot (KŐI 81021). Ez alapján vettük be a lelőhelyet a Élettelen természeti értékek védelme a BNPI területén, Kunhalmok és földvárak rehabilitációja a BNPI heves- és borsod megyei területén (Kódszám: KEOP-7.3.1.2/09-11-2011-0033) című pályázatba.
A pályázat munkálatainak keretén belül 2014 augusztus 13-án kerestük fel a lelőhelyet a Herman Ottó múzeum kollégáival.
A Szántó halom területe erősen degradált gyepes terület, rajta számos állatjárat/vár (róka, borz?) látható. A halmon állva megállapítható, hogy látótávolságon belül nincs más kiemelkedés a tájban. Vizes időszakban a környező területek mély fekvése miatt a halmot megközelíteni is nehéz.
Horváth Antónia a helyszíni szemle során egy állatjárat szájánál találta azt a majdnem ép edényt, ami eloszlatta kétségeinket a lelőhely korát illetően.
A bögre szürke színű, cserépzúzalékkal és homokkal soványított, egyenes peremű, és kónikus testű. Pereme alatt és közvetlenül az alja felett ujjbenyomkodással tagolt borda fut körbe, mely első ránézésre olyanná teszi, minta egy nagyon lapos nyomottgömbös hasa lenne a tölcséres nyak alatt. A két vízszintes bordát két függőleges köti össze. Az edény valaha két füllel rendelkezett, melyek a bordákhoz csatlakoztak. Az egyik fül íve is rekonstruálható, a másik oldalon a friss törés miatt csak az alsó tapadási pont látszik. Az edény belső felülte kormos. Nem lehet tudni, hogy funkciójából eredően vagy utólagos égési nyom
.
Első ránézésre simán rávágtam, hogy hatvani bögre. Aztán elbizonytalanodtam. A két itt bemutatott párhuzamnak tekinthető edény mindegyike saját nyomottgömbös hassal rendelkezik (Kerekharaszt: Kalicz 1968, taf. XCVIII/4; Örvény-Temetődomb: kalicz 1968, Taf. CIV/3).
A hatvani kultúrára pedig nem jellemző a két fül. A hatvani kultúra bögréin kedvelt rátett apró bütyöksorok vagy tagolt bordák igen durva változatával állunk itt szemben. Az edény összbenyomása azonban mindenképp hatvani. A korábban itt talált cserepekkel együtt nem tévedhetünk nagyot a keltezésben.
A lelőhely formája nem tipikus tell, legalább is nem olyan mint dél-borsodi társai. Amorf alakú, bár lábánál platószerű a környezetből csak alig kiemelkedő szintén megtelepedésre alkalmas terület fekszik. Eddigi tapasztalataim alapján morfológiailag a természetes dombok közé sorolnám, amin egyrétegű hatvani település található. Ismerünk ilyet Mezőcsát-Orosz dombról, ilyen egyrétegű hatvani telep az ároktő-dongóhalmi lelőhely alsó rétege is, és valószínűleg ebbe a kategóriába sorolható a hosszas kutatás után szintén Seres Nándor által megtalált Mezőcsát-Harangdomb is.
A KEOP pályázat keretében a területet megszántják. geofizikai, geodéziai felmérés készül róla és elvégezzük a szisztematikus felszíni leltgyűjtést is.
Mindezek után valószínűleg többet fogunk tudni a lelőhelyről.
A hatvani kultúra településhálózatában „lyuk” volt az Ároktői-Dongó halom és a Tiszabábolna-Fehérló tanyai lelőhelyek között. A Szántóhalom közel s távol az egyetlen megtelepedésre alkalmas hely ebben a lyukban.
A fejleményekről még beszámolok.
[post_title] => Tiszadorogma-Szántó halom
[post_excerpt] =>
[post_status] => publish
[comment_status] => open
[ping_status] => open
[post_password] =>
[post_name] => tiszadorogma-szanto-halom
[to_ping] =>
[pinged] =>
[post_modified] => 2015-11-24 18:43:47
[post_modified_gmt] => 2015-11-24 18:43:47
[post_content_filtered] =>
[post_parent] => 0
[guid] => http://bronzkor.hu/?p=633
[menu_order] => 0
[post_type] => post
[post_mime_type] =>
[comment_count] => 0
[filter] => raw
)
[12] => WP_Post Object
(
[ID] => 622
[post_author] => 2
[post_date] => 2014-08-19 19:28:26
[post_date_gmt] => 2014-08-19 19:28:26
[post_content] => A kunhalom kifejezés a 19. században nyelvújítás hatására született, mesterségesen képzett összetett szó, mely Horvát István (1784-1846) nyelvész-történésztől származik (Balázs–Kustár 2012). A megalkotott kunhalom szó abból a meggyőződésből fakadt, hogy ezeket az emberkéz alkotta halmokat a betelepülő kunok hozták létre (Tóth 2006).
A régészeti kutatások ezeket az emberkéz alkotta, tájból kiemelkedő objektumokat azóta több kategóriába és időhorizontba sorolta. A szó használata azonban megmaradt mind a köznép ajkán, mindpedig azért, mert a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény kunhalom összefoglaló név alatt védi az emberkéz által létrehozott halmokat.
1996.évi LIII tv. 23 §.: „E törvény erejénél fogva védelem alatt áll valamennyi forrás, láp, barlang, víznyelő, szikes tó, kunhalom, földvár.” E törvény hatálybalépése óta ex lege – azaz a törvény erejénél fogva – védett természeti területnek minősül valamennyi halom.
E törvény a következőképpen definiálja a kunhalmokat: „A kunhalom olyan kultúrtörténeti, kulturális örökségi, tájképi, illetve élővilág védelmi szempontból jelentős domború földmű, amely kimagasodó jellegével meghatározó eleme lehet a tájnak”.
Szintén e törvény külön fogalmi kategóriaként definiálja a földvárakat: „A földvár olyan védelmi céllal létesített vonalas vagy zárt alakzatú földmű, amely azonosíthatóan fennmaradt domborzati elemként történeti, kulturális örökségi, felszínalaktani, illetve tájképi értéket képvisel.”
Kunhalom tehát a törvény szövegének értelmezése szerint lehet egy olyan természetes kiemelkedés is, melyen speciális növénytársulás található. Régészeti szempontból azonban csak a mesterséges halmokat soroljuk további kategóriákba.
Kurgán
A kurgán török-tatár eredetű szó, melynek jelentése sírhalom.Olyan sírhelyeket neveznek így, ahol a gödörsír felé emelnek halmot építőik. A sírhalmok alá egy vagy több embert temettek, gyakori, hogy az emelés ideje után későbbi korok beletemetkeztek, vagyis a már meglevő halmot használták saját temetőjükként. Régi vagy népies neve korhány. A kurgánok jellemzően hegyes, kúp alakú, viszonylag magas földépítmények. Számos közülük azonban az évszázadok során a mezőgazdasági művelés hatására elkopott, vagy teljesen eltűnt vagy alig felismerhető formájú lett. A kurgános temetkezés a rézkor közepén jelenik meg az Alföldön majd az időszámításunk előtti negyedik évezred második felében terjed el, amikor a Kárpát-medencei központú, badeni kultúra néven számon tartott közösségek mellett egy keletről érkező sztyeppei népcsoport mutatható ki az Alföld keleti területein. Elnevezésük temetkezési szokásukra utal: gödörsíros kurgánok népe vagy más néven Jamnaja kultúra. Legújabb összefoglalásuk: Dani János–Horváth Tünde: Őskori kurgánok a magyar Alföldön. A Gödörsíros (Jamnaja) entitás magyarországi kutatása az elmúlt 30 év során. Áttekintés és revízió. Budapest: Archeolingua, 2012.
A legkésőbbi kurgántemetkezésekkel a korai bronzkorban (Kr. e. 2800–2600) találkozunk.
Későbbi temetőhelyként való használatuk mellett számos kurgán tetején találhatunk középkori vagy újkori eredetű feszületet. Markáns tájelemként búcsújáró helyek, határjelölő dombok váltak belőlük.
Halomsír
Halmok alá nemcsak a rézkorban temetkeztek a Kárpát-medencében. Számos más régészeti korszak és kultúra temette halottait halomba vagy az alá. Halmokat emeltek a korabronzkori Somogyvár-Vinkovci kultúra (Kr. e. 2500–2300) közösségei halottaik fölé, kisméretű, gyakran árokkal kerített halmaikról kapta a nevét a későbronzkor elején a Kárpát-medencében élt ún. Halomsíros kultúra közössége (Kr. e. 1500–1300). Sírhalmaikról ismertek a koravaskori Hallstatt kultúra közösségei is (Kr. e. 8–5. század) és a velük egyidőben az Alföld területén élt szkíták is használták ezt a szokást. A római korban szintén az Alföld területén élt szarmaták is emeltek kisebb halmokat temetkezéseik fölé és valószínűleg a kunok is emelhettek ilyeneket.
A legtöbb rézkornál későbbi halom alakja (általában jellemzően nem kúpos) és mérete (gyakran jóval kisebbek) alapján már elsőre elkülöníthető a kurgánoktól. A már említett földművelés miatt azonban számos halom jelenlegi képe nem ad információt keletkezési koráról. Mivel ezek temetkezési halmok rajtuk régészeti lelet általában nem található.
Tell
A tell egy arab eredetű szó, amely dombot jelent. Az európai régészetben olyan dombokat, halmokat jelölnek ezzel a szóval, ahol a maradványok egykori településről tanúskodnak. Florin Gogâltan szerint a tell olyan mesterséges halom, amely az idők során emberi tevékenységek maradványaiból jött létre. Akkor jött létre, ha egy közösség fizikai-földrajzi, gazdasági és történeti tényezők illetve egy meghatározott gondolkodásmód alapján hosszú ideig egyazon, jól körülhatárolható területen lakott.
A többrétegű települések kialakulásához a lakóhelyek ugyan azon a helyen történő létesítése, használat utáni planírozása és újra felépítése, melyhez a mindennapi élet maradványainak elkerülhetetlen felhalmozódása járul vezetett (Gogâltan 2002).
Vagyis az hosszú ideig – akár több száz évig – történő egyhelyben lakásnak több oka is lehetett. Eredményeként többrétegű települések jöttek létre, ahol a paticsfalú házak maradványai (letapasztott padlók, omladékok, feltöltések és planírozások) egy dobostortához hasonló rétegsort hoztak létre.
A tellek általában nagyobb alapterületűek és laposabbak minta a kurgánok. Felületükön gazdag régészeti leletanyag található, mely a felső lakórétegek pusztulásából származik. A Kárpát-medence történetében két időszakban jöttek létre tell települések. Először a neolitikum késői szakaszában (Kr.e. 4900–4500, tiszai kultúra) majd 2000 évvel később a korai bronzkor végén és a középső bronzkorban (Kr. e. 2300-1500). A bronzkor folyamán több régészeti műveltség is hozott létre telleket (nagyrévi kultúra, Maros-kultúra, Vatya-kultúra, hatvani kultúra, füzesabonyi-kultúra, ottományi kultúra). Tellekkel csak az alföldi területeken találkozunk, az adott korszakokban hasonló gazdasági és társadalmi berendezkedéssel rendelkező dunántuli közösségek nem hagytak hátra tell településeket. Szintén nem jöttek létre tellek olyan hosszan egyhelyben lakó közösségeknél mint a középkori, kötött telekstruktúrával rendelkező falvak vagy mezővárosok, bár a földrajzi környezet és az építkezési struktúra azonos volt. Vagyis a tellek létrejöttét mindenképp összetett okok, és az egykori közösségek döntéshozatala hozta létre.
Előfordul, elsősorban a Berettyó vidékén, hogy egy neolitikus tell tetején 2000 év hiátus után egy többrétegű bronzkori település jön létre. De ismerünk példát arra is, hogy egy neolit tell tetejére egy temetkezési halmot – kurgánt építettek a rézkorban,
A tellek létrejöttével és felhagyásával kapcsolatos igen érdekes kérdések boncolgatására itt most nincs elegendő hely, talán egy másik bejegyzésben.
Földvár
Az elnevezésből következik, hogy földvár egy olyan védelmi funkciójú hely, melynek sáncai földből (vagy föld-fa-kő vegyes konstrukcióból) épültek. Klasszikusan földvárnak tekintjük azokat a későbronzkor és vaskor folyamán létrejött földműveket, melyek akár több mint 100 hektár területet is körbeölelhetnek, bár akadnak csak 10 hektár körüli méretűek is. E régészeti lelőhelyek funkciója már összetettebb kérdés. A vaskori, kelta sáncokat gyakran tartják refúgiumoknak, vagyis olyan helyeknek, ahol vész esetén a környék lakossága az állatállományukkal együtt elfért. Egyes bronzkori lelőhelyek esetében bizonyítható a sáncokon belüli terület állandó lakása, vannak helyek melyeket kiemelt kézművesközpontoknak esetleg kereskedelmi központoknak tarthatunk (Velem-Szentvid, Várvölgy-Nagylázhegy).
A középső bronzkori Vatya-kultúra földvárait egy közösség centrumaként értékeli a kutatás, melyhez kisebb települések láncolata – ún. szatelittelepülések – tartoznak. Ezek a földvárak gyakran belső sáncokkal összetett szerkezetet mutatnak.
Az Árpád-kor elején földvárakban találhatók az közigazgatási-ispánsági illetve egyházi központok (Szabolcs, Borsod, Zemplén).
Gyakran földsánc és árok övez többrétegű településeket, vagyis telleket. Több tell település esetében széles, mély árok övezi a lakóterületet, de sáncnak nincs nyoma. Ezeket az árokkal körülvett településeket – amennyiben az ároknak védelmi funkciót feltételezünk – is a földvárak közé szokták sorolni (például a Tiszabábolna-Fehérló tanyai élővízzel körülvett, szigetszerű hatvani és füzesabonyi települést is földvárként kategorizálták, noha földből készült sánca nincsen).
Ilyen esetekben a fogalmak szétválasztása nem egyszerű. Célszerű lenne az erődített tell település elnevezést használni, különválasztva a középső bronzkori lakóhelyeket a későbronzkor, vaskori „tényleges” földváraktól.
A fogalmak tehát igen összetettek. Alapvetően a temetkezési halmokat (elsősorban kurgánokat) és a lakóhelyként szolgáló dombokat (elsősorban tellek) kell szétválasztani régészeti szempontból egymástól.
Országos régészeti halomkataszter sajnos nem létezik. Az 1996-os a természet védelméről szóló törvény írta elő a kunhalmok országos kataszterezését és állapotfelmérését. Azóta is a legnagyobb adatbázist ez a felmérés tartalmazza, bár látható, hogy így nem mesterséges halmok is bekerülhettek a kataszterbe illetve nem pontos régészeti adatok feltüntetésével a kurgánok, tellek és földvárak régészeti szempontból egy teljesen kevert adatbázis eredményeztek.
A természetvédelmi törvényt betartató és terepen dolgozó természetvédelmi őrök jelentős része sem tudja pontosan mit takar a kunhalom fogalom és milyen történeti értékeket őriznek valójában. Ezen is segít a Miskolci Egyetem Régészeti kulturális örökség, védelem és hasznosítás
szakirányú továbbképzési szak, de erről egy másik bejegyzésben.
Irodalomjegyzék:
Balázs R. – Kustár R.: Halmok az évszázadok sodrában – Halmok – hegyek – Várak a Duna-Tisza közén. Kecskemét 2012
F. Gogâltan: Die Tells der Bronzezeit im Karpatenbecken. Terminologische Fragen. In: Interregionale und Kulturelle Beziehungen im Karpatenraum (2. Jahrtausend v. Chr. – 1. Jahrtausend n. Chr.) Band 4. Hrsg.: A. Rustoiu – A. Ursutiu, Cluj-Napoca 2002, 11–45.
F. Gogâltan:
Zur Entstehung der bronzezeitliche Tellkulturen in Karpatenbecken. Ein allgemeiner Übersicht. Fontes Historiae, 2006, 61-74
Tóth Cs. (2006) Az országos kunhalom-felmérés eredményei és tapasztalatai – a természetvédelmi szempontból értékes kunhalmok kijelölése III. Magyar Földrajzi Konferencia tudományos közleményei. MTA FKI, Budapest.
[post_title] => Kunhalom, kurgán, halomsír, tell, erődített település
[post_excerpt] =>
[post_status] => publish
[comment_status] => open
[ping_status] => open
[post_password] =>
[post_name] => kunhalom-kurgan-halomsir-tell-eroditett-telepules
[to_ping] =>
[pinged] =>
[post_modified] => 2015-11-24 18:49:59
[post_modified_gmt] => 2015-11-24 18:49:59
[post_content_filtered] =>
[post_parent] => 0
[guid] => http://bronzkor.hu/?p=622
[menu_order] => 0
[post_type] => post
[post_mime_type] =>
[comment_count] => 1
[filter] => raw
)
[13] => WP_Post Object
(
[ID] => 648
[post_author] => 2
[post_date] => 2014-07-10 18:16:19
[post_date_gmt] => 2014-07-10 18:16:19
[post_content] => 2014 július 3. és 4-én a hajdúböszörményi Hajdúsági Múzeum konferenciát rendezett a múzeum fennállásának 90. évfordulójára. Ebből az alkalomból a Hajdúsági múzeumban kiállításra került – életében először teljes valójában – a hajdúböszörményi kincs. A kincs 1858-ban került elő a hajdúböszörményi Csege-halom környékén. Jelenlegi formájában egy szitulát, két bográcsot, egy csészét, egy sisakot, 4 csészés markolatú, 4 markolatnyújtványos és további 7 eltérő típusú tömör markolatos kardot tartalmaz.
Az eredetileg több tárgyat tartalmazó kincslelet 2 fő összetevője a harci fegyverzet részei és egy lakomázó készlet darabjai. A tárgyakat szigorú rituálé szerint, meghatározott módon helyezték a földbe valamilyen szakrális vagy profán szertartás keretében. Feltehetően az egykori vezető réteg hatalmát volt hivatott szimbolizálni.
A kincs legismertebb tárgya a nap és madárszimbólummal díszített szitula a kincshorizont emblematikus darabja.
A hajdúböszörményi kincs névadója lett egy a 10. századra (RHaB1) datálható kincshorizontnak, melyet másként Rohod-Szentes horizontnak is neveznek (Ez utóbbi elnevezés jobban fedi a kincshorizontba sorolható együttesek típusbeli variációját, úgy is fogalmazhatunk, hogy a névadó lelet összetételében atipikus saját időszakában). E horizontba csak Magyarország területéről 75 bronzkincs tarozik és a Gáva kultúra klasszikus időszakába sorolhatjuk.
A két napos konferencia témája a hajdúböszörményi kincs mellett az azonos időszakába sorolható fémleletek, a Gáva kultúra és általában a későbronzkor 3. periódusának kérdései voltak.
Sajnos én csak az első napon tudtam részt venni de a bronzkoron belül tőlem távol álló téma több szempontú megközelítése nagy örömet és szellemi inspirációt okozott számomra.
V. Szabó Gábor nyitó előadása a kincs korszakának tágabb narratíváját vázolta a legújabb kutatások tükrében. Tőle tudtuk meg, hogy nemrég a Csege-halomtól 400 méterre újabb szitula került elő egy kartekerccsel együtt, melyet az illegális fémkincs-kereskedelem eltávolított a régészet látóköréből. A lelőhely közelében van egy földvár is, mely azonban a Pregáva időszakra (RBD-HaA1, Kr. e. 1300-1200) datálható, vagyis a terület előbb kiemelt lakóövezet – erődített település, majd annak felhagyása után rituális központ lehetett.
Váczi Gábor megkísérelte rekonstruálni a kincset elrejtő háztartást. A kincshorizont leleteit hálózati elemzéssel 3 fő csoportba osztotta: 1, a kar és nyakpereceket tartalmazó; 2, a sisakokat, edényeket és kardokat tartalmazó; és 3, a baltákat, sarlókat, öntecseket és lándzsákat tartalmazó leletekre. A hajdúböszörményi kincshez hasonló összetételt csak egy Munkács környékéről származó lelet-együttesnél talált. Mivel a balták hálózati kapcsolatait bemutató rendszer kiegészíti a kardok és lemeztárgyak hálózati rendszerét, így bizonyítottnak látja, hogy a hajdúböszörményi kincs illetve a korszak kardokat tartalmazó kincsei az elit hagyatékai. Míg előadásában egy háztartás produktumaként értékeli a hajdúböszörményi kincset addig a múzeum kiállításában látható videó egy többszereplős ceremónia végeredményeként interpretálja a tárgy együttest, ahol a résztvevők mind hozzátettek valamit az áldozati együtteshez.
A kincsben található eltérő típusú kardok alapján erre a következtetésre jutott Szabó Géza is. Véleménye szerint a markolattal egybeöntött kardok, nem csupán rövidebbek, hanem más harcmodort is kívánnak viselőjüktől (talán kaukázusi termékek) így mindenképp legalább két csoport közös szertartását feltételezi a tárgyak földbe kerülésekor.
Míg az edények meglétére ésszerű magyarázatnak tűnik, hogy a lakoma során használt tárgyakat szintén elásták az esemény végén, Szabó Géza vizsgálatai azt mutatták ki, hogy a lemeztárgyak mind használhatatlan sérült állapotban kerültek a föld alá. Ezzel szemben a kardokon levő sérülések egyszerűen kijavíthatók lettek volna, mégsem ez történt, hanem kivonták őket a használatból.
A kincslelethez további legalább 3 edény tartozhatott állapította meg Szabó Géza a megmaradt edényfülek alapján.
Nagy vita tárgya a bronztárgyak finom díszítésének technikai megoldása. Szabó Géza vizsgálatai szerint a kisebb bográcsot és a csészét valamint a szitulát öntés után poncolással díszítették, míg a nagyobb bográcsot és a csészés markolatú kardok díszítését öntés előtt alakították ki, és a viaszveszejtéses öntési eljárás során már a mintával együtt öntötték a tárgyakat. E kardtípus markolatát külön öntötték, ellentétben a fentebb már említett markolatukkal együtt öntött kardokkal.
A hajdúböszörményi szitulán látható nap és madárábrázolás értelmezése egy Európában a bronzkor végén általános elterjedt kozmológia keretén belül lehetséges. A ránk maradt ábrázolások alapján az egykori hitvilág egyik fő eleme a nap melyet nappali égi útján szekér visz, lenyugvása során pedig az alvilág vizeim egy madár vontatta bárka szállít a következő napfelkeltéig. E mitológiai elképzelés stilizált ábrázolása az ún napbárka, mely a böszörményi szitulát is díszíti.
Ilon Gábor a kincs csészés markolatú kardjainak vizsgálata során ezt mitológiát megjelenítő szimbólumkincset vélte felfedezni. A csésze díszítése a nap maga, a markolat a nap égi útját, míg a Heft a bárka és madár motívummal a nap éjszaki útját ábrázolja véleménye szerint. Így a kardok markolata egy telje nap/fiastyúk ciklust jelenít meg.
A szitulák nemcsak a Kárpát-medencében hanem más területeken is az elit luxuscikkei. Legtöbb példányukat Itáliából ismerjük, ahol legkorábbi darabjaikra RB1 időszakra (halomsíros periódus) tehetők, de a szitulaművészet a Kr. e. 7-6. században éri el virágkorát, tudhattuk meg Jankovits Katalin előadásából. A szitulák a Kárpát-medencében a kurdi horizonttal jelennek meg (RHaA1). A kurdi típus mellett megkülönböztetjük a hosszúpályi és a hajdúböszörményi típusú szitulákat. Ez utóbbiakat Jankovits Katalin helyi fejlődésű variánsnak tarja, Észak-Itáliában csak agyag másolataik ismertek. Az itáliai és a Kárpát-medencei szitulaművészet között a kurdi horizontban találhatunk kapcsolatot.
Liviu Marta, Kacsó Károly, László Attila, Németi János, Bader Tibor és Rezi Botond a korszak más-más mikrorégiókól származó fémkincseiről tartottak előadásokat.
Az estét egy jóízű vacsora és kellemes baráti-szakmai beszélgetés zárta.
A második nap előadásai a címek alapján Urnamezős és Gáva leletegyüttesekről és azok szerepéről értelmezéséről szóltak.
Köszönjük a szervezőknek a csodás kiállítást és konferenciát!
[post_title] => Hajdúböszörmény 2K — kincs és konferencia
[post_excerpt] =>
[post_status] => publish
[comment_status] => open
[ping_status] => open
[post_password] =>
[post_name] => hajduboszormeny-2k-kincs-es-konferencia
[to_ping] =>
[pinged] =>
[post_modified] => 2014-08-25 18:26:11
[post_modified_gmt] => 2014-08-25 18:26:11
[post_content_filtered] =>
[post_parent] => 0
[guid] => http://bronzkor.hu/?p=648
[menu_order] => 0
[post_type] => post
[post_mime_type] =>
[comment_count] => 0
[filter] => raw
)
[14] => WP_Post Object
(
[ID] => 559
[post_author] => 2
[post_date] => 2014-05-08 16:14:54
[post_date_gmt] => 2014-05-08 16:14:54
[post_content] => A bejegyzéshez tartozó alapadatok a BORBAS projekt tavaszi terepi adatfelvételei cím alatt találhatók.
A bejegyzést Kovács Nikoletta miskolci régészhallgató készítette.
2014-es év márciusában felkerekedett a kis miskolci régészcsapat, és meg sem állt Tiszabábolnáig. Minden kezdet nehéz alapon, a berakodás az autókba majdnem tovább tartott, mint maga az út. De… és itt érkezett a váratlan fordulat… s talán a kép magáért beszél (kiemelt kép: Tiszabábolna-Fehérló csárda, a szállásunk); mennyire megérte a „fáradozás”.
1. nap a terepen (2014. március 20)
A régészek élete nem csak játék és mese… hallottál már a göröngyről? A mély és ádáz szántás-szörnyről?
Ha egyszer rendeznének régészolimpiát, az egyik versenyszám lehetne a 200 méteres göröngy-futás (egy előző esti welcome-„beszélgetés”-sel nehezítve).
Egy-két másik sportág képviselői már csapatokat igényelnek. Ilyenek a: karók megfestése, langy szellőben sárga, gumicsizmát is befogó sprayjel; derékszög kimérése a Pitagorasz-tétel újraértelmezésével; mezei spárgán keletkezett Gordiuszi csomó kibogozása; és levezetésként a
„keresd-a-szántás-végében-Petit” (ott a képen!) játék fűzheti szorosabbra a barátságot a csapatok tagjai között.
A „játéktéren” állandó nótázás helyett A1től kezdve szép sorjában négyzetszámok lágy hangon torkokból felbugyogó ordításai töltötték be a langymeleg tavaszi levegőt.
No de este sem pihen a jó régész, kisbakákhoz mérten szabály az szabály, közös főzésnél lányoké a krumpli pucolás, a fiúknak pedig a kazán hőfokának állandó ellenőrzése jutott. (Ellenőrizték is becsülettel, volt, hogy 5 percenként…)
2. nap a terepen (2014. március 21)
A második nap délelőttjén az előző napi „olimpiai csapatok” egy egésszé álltak össze, vállt-vállnak vetve statisztikává formálták a korábban kézzel fogható leletanyagot.
A délután újra felkerekedtünk, és lábujjhegyen óvakodva egy pszichiátria mellett eloldalogtunk terepbejárni a borsodivánkai tellt.
A lelkes diákság szolgáltatta adatokat Tanárnő azonnal továbbította a virtuális világnak.
Ezen a terepbejáráson mutatkozott be a „régészek új generációja”, akik nem az iskolapadot koptatva, hanem maguknak otthon kialakítva hozták a felszínre a számunkra oly értékes leleteket.
Köszönet a borzoknak!
Slusszpoénként a nap zárása egy újabb olimpiai mérkőzés volt Tiszakeszin, amikor is a Bábolnán már egyszer lezajlott versenyszámokat újra meg kellett ismételni, de a korai sötétedés miatt a játékok a 3. napon is folytatódtak.
Mivel nem vérre menő versengésről beszélünk, az estét egy össznépi pizzázással zártuk – igen… retkesen, sáros bakanccsal, könyékig földesen (és így is fini volt… :)).
3. nap a terepen (2014. március 22)
Boldog Pudingnap!
A megfáradt régésztest reggeli önindítói: 2 liter kávé és/vagy tea… na meg a cukor.
Tudván ezt Tanárnő, mindenkit egy bögre (sajna nem nagyrévi kisbögre, hanem mezei IKEA-s zöld csupor) csokipudinggal szalajtott vissza Keszire.
A csendes „szomszédok” ugyan nem, de a makacs zacskók kissé lassították egyébként villámgyors munkatempónkat.
És a végén még Ottomány-Kapitány is bejelentkezett egy hívás erejéig – mert biz’, már a bronzkoriak is ismerték a mobilt…
[caption id="attachment_566" align="alignnone" width="275"]
Tiszakeszi-Bálinthát egyik felszedett négyzetében talált "bronzkori" lelet.[/caption]
[post_title] => Terepbejárási gyakorlat. Kötelező:)
[post_excerpt] =>
[post_status] => publish
[comment_status] => open
[ping_status] => open
[post_password] =>
[post_name] => terepbejarasi-gyakorlat-kotelezo
[to_ping] =>
[pinged] =>
[post_modified] => 2015-11-24 18:51:43
[post_modified_gmt] => 2015-11-24 18:51:43
[post_content_filtered] =>
[post_parent] => 0
[guid] => http://bronzkor.hu/?p=559
[menu_order] => 0
[post_type] => post
[post_mime_type] =>
[comment_count] => 0
[filter] => raw
)
)
[post_count] => 15
[current_post] => -1
[in_the_loop] =>
[post] => WP_Post Object
(
[ID] => 768
[post_author] => 2
[post_date] => 2015-08-28 17:03:21
[post_date_gmt] => 2015-08-28 17:03:21
[post_content] =>
The site Spišský Štvrtok/Csütörtökhely-Flur Myšia hôrka (previously Barimberg)(Sk) is one of the most well-known Middle Bronze Age settlements on a European level; it was excavated by J. Vladár between 1968 and 1975, following numerous smaller research efforts (Vladár 1975). The geographical position of the Bronze Age Settlement is ordinary, located at a promontory on the terrace of the stream Malachovský, which flows into the river Hornád.
Following the complete excavation of the settlement, we learned from Vladár’s articles (for the full list: Bader 1978 and Vladár 2014) about the features and finds observed there. The settlement was protected – on the sides left undefended by natural terrace borders – by a semi-circular, stone covered wall on both sides, with a palisade placed on top of it. On the eastern side, a lower wall stretched outside of the stone wall. The entrance was also on this side, guarded by two round stone towers. The eastern fortified settlement was separated by a 6 metre wide ditch from the more extensive, rustic settlement. From the entrance of this stonewalled settlement, a stone paved road led to a more significant part of the settlement that Vladár named “Akropolis”. Here, surrounded by houses with stone foundations, they found a U-shaped, stoned surface that was bordered by pithos burials and a stone stele. Vladár interpreted this area as the religious centre of the settlement. Houses of craftsmen were lined up by the wall, forming groups based on different trades. Based on the finds, the excavator identified the following craftsman locations: ceramics, bone and antler processing to the north of the entrance, stone, bronze, gold and textile processing to the south of it. In the pit next to the entrance, the thrown in remains of 9 corpses were found, they were identified by the excavator as a group sacrifice following the construction of the settlement.
A település idősebb fázisát a Reinecke A3 periódusra, míg a fiatalabbat a Reinecke B1 időszakra teszi Vladár. Ez a datálás megfelel a Szepességben általánosan megfigyelteknek miszerint az OFK kultúrkomplexum életének második felében telepítette be sűrűn ezt a területet. Ez az időszak a magyar kronológiai rendszer szerinti középső bronzkor második fele és az ún. koszideri periódus.
Vladár dates the older phase of the settlement to the Reinecke A3 period, while the younger phase is categorised as Reinecke B1. This dating fits what is generally observed in the Spiš region, namely that the OFK cultural complex settled in this area more intensely during the second half of its lifetime. In Hungarian chronology this period is referred to as the second half of the Middle Bronze Age, the so-called Koszider period.
A rich assemblage came to light at the settlement, of which the decorated horse-bits (Vladár 1971), bronze and gold depot finds and ore depot are mentioned on multiple occasions (Kovalčik 1970; Vladár 1973; 1978; David 2002, 490), but it was not published systematically. Same goes for the layout of the settlement or the details of a precise documentation.
Three layouts are available of the settlement in literature. One of them was published by Vladár himself in his German summary in 1975 (Vladár 1975, Abb. 2), primarily featuring the fortification. Based on descriptions, Jockenhövel (1990, 216, Abb. 4) reconstructed an interpretation of the layout, with the units described by Vladár included. Then in 2002, based on the original documentation, a redrawn, more complete layout was published (Gašaj 2002, Fig. 6).
What makes this settlement unique is the fact that it was completely excavated (and thus, destroyed); this lets us examine Bronze Age features which are not possible at most sites due to fragmentation. Another unique characteristic is the theory that J. Vladár tied to the settlement ever since the first publication of the excavation. According to that, the stone wall, the stone towers guarding the entrance, the inner structure of the settlement (Akropolis – craftsmen district – suburbium) and the assemblage all show strong Aegean, Mycenaean ties. Therefore the Bronze Age societies of the Carpathian Basin is described as a region strongly dependent on Aegean (Mycenaean, Cretan) development, which, when applied to the post-1980s centre-periphery theory, makes Central Europe a subjugated, underdeveloped region, relying on its southern neighbours to this day (Vladár 1973).
The dominant role of the centre-periphery theory (Sherrat 1983) is on the decline nowadays. The connection between 2
nd millennium BC Carpathian Basin and the Aegean, late Middle, early Late Helladic periods is undeniable, but the number of concrete evidence is only a handful. Based on that, a strong dependency system between the two regions cannot be hypothesized. Chronological research proved that the golden age of the late Middle Bronze Age (after Hungarian chronology) – which Spišský Štvrtok is also a result of – significantly preceded Mycenaean monumental architecture and palaces. There are little similarities between the architecture, material cultures and societies of the two regions and periods.
In addition to the aforementioned, a very critical article was published recently about the dating of the fortification of the settlement Spišský Štvrtok (Jaeger 2014). Although we are aware of fortifications made out of stone or with stone foundations from the OFK territory, the structure of the one found at Spišský Štvrtok bears little resemblance to those. However, it shows no ties to the otherwise sporadic late Middle Helladic period (that is, of the same age) Aegean fortifications either. The most surprising similarity with the stone wall’s structure is from the known Slovak fortified settlements of the Púchov culture (Celtic period).
Throughout the systematic collection of OFK settlements I also experienced that in the Spiš region, many OFK sites were later settled in by the Púchov culture, which is presumably a result of choices made based on the same environmental criteria.
However, the settlement of Spišský Štvrtok cannot be considered published, despite having been discussed in numerous publications. Most studies only present the excavator’s interpretation of the site and not real data.
Of course without new information the Celtic origin of the fortification cannot be confirmed for sure, purely by analogical means, but the “myth of Spišský Štvrtok” definitely seems to be falling out of favour.
Literature:
Bader, T. 1978, Epoca bronzului in nord-vestul Transilvaniei. Bucuresti.
David, W. 2002, DAVID W. 2002, Studien zu Ornamentik und Datierung der bronzezeitlichen Depotrfund-gruppe Hajdúsámson-Apa-Ighiel-Zajta. Bibliotheca Musei Apulensis 18.
Gašaj, D. 2002, Osada obronna w Spisškim Štvrtku. Fortifies settelemet at Spisšý Štvrtok. in: J. Gancarsky (ed.) Między Mykenami a Bałtykiem. Kultura Otomani-Füzesabony. Krosno-Warszawa. 37–41.
Jaeger, M. 2014 The stone fortifications of the settlement at Spisšký Štvrtok. A contribution to the discussion on the long distance contacts of the Otomani-Füzesabony culture. Prehistorische Zeitschrift 89, 291–304.
Jockenhövel, A. 1990, Bronzezeitlicher Burgenbau in Mitteleuropa. Untersuchung zur Strucktur frühmetallzeitlicher Gesellschaften. In: Orientalische-Ägäische Einflüsse in der Europäischen Bronzezeit. RGZM Monographien Band 15 (1990) 209-228.
Kovalčik 1970 Záchranný archeologický výskum na „Barimbergu” pri Spisškom Štvrtku (okr. Spišska Nová Ves) Rettungsgrabung am „Barimberg” bei Spisšký Štvrtok (Bez. Spišska Nová Ves)
Sherrat A. 1993, What would a Bronze-Age world system look like? Relations between temperate Europe and the Mediterranean in later prehistory. Journal of European Archaeology 1, 1–57. Musaica 21, 5–12.
Vladár, J. 1971, Parohové bočnice zubadiel otomanskej kultúry na Slovensku. Geweihtrensen der Otomani-Kultur in der Slowakei. Slov Arch 19, 5–12.
Vladár, J. 1973, Osteuropäische und mediterrane Einflüsse im Gebiet der Slowakei während der Bronzezeit. SlovArch 21, 253–357.
Vladár, J. 1975, Spišský Štvrtok. Befestigte Siedlung der Otomani-Kultur. In: III. Inter-nationaler ongress für slawische Archäologie Bratislava, 7–14 September 1975. Nitra,2–24.
Vladár, J. 1978, Umenie davnovekého Spiša. Bratislava, 1978.
Vladár, J. 2014, Praveké mestá z doby bronzovej Spisšký Štvrtok a Košice-Barca. Musaica 28, 15–37.
[post_title] => Spišský Štvrtok and the myth surrounding it
[post_excerpt] =>
[post_status] => publish
[comment_status] => open
[ping_status] => open
[post_password] =>
[post_name] => spissky-stvrtok-es-a-korulotte-kialakult-mitosz
[to_ping] =>
[pinged] =>
[post_modified] => 2018-02-01 20:10:42
[post_modified_gmt] => 2018-02-01 20:10:42
[post_content_filtered] =>
[post_parent] => 0
[guid] => http://bronzkor.hu/?p=768
[menu_order] => 0
[post_type] => post
[post_mime_type] =>
[comment_count] => 0
[filter] => raw
[post_title_ml] => [:hu]Spišský Štvrtok és a körülötte kialakult mítosz[:en]Spišský Štvrtok and the myth surrounding it[:]
[post_title_langs] => Array
(
[hu] => 1
[en] => 1
)
)
[comment_count] => 0
[current_comment] => -1
[found_posts] => 152
[max_num_pages] => 11
[max_num_comment_pages] => 0
[is_single] =>
[is_preview] =>
[is_page] =>
[is_archive] =>
[is_date] =>
[is_year] =>
[is_month] =>
[is_day] =>
[is_time] =>
[is_author] =>
[is_category] =>
[is_tag] =>
[is_tax] =>
[is_search] =>
[is_feed] =>
[is_comment_feed] =>
[is_trackback] =>
[is_home] => 1
[is_404] =>
[is_embed] =>
[is_paged] => 1
[is_admin] =>
[is_attachment] =>
[is_singular] =>
[is_robots] =>
[is_posts_page] =>
[is_post_type_archive] =>
[query_vars_hash:WP_Query:private] => 4806a80badf2f1925ef245784e918bb3
[query_vars_changed:WP_Query:private] => 1
[thumbnails_cached] =>
[stopwords:WP_Query:private] =>
[compat_fields:WP_Query:private] => Array
(
[0] => query_vars_hash
[1] => query_vars_changed
)
[compat_methods:WP_Query:private] => Array
(
[0] => init_query_flags
[1] => parse_tax_query
)
[allow_query_attachment_by_filename:protected] =>
)
