A Petróczy-gyűjtemény 1. rész (Morava Szilvia Judit – P. Fischl Klára)
Petróczy József 1889. október 20-án született Budapesten, Petróczy Vince miniszteri számtanácsos és Szulyovszky Kamilla gyermekeként. 1914. július 11-én Újpesten vette feleségül Egyenessy Etelkát, akitől egy gyermeke, Petróczy Dezső, született.
Petróczy a 2. világháború végéig a Belügyminisztériumban dolgozott, mint számtiszt/számvevő tiszt. 1951-ben minden bizonnyal osztályidegennek minősítették, mint sok más budapesti bankárt, köztisztviselőt, katonatisztet, s a keleti országrészbe deportálták, feltételezhetően Kisvárda környékére. Halálát 1960. január 1-jén anyakönyvezték Kisvárdán.
Petróczy József gyűjtő volt és amatőr régész. Egykori gyűjteményének nagyságát és minőségét valamint szakszerű kezelését a különböző múzeumoknak adományozott leletlistái és a fennmaradt levelezése támasztja alá. Gyűjteményének jelentős részét 1938 után különböző múzeumoknak ajándékozta. Régészeti tevékenysége azonban nem szakadt meg, melyet publikációi is jeleznek (Petróczy 1941, 1945). Ismert, hogy 1946-48 között a Barát-patak Budakalászhoz tartozó oldalán Petróczy József és Banner János végzett kutatásokat (https://www.facebook.com/groups/191024994562202/permalink/2512725075725504/?rdid=A6BG2ZXABOuuhuOb#).
Patay Pál visszaemlékezése szerint 1952-ben Petróczy József Folyás és Újszentmargita környékén dolgozott éjjeli őrként különböző ásatások helyszínén. A kitelepítést, valamint Petróczy korábbi, minisztériumi tisztségét is említi (Patay 2005).
Úgy tűnik, az osztályidegennek minősített, idősődő egykori műgyűjtő, életének e keserűbb szakaszában is a régészet közelében maradt. Petróczy 1957-től figyelte a Dombrád környéki földmunkákat, ásatásokat, s 1957-1958-ban a nyíregyházi Jósa András Múzeumba is juttatott tárgyakat. 1958-ban pedig Mozsolics Amália közvetítésével a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozott egy kardkoptatót, szintén Dombrád környékéről (Istvánovits 2003.)
Petróczy József főtanácsos 1938-ban két tételben adományozott leleteket a Magyar Nemzeti Múzeumnak. Egyrészt a múzeumnak adta a tiszadobi rézkori temető anyagát, melyet később saját maga publikált a Folia Archaeológia 5. kötetében (Petróczy 1945) másrészt a múzeum rendelkezésére bocsájtott egy vegyes gyűjteményi anyagot, melyhez egy részletes leletlistát is mellékelt. Mindkét adományozás dokumentumait a MNM KK MNM Régészeti Adattárbában találhatjuk 115 T. II. szám alatt.
Petróczy József 1938-ban a debreceni Déri Múzeumnak is adományozott tárgyakat. A Déri Múzeumban őrzött levelezésből tudjuk, hogy ebben az évben abbahagyja a gyűjtési tevékenységet és elajándékozza a gyűjteményét. A Déri múzeumnak ajándékozott tiszafüredi vonatkozású tárgyakról egy másik bejegyzésben lesz szó. Kutzián Ida publikációjából továbbá az is kiderül, hogy még 1946-ban is ajándékozott tárgyakat a Történeti Múzeumnak (Kutzián 1946).
Petróczy a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozott anyagból egy egységként 1939-ben 38/1−13 szám alatt Tiszafüred lelőhellyel leltároztak be egy anyagcsoportot. A leltárkönyvben is szerepel, hogy Petróczy gyűjteményéből került a múzeumba, mint Petróczy ajándéka. Az ajándékozási listán is megtalálhatjuk az egyes tételek mellett a 38/1939. 1−13 számokat.
E blogbejegyzés a 38/1939-es tételszámon beleltározott 13 tárgy bemutatását tűzte ki célul. A tárgyakat rajzzal együtt vették lajstromba így jól azonosíthatóak. Leírásukat méretadatok nélkül itt közöljük. A tárgyak után levő zárójeles szám az eredeti jegyzék szerinti számuk. Az ajándékozási listában azonban nem csak ezen tárgyak után szerepel Tiszafüred lelőhelyként, e leleteket mégis rögtön a bekerülésük után egy egységként kezelték és leltározták be. További tiszafüredi leletek kerültek a 3/1939; 6/1939, 9/1939; 10/1939, 12/1939; 13/1939 és 15/1939-es leltári számokra.
- 1, Levélalakú lepény amulett, keskenyebb végénél két lyuk (205)
- 2, Csiszolt csontfaragvány (lemez) (193)
- 3, Pattintott kőkúp (196)
- 4, Törött állatfej átfúrva, két peremmel (400) – rajz nélkül
- 5, Csontzabla (110) – rajz nélkül
- 6, Ellipszis alakú agyaglepény (588) – rajz nélkül
- 7, Díszített csonthenger fele (116)
- 8, Csontzabla (109)
- 9, Törött kőbalta (44)
- 10, Átfúrt kőbalta töredéke (43)
- 11, Átfúrt kőbalta töredéke, kötözést utánzó díszítéssel (42)
- 12, Szurkált felületű agyaglepény (204)
- 13, Agyagból égetett pecsétlő, pecsétlő felületén párhuzamos bekarcolt vonalak.
A tárgyak közül a díszített csont henger (7) és a csont szíjelosztó (2) jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeum állandó régészeti kiállításában látható.
A két csontzablát (5, 8), az agyag lapokat és a pecsétlőt (1, 6, 12, 13), a kőpengét (3) és az állatfejet (4) megtaláltuk a MNM raktárában. A három kőbaltát nem sikerült azonosítani.
Valószínűsíthető, hogy a tárgyak azért kerültek egy tételként beleltározásra, mert azonos a lelőhelyük. Elsősorban a tárgyegyüttesben megtalálható lószerszámok és agancs faragványok alapján feltételezzük, hogy a leletek az Ásotthalomról származnak.
Az Ásotthalomról jól ismert egy lószerszámkészlet, mely az ásotthalmi aranykinccsel együtt került elő. A leletegyüttesről egy korábbi bejegyzésben már írtunk: https://bronzkor.hu/a-tiszafuredi-kincs-p-fischl-klara-kiss-viktoria-dani-janos-morava-szilvia-judit/. A leírásban olvasható, hogy a kincstől nem messze, de nem feltétlenül annak részeként egy 5 darabos agancsból faragott lószerszámkészlet került elő. A lószerszámok láthatók az aranytárgyak fotóján a tabló előtt. Itt most az Orbáné Szegő által közölt képet mutatjuk róluk (Orbánné Szegő 2005, 18).
A bronzkori lószerszámok már korán a kutatás homlokterébe kerültek. A Petróczy-gyűjteményből, valamint az ásotthalmi leletegyüttesből származó lószerszámokat gyakran együtt adják közre (Bándi 1963, 2. kép 2-3; Mozsolics 1953, Fig. 3, 7, 8, 17, 32, Pl. XIV/4-7; Bóna 1975 Taf. 196/2-5, 7; Taf. 195/1-9, Csányi-Tárnoki 1992, Kat. Nr. 260, 262, 265, 309, 311-314, 325-327).
Petróczy József 1938-ban a debreceni Déri Múzeumnak is ajándékozott leleteket. Erről egy következő bejegyzésben írunk majd. Ebből a Debrecenbe került Petróczy-anyagból is ismertek agancsból készült lószerszámdíszek Tiszafüred lelőhellyel.
A tiszafüredi Kiss Pál Múzeumban az egykori egyleti leletanyagban pedig nagy számban találunk olyan félig megmunkált, vagy előkészített agancsdarabokat, melyek a helyi agancsfeldolgozás jelei. Sőt biztosan lószerszámként azonosítható további, nem az 1904-ben előkerült együttessel összefüggésbe hozható tárgyak is tartoznak a múzeum gyűjteményébe (52.33.125, 52.509.1, 52.512.1, 52.513.1, 52.1002.2, 52.1003.1). Így valószínűleg nem tévedünk, ha a díszes agancsfaragványokat is helyi gyártmánynak tartjuk.
Ez azt jelenti, hogy a tiszafüredi Ásotthalmon egy olyan csoport élt, akik nemcsak birtokoltak és használtak lovakat, hanem elő tudtak állítani ilyen minőségű tárgyakat is.
A lovas elit meglétét a társadalmi rétegződés egyik első jeleként értékeli a szakirodalom. A tiszafüredi majoroshalmi temetkezések között szintén találunk olyan sírokat, melyek elsősorban fémben gazdagok és több esetben kimondottan státuszjelző eszközöket tartalmaznak, alátámasztva a társadalmi egyenlőtlenség kialakulását feltételező nézeteket.
Irodalom:
Bándi: Középső bronzkori lószerszám-szíjelosztó csontlemezek kérdése a Kárpát-medencében. (Die Frage der Riementeiler des mittelbronzezeitlichen Pferdegeschirrs im Karpatenbecken) Archaeológiai Értesítő 90 (1963) 46–60.
Bóna: Die mittlere Bronzezeit Ungarns und ihre südöstlichen Beziehungen. Archaeologia Hungarica, Series nova 49, Budapest (1975).
M. Csányi – J. Tárnoki: Katalog der ausgestellten Funde. in: W. Meier-Arendt (Hrsg.): Bronzezeit in Ungarn. Forschungen in Tell-Siedlungen an Donau und Theiss. Frankfurt am Main (1992) 175–210.
Kutzián Ida: Újabb neolithikus leletek a Magyar Történeti Múzeumban Magyar Múzeum 1946 december. 45-52.
Mozsolics: Mors en bois de cerf sur le territoire du Bassin des Carpathes. Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae 3 (1953) 69−111, Pl.: XIV–XV.
Á. Orbánné Szegő: A Tiszafüredi Múzeum és Könyvtáregylet története 1877–1949. Tiszafüredi Füzetek 7 (2005).
P. Patay: Jártam mint régész Hajdút meg Bihart. – Déri Múzeum Évkönyve 2005. 471-477.
Petróczy József: A harangedény kultúra emlékei Szentendrén. – Die Denkmäler der Glockenbecher-Kultur von Szentendre. Archaeológiai Értesítő III. folyam 2. kötet (1941) 4–5.
Petróczy József: A korarézkori temető Tiszadobon – Das frühkupferzeitliche Gräberfeld in Tiszadob. Folia Arceologica 5 (1945).