Kincsek Tiszakeszi-Szódadombról
Bóna István 1958-ban a koszideri kincsleletekről írott dolgozatában közli a tiszakeszi kincset. A leletegyüttes a publikáció szerint 2 db koncentrikusan bordás korong alakú csüngőből, 2 db fordított „V”alakú középtaggal ellátott félhold alakú csüngőből és 9 darab kisebb méretű félhold alakú csüngőből áll, mely utóbbiak középtüskével rendelkeznek (Bóna 1957, 214, 216, 233, Taf. 4). A tárgyak leltári száma HOM Ltsz.: 53.436.1-12.
A Herman Ottó múzeum leltárkönyvében egy tételként vásárlás útján a múzeumba került leletegyüttesként, az említett csüngők mellett 53.436.13-16 leltári számon további 4 db átfúrt medvefog is szerepel. A leletegyüttes lelőhelyeként Tiszakesz-Szódadomb lett feltüntetve. A kincsleletet hivatkozza Mozsolics Amális is a hajdúsámsoni és koszideri kincshorizontokról írt munkájában (Mozsolics 1967, 87, 170), ahol szintén csak a fémtárgyakat említi.
A Herman Ottó múzeum leltárkönyve 53.437.1 és 53.938.1 számok alatt további két csüngőt őriz. Ezek lelőhelyeként Tiszakeszi Pipics tanya van megadva. A tárgyak Surányi Dániel ajándékaként kerültek a múzeum tulajdonába. (Rajz: Balázs Ádám)
Tompa Ferenc 1936 március 28 és április 7 között folytatott kutatásokat Tiszakeszi környékén. Ekkor vizsgálta át a Tállónádas mellett lévő szigetet (Százdi apátság területe) a Szódadombot és környékét, továbbá a Fái kertben rézkori sírokat tárt fel. Az eredeti kéziratos naplóban (MNM RégAd.: 6.T.I.) a jelen dolgozat tárgyát képező ásatási helyszínekről a következő információkat találtam: Tompa Ferenc a Szódadomb területén 2 helyen nyitott árkokat. Egyrészt „az új árok és a régi töltés szögletében Surányi Dániel mezőcsáti lakos földjén a gátárokkal párhuzamosan 10 méter hosszú, 5 méter széles árkot nyitottunk (B árok) mégpedig 5,5 méterre a gátároktól”. Itt elsősorban a tiszai kultúra leleteit találták. Ezek után átmentek „a Szódadombra (Surányi Dániel birtoka) és a domb nyugati lejtőjén É-D irányú 10 méter hosszú, 5 méter széles árkot nyitottunk”. Ebben az árokban 2,7 méter mélyen érték el az altalajt, vagyis ez a kutatóárok a tellen állt.
Az ásatásokról szóló gépelt jelentésben (MNM RégAd.: 128.T.II.) a helymeghatározással kapcsolatban a következőket olvashatjuk: „ átmentem a szódadombi paptanyához, mely Czimmerman György ároktői plébános tulajdona” – így lehetett paptanya – „ahol most az új tiszai védgátat építik”.”Az árok mellett Surányi Dániel birtokán folytattam tovább a kutatást”. Itt főleg tiszai kultúrába sorolható lakógödröket, két egyenesen kiterjesztett végtagú csontvázat és késő La Tene cserepeket talált. A „továbbiak folyamán a szódadomb közeleső magaslatán is feltárt 50 m2-t”. Az itteni leletek a „késő bronzkori tiszavidéki kultúra jellegzetességeit mutatják”. Majd így folytatja: „Ugyanezen kultúra található meg a Szódadombbal szemben fekvő Pipisdombon is (Surányi Dániel tanyája), azonban ez utóbbin is megtalálható a tiszai és a késő La Tene kultúra nyomai”.
A Szódadomb elnevezés tulajdonképpen dűlőnévként egy nagyobb területet takar, melyet a Tisza gát és a Tisza félköríves kanyarulata határol. 1964-es ásatása során Kemenczei Tibor is 5 különböző lelőhelyet – ásatási területet különít el a Szódadombon (Kemenczei 1971, 32). A 2. katonai felmérés térképlapján a Szódadomb elnevezés pedig egy a jelenleg vizsgált területtől nyugatra található domb neveként van feltüntetve. Valószínűleg már sohasem bogozhatjuk ki pontosan hol ásott Tompa Ferenc, sőt Kemenczei Tibor 5 lelőhelyének azonosítása sem lehetséges már pontosan, mivel a támpontul szolgáló tanyaépületek, csirkenevelő épületek és silógödrök már nem állnak a helyszínen, de a Szódadomb nagy része a 30-as években Surányi Dániel birtoka lehetett és ezen állt valahol a Pipics vagy Pipis tanya néven ismert épület.
A Surányi Dániel ajándékaként Tiszakeszi, Pipis tanya lelőhellyel bekerült csüngők előkerülési helye tehát azonos a Szódadomb tágabb értelmezésével. A két Pipis tanyai csüngőn — pusztán azok vizuális tanulmányozásával — olyan jegyeket lehet megfigyelni, melyek alapján kijelenthető, hogy egy öntőmintában készültek a Bóna által közölt leletegyüttes 9 kisméretű csüngőjével. A csüngők jobb oldali íve jóval kisebb, mint a baloldali, a felfüggesztéssel átellenes oldalon található pecek pedig a jobboldali kar irányába ferde. A Bóna által közölt kiscsüngők közül a legelsőn ugyanolyan el nem dolgozott öntési csonk van a kisebb ív végén, mint az itt bemutatott 53.938.1 leltári számú darabon. Hasonló öntési „hiba” figyelhető meg a Bóna féle 5. kiscsüngő nagyobbik ívének belső oldalán, mint mindkettő most közölt darabon.
Mindezek alapján úgy gondolom, hogy 2 újabb darabbal egészíthetjük ki a már régóta ismert kincsleletet.
Tompa kéziratos naplójában az áll a tellen folytatott ásatások leírása után, hogy „Surányi állítása szerint itt karvédő tekercset is leltek”.
A hasonló összetételű mezőberényi kincsben (Bóna 1958, Taf. V) középtagos csüngők, félhold alakú csüngő, bordás korongcsüngők mellett különböző típusú kartekercsek is voltak. Ez a kincs még kiegészül sarlóval, lándzsával, nyakkorongos csákánnyal és bronz tűvel is. A rácegresi kincsben (Bóna 1958, Taf. III.) is találhatunk kartekercseket a bordás tutulusok mellett, itt ugyan hiányoznak a félhold alakú csüngők.
A szódadomb területén tehát valószínűleg kifordított az eke egy koszideri időszakba sorolható kincsleletet, melynek darabjai részben, több tételben a Herman Ottó múzeumba jutottak, részben csak szóbeszéd alapján tudunk róla. Feltehetően több darabból állt, mint azt most rekonstruálni tudjuk. Mindezek alapján nem elvetendő az a gondolat, hogy az eredetileg a fémtárgyakkal együtt leltározott 4 átfúrt medvefogat is a kincs részeként értékeljük.
Ezen a gondolatmeneten tovább haladva, a Herman Ottó Múzeum 53.431.1-4 leltári számon szintén Tiszakeszi-Szódadombról Novotny Gyula ajándékaként egy további átfúrt medvefogat és 3 borostyángyöngyöt őriz. A gyöngyöket Bóna István 1953-ban a területről közölt későbronzkori leletanyagai miatt E. Sprintz és C. W. Beck a későbronzkorba sorolja (Sprintz-Beck 1981). Nyilván itt már nem állíthatjuk teljes bizonyossággal, hogy összefüggő leletegyütesről van szó, de a koszideri kincsek között is előfordulnak állatfogak és borostyángyöngyök. Előbbire példa a Zsadány-Oroszipusztán előkerült sírként és depoként is interpretált leletegyüttes, mely hasonló csüngőket is tartalmazott, mint a tiszakeszi (Mozsolics 1967, 153-154, Taf. 70-71) A középső bronzkori borostyánokat tartalmazó leletegyütteseket Horváth Tünde gyűjtötte össze legutóbb, ezek között 6 kincsleletet említ (Horváth 1999, 1. tábla). A jászdózsai telep XI. hatvani kultúrába sorolható szintjéből előkerült kincslelet szintén tartalmazott borostyángyöngyöket és állatfogakat is (Csányi-Stanczik-Tárnoki 2000).
Az így kibővített kincs tehát két koncentrikus bordás korongcsüngőból, két „V” alakú középtaggal ellátott félhold alakú csüngőből, tizenegy kisebb, félhold alakú, középtagos csüngőből és négy átfúrt állatfogból állt. A kincshez sorolhatunk feltételesen egy ismeretlen típusú karvédő spirálist, további egy átfúrt állatfogat és három borostyángyöngyöt.
Tiszakeszi Szódadomb „kincsei” itt azonban nem érnek véget, hiszen 2013 őszén Bacskai István fémkeresős kutatásai során számos „kincs” között egy bronzkori tőr is előkerült. A kor gazdasági-társadalmi-technológiai kérdéseit kutató régész számára pedig igazi kincsek azok a bronzcseppek, melyek azt bizonyítják, hogy a területen bronzöntés folyt.
Irodalom:
BÓNA István 1958 Chronologie der Hortfunde von Koszider–Typus. Acta Archaeologica Hungarica 9, 211–243.
CSÁNYI, Marietta–STANCZIK, Ilona–TÁRNOKI, Judit 2000 Der bronzezeitliche Schatzfund von Jászdózsa-Kápolnahalom. Acta archaeologica Academiae Hungaricae 51. 1999/2000, 147-167.
Horváth Tünde 1999 Contribution to the Study of Hungarian Amber-Finds. Adatok a középső bronzkori borostyánleletek vizsgálatához Savaria 24/3 (1999) 277-289.
KEMENCZEI Tibor 1971 A Gáva kultúra leletei a miskolci múzeumban. (Funde der Gáva Gruppe in Miskolcer Museum) Herman Ottó Múzeum Évkönyve 10, 31–87.
MOZSOLICS Amália 1967 Bronzefunde des Karpatenbeckens. Depotfundhorizonte von Hajdúsámson und Kosziderpadlás. Akadémiai Kiadó. Budapest.
Emma SPRINCZ–Curt W. BECK 1981 Classification of the Amber Beads of the Hungarian Bronze Age. Journal of Field Archaeology Volume 8, Number 4, 469–485.