1989-es fúrásminták Bogács-Pazsagpusztáról
A bogácsi 1988-89-es ásatások során számos olyan kutatás történt ami viszonylag egyedülálló volt akkoriban a magyar régészetben. 1989 tavaszán a kutatható területeken geofizikai (mágneses ellenállásmérés) felmérés és szisztematikus rendszerű talajfúrások is történtek. A fúrásokat Varga András a szegedi múzeum munkatársa készítette olyan saját fejlesztésű fúróval, mely zavartalanul hozta fel a fúrásmintát. 
A kutatások során 52 fúrást mélyített 5×5 méteres négyzetháló mentén.
A fúrások eredményeiről színezett rétegrekonstrukciós rajzot készített, mely nagyban hozzájárul a lelőhely szerkezetének rekonstruálásához. A fúrások helye lokális koordinátarendszerben lett rögzítve, mely ma már nem állítható vissza, így a fúrások alapján készült metszetrajzok – Varga András idén őszi terepi szemléje és emlékei alapján – csak bizonyos pontatlansággal (+- 10 m) vetíthetők rá a terület légifényképére (lásd a kiemelt képet). A metszetrajzok alapján jól látszik, hogy a felszínen ma is jól követhető árok területén 1989-ben nem történtek fúrások.
Ettől keletre azonban a lelőhely teljes kiterjedésében készült egy keresztmetszet. Majd a metszettől észkara 3 vonalban párhuzamosan és D-re merőlegesen készültek még fúrássorozatok.
A fúrásadatok alapján a település központjában – ahol a belső, többrétegű településmagot vártuk az eddigi lelőhelyek vizsgálatai alapján – egy 50-70 cm vastag szántott, humusztakaró után, bolygatatlan, egységes talajszerkezet mutatkozott. Vagyis a lelőhely központi része nemhogy nem többrétegű, hanem egyáltalán nem utal antropogén hatásra. E terület körül egy vastag – helyenként 4 méteres –, de negatív irányú rétegsor található. 
Ezeket a rétegeket kétféleképp értelmezhetjük. Mindenképp azt kell feltételeznünk, hogy itt egykor mély árok kerítette a központi részt, melynek nyoma a felszínen ma már nem látható, vagyis nem egyezik meg a mai árok vonalával. Az egykori árok betöltését képező rétegek kétféleképp keletkezhettek. Mivel a terület nyugat-keleti irányban erős lejtő, az árok vonala betöltődhetett természetes úton az árok mellett levő antropogén rétegek áthalmozódásával, vagy az ároktői településhez hasonlóan a település egy későbbi használati periódusában az árkot feltöltik és lakóterületként használják. E rétegek megsüllyedése is eredményezhette a fúrások alapján készült metszetrajzok összetett rétegszerkezetét.
A fúrások tehát egyértelműen bizonyították a központi rész körüli a mai árok vonalától eltérő és annál valószínűleg idősebb árok meglétét. Az árok feltöltődésének természetes vagy mesterséges volta kérdéses, mindkét magyarázat mellett és ellen is szólnak érvek. Ami párhuzam nélküli az a belső terület rétegsor nélküli struktúrája. Ezt tapasztalták az ásatók is az 1988-as feltárások során, amikor több szelvényük teljesen üresnek bizonyult, egyesek sarkában pedig megfogták a már betöltött árok rétegeit. Az “üres” térrész közepén egy földbe mélyített objektumot bontottak ki, melynek értelmezése mind a mai napig várat magára. Felmerül a lehetőség, hogy az erózió a teljes központi rétegsort lepusztította, de az ásatási szelvények teljes leletmentessége megkérdőjelezi ezt a magyarázatot.
A pécskai település új amerikai-román ásatásai szintén egy üres területet mutattak ki a tell központi részén és hasonló látható a szakáldi geofizikai felmérésen is, bár ez utóbbit inkább a lelőhely ezen részének erőteljes pusztulásával magyarázhatjuk. A jelenség egyedi és mindenképp további vizsgálatra szorul, amit a terület többszöri bolygatása és jelenlegi állapota nem könnyít meg. A lelőhelyen elvégzett geofizikai felmérés nem segített a kérdések megválaszolásában.
Az 1989-es talajfúrások hitelesítésére új fúrássorozatot tervezünk, mely esetleg közelebb vihet minket a lelőhely belső szerkezetének megismeréséhez.