Mit rejt a föld mélye — mit hoz a felszínre a szántás: Bogács III
Ebben a bejegyzésben bemutatok néhány tárgyat amit a bogács-pazsagpusztai szisztematikus felszíni leletgyűjtés során találtunk. Próbálom elmondani honnan is tudom mire használták őket, milyenek voltak eredeti állapotukban és hogyan szolgálták az egykori emberek hétköznapjait. A leletanyag még zsákokban van, így csak abból a pár darabból válogathattam, amit még kint a terepen külön csomagoltunk mint különleges darabok.
A leletspektrum sokkal szélesebb lesz az elemzés elvégzése után, jó példa erre a tardi lelőhely “mazsoláiból” készített minikiállítás, ahol a tárgyak mellé mai megfelelőiket is odakészítettük.
Kisgolyó — Nagygolyó
Találtunk egy nagyméretű kőgolyót, ami egy őrlőkő felső tagja volt. Az alsó, általában ovális és ívesen kikopott kőlapon őrölték a gabonát egy felső kőgolyó segítségével. Példa Tardról.
A kisméretű agyaggolyó eredeti funkciójának kitalálása már komolyabb fejtörést okozott. Itt közel sem vagyok biztos a megoldásban, de ismerünk a középső bronzkorból számos csörgőt. A legtöbb példány a Dunántúlon került elő és gyakori hogy madár alakúak. Az üreges csörgőtestben kis golyók biztosítják a hangokat. Talán ilyen tárgy belsejéből származik a mi golyónk is. A képen a Bonyhád-biogázüzemi madáralakú csörgő látható. És nem állhattam meg a csokigolyókkal töltött húsvéti tojást sem betenni mint párhuzam.
Az ún. hatvani kultúrának két vezető bögreformája van. Az egyik a fenti képen bemutatott hosszú, hengeres nyakú bögre, nyomottgömbös hassal és általában 1 füllel. Majdnem ép példánya csücsült a mélyszántás által kiemelt barázda tetején, melyet még első terepi szemlénk alkalmával be is gyűjtöttünk. A párhuzamként bemutatott darab a Herman Ottó múzeum gyűjteményének darabja.
A másik vezető forma egy alacsony, erősen kihajló, tölcséres peremű típus. Gömbös vagy nyomottgömbös hasát apró rátett bütykök vagy bordák fedik. A két alapforma annyira jól elkülöníthető és megtalálható a kultúra minden lelőhelyén, hogy véleményem szerint eltérő típusú folyadék fogyasztására szolgált. Mi sem iszunk bort kávésbögréből, vagy teát pezsgőspohárból. Tartalomhoz a forma! Hát ez náluk sem lehetett másképp.
Számos hasonló bögrét találhatunk Kalicz Nándor: Die Frühbronzezeit in Nordost-Ungarn című 1968-ban megjelent könyvében, ami máig a hatvani kultúra leletanyagának legteljesebb gyűjteménye.
Kis állatfigurára sokkal többre számítottunk, mint ahogy azt az Ajándékok Emődről című bejegyzésben leírtam (ott látható egy szép válogatás a tibolddaróci állatfigurákból). Ez az egyetlen, ép, igazán aprócska vaddisznó került elő eddig a terepbejárási anyagból. A bogácsi 1988–89-es ásatási anyagból ismerünk további 3 töredéket, melyek nem túl előnyös fotóját a bogácsi leletanyagból rendezett kiállítás vitrinfotójából vágtam ki. (A kiállításról kicsit bővebbet a Bogács-Pazsagpuszta I. című bejegyzésben lehet olvasni.)
Ez a fura csontdarab lószerszám része lehetett. A ló szájában levő zablát, ami ekkor valószínűleg még zsinórból vagy bőr szíjból volt, mivel nem találtunk olyan maradandó tárgyakat amit ekként értelmezhetünk, két oldalt ún. zablaoldaltag határolta. Ezek a tárgyak speciális többszörös átfúrással rendelkeztek, hogy a szíjazat minden eleméhez csatlakozni tudjanak. Gyakran igen különleges bekarcolt szalagmintával díszítették őket. Jelen ismereteink szerint a ló és a hozzá tartozó díszes lószerszám a kialakuló fegyveres elit egyik jelképe lehetett. Tardon is találtunk díszítetlen zablaoldaltagot és Tiszabábolna-Fehérlótanyán pedig egy parányi, másodlagosan megégett, de tipikus díszítéssel ellátott töredéket leltünk. Minden eddig archeozoológus által megvizsgált településen került elő lócsont, de nagyon kis százalékos arányban.
Hát a kanál legalább egyértelmű. A fentebb említett Kalicz műben, de Bóna István 1975-ben megjelent Die Mittlere Bronzezeit Ungarns című könyvében is számos párhuzamot találunk.
A bronzkori települések egyik legizgalmasabb tárgycsoportja a fémek. A bronzkor ezen időszakában (Kr.e. 3. évezred vége, 2. évezred közepe) még nem általános a bronz használata. Nem mindennapi eszközöket gyártanak első sorban bronzból, hanem ékszereket, luxus vagy rangjelző tárgyakat. Nagyon ritka a bronzból készült lelet, és nem jellemző igazán a fémtárgyak településen belüli deponálása/ föld alá rejtése sem.
Nem szépsége miatt hanem az egykori élet, tevékenységi formák és társadalom rekonstruálásában betöltött fontos szerepe miatt örülök mindig azoknak az amorf bronz tárgyaknak, melyek véleményem szerint a helyi bronzöntés során keletkezett melléktermékek. Erről a témáról már írtunk röviden a bronzöntés bizonyítékai a BORBAS projekt által vizsgált lelőhelyeken című bejegyzésben. Az alapvető kérdés az, hogy fémmegmunkálás csak a kiemelt helyeken folyt specialisták közreműködésével, vagy az egyszerűbb dolgokat minden településen el tudta készíteni valaki, aki esetleg csak ráérő idejében, vagy csak bizonyos időszakokban foglalkozott fémtárgyak készítésével, egyébként ugyanolyan tagja volt a közösségnek mint társai. A nagy tudású, ún. full time specialisták megléte a rétegzett társadalmi berendezkedés jele és alátámasztaná, hogy a bronzkori közösségek ebben az időszakban már főnökségi szerveződésben éltek. E szerint az elképzelés szerint a fémművesség a főnökök által felügyelt és szabályzott tevékenység volt, és a társadalom nem kiemelkedő rangú és vagyonú tagjai. illetve azok a települések ahol ők éltek, csak a főnöki elosztórendszer révén juthattak hozzá fémtárgyakhoz, maguk nem gyártották azokat. Egy ilyen kis bronzkukac talán épp az ellenkezőjét bizonyíthatja.
Az itt talált kevés ép bronztárgy közül két csoportot emelnék ki. Az egyik két darab 1 év eltéréssel, de egymáshoz közel előkerült szakállas nyílhegy. Ezt a tárgytípust viszonylag ritkának, nem épp jellemzőnek tartottuk idáig a vizsgált időszakban. A jellemző harci eszköz a balta vagy csákány és a korszak végén ehhez társul a lándzsa. A kardok ebben az időszakban jelennek meg a Felső-Tisza vidéken, de legkorábbi példányaik, nem fegyverek, hanem presztízsjelző tárgyak. A kard a késő bronzkor első időszakától válik általános fegyverré. A mostanáig ismert nyílhegyek — bár ebből sincs nagyon sok — kőből készültek, finom retussal a pengéjükön. A nyílvesszőbe való befoglalásuk helye inkább homorúan ívelt, nem köpüsek, mint ez a két példány. Álljon itt az Onga-Heinlein tanyán talált obszidián nyílhegy pédaként.
Továbbá ide vágom a dabasi hasonló korú ún. Vatya kultúrába sorolható településről előkerült fémtárgyegyüttest, mely szintén tartalmaz egy hasonló bronz nyílhegyet.
A gömbszelet alakú pitykék általános díszítőmotívumok. Viseleti összefüggésben eddig fejfedő, vagy fejdísz elemeiként sikerült rekonstruálnunk őket, főleg olyan régészeti kultúrák leletanyagában melyek csontvázasan temetkeznek. Hiszen a hamvasztás rítusa során a viseleti kontextus elvész. Így egy biztosan helyes rekonstrukció mait a Százhalombattai Régészeti Parkból most itt példaként hoztam.
Első körben ennyit a közösen talált bogácsi leletekből.