Hajdúböszörmény 2K — kincs és konferencia
2014 július 3. és 4-én a hajdúböszörményi Hajdúsági Múzeum konferenciát rendezett a múzeum fennállásának 90. évfordulójára. Ebből az alkalomból a Hajdúsági múzeumban kiállításra került – életében először teljes valójában – a hajdúböszörményi kincs. A kincs 1858-ban került elő a hajdúböszörményi Csege-halom környékén. Jelenlegi formájában egy szitulát, két bográcsot, egy csészét, egy sisakot, 4 csészés markolatú, 4 markolatnyújtványos és további 7 eltérő típusú tömör markolatos kardot tartalmaz. 
Az eredetileg több tárgyat tartalmazó kincslelet 2 fő összetevője a harci fegyverzet részei és egy lakomázó készlet darabjai. A tárgyakat szigorú rituálé szerint, meghatározott módon helyezték a földbe valamilyen szakrális vagy profán szertartás keretében. Feltehetően az egykori vezető réteg hatalmát volt hivatott szimbolizálni.
A kincs legismertebb tárgya a nap és madárszimbólummal díszített szitula a kincshorizont emblematikus darabja.
A hajdúböszörményi kincs névadója lett egy a 10. századra (RHaB1) datálható kincshorizontnak, melyet másként Rohod-Szentes horizontnak is neveznek (Ez utóbbi elnevezés jobban fedi a kincshorizontba sorolható együttesek típusbeli variációját, úgy is fogalmazhatunk, hogy a névadó lelet összetételében atipikus saját időszakában). E horizontba csak Magyarország területéről 75 bronzkincs tarozik és a Gáva kultúra klasszikus időszakába sorolhatjuk.
A két napos konferencia témája a hajdúböszörményi kincs mellett az azonos időszakába sorolható fémleletek, a Gáva kultúra és általában a későbronzkor 3. periódusának kérdései voltak.
Sajnos én csak az első napon tudtam részt venni de a bronzkoron belül tőlem távol álló téma több szempontú megközelítése nagy örömet és szellemi inspirációt okozott számomra.
V. Szabó Gábor nyitó előadása a kincs korszakának tágabb narratíváját vázolta a legújabb kutatások tükrében. Tőle tudtuk meg, hogy nemrég a Csege-halomtól 400 méterre újabb szitula került elő egy kartekerccsel együtt, melyet az illegális fémkincs-kereskedelem eltávolított a régészet látóköréből. A lelőhely közelében van egy földvár is, mely azonban a Pregáva időszakra (RBD-HaA1, Kr. e. 1300-1200) datálható, vagyis a terület előbb kiemelt lakóövezet – erődített település, majd annak felhagyása után rituális központ lehetett.
Váczi Gábor megkísérelte rekonstruálni a kincset elrejtő háztartást. A kincshorizont leleteit hálózati elemzéssel 3 fő csoportba osztotta: 1, a kar és nyakpereceket tartalmazó; 2, a sisakokat, edényeket és kardokat tartalmazó; és 3, a baltákat, sarlókat, öntecseket és lándzsákat tartalmazó leletekre. A hajdúböszörményi kincshez hasonló összetételt csak egy Munkács környékéről származó lelet-együttesnél talált. Mivel a balták hálózati kapcsolatait bemutató rendszer kiegészíti a kardok és lemeztárgyak hálózati rendszerét, így bizonyítottnak látja, hogy a hajdúböszörményi kincs illetve a korszak kardokat tartalmazó kincsei az elit hagyatékai. Míg előadásában egy háztartás produktumaként értékeli a hajdúböszörményi kincset addig a múzeum kiállításában látható videó egy többszereplős ceremónia végeredményeként interpretálja a tárgy együttest, ahol a résztvevők mind hozzátettek valamit az áldozati együtteshez.
A kincsben található eltérő típusú kardok alapján erre a következtetésre jutott Szabó Géza is. Véleménye szerint a markolattal egybeöntött kardok, nem csupán rövidebbek, hanem más harcmodort is kívánnak viselőjüktől (talán kaukázusi termékek) így mindenképp legalább két csoport közös szertartását feltételezi a tárgyak földbe kerülésekor.
Míg az edények meglétére ésszerű magyarázatnak tűnik, hogy a lakoma során használt tárgyakat szintén elásták az esemény végén, Szabó Géza vizsgálatai azt mutatták ki, hogy a lemeztárgyak mind használhatatlan sérült állapotban kerültek a föld alá. Ezzel szemben a kardokon levő sérülések egyszerűen kijavíthatók lettek volna, mégsem ez történt, hanem kivonták őket a használatból.
A kincslelethez további legalább 3 edény tartozhatott állapította meg Szabó Géza a megmaradt edényfülek alapján.
Nagy vita tárgya a bronztárgyak finom díszítésének technikai megoldása. Szabó Géza vizsgálatai szerint a kisebb bográcsot és a csészét valamint a szitulát öntés után poncolással díszítették, míg a nagyobb bográcsot és a csészés markolatú kardok díszítését öntés előtt alakították ki, és a viaszveszejtéses öntési eljárás során már a mintával együtt öntötték a tárgyakat. E kardtípus markolatát külön öntötték, ellentétben a fentebb már említett markolatukkal együtt öntött kardokkal.
A hajdúböszörményi szitulán látható nap és madárábrázolás értelmezése egy Európában a bronzkor végén általános elterjedt kozmológia keretén belül lehetséges. A ránk maradt ábrázolások alapján az egykori hitvilág egyik fő eleme a nap melyet nappali égi útján szekér visz, lenyugvása során pedig az alvilág vizeim egy madár vontatta bárka szállít a következő napfelkeltéig. E mitológiai elképzelés stilizált ábrázolása az ún napbárka, mely a böszörményi szitulát is díszíti.
Ilon Gábor a kincs csészés markolatú kardjainak vizsgálata során ezt mitológiát megjelenítő szimbólumkincset vélte felfedezni. A csésze díszítése a nap maga, a markolat a nap égi útját, míg a Heft a bárka és madár motívummal a nap éjszaki útját ábrázolja véleménye szerint. Így a kardok markolata egy telje nap/fiastyúk ciklust jelenít meg.
A szitulák nemcsak a Kárpát-medencében hanem más területeken is az elit luxuscikkei. Legtöbb példányukat Itáliából ismerjük, ahol legkorábbi darabjaikra RB1 időszakra (halomsíros periódus) tehetők, de a szitulaművészet a Kr. e. 7-6. században éri el virágkorát, tudhattuk meg Jankovits Katalin előadásából. A szitulák a Kárpát-medencében a kurdi horizonttal jelennek meg (RHaA1). A kurdi típus mellett megkülönböztetjük a hosszúpályi és a hajdúböszörményi típusú szitulákat. Ez utóbbiakat Jankovits Katalin helyi fejlődésű variánsnak tarja, Észak-Itáliában csak agyag másolataik ismertek. Az itáliai és a Kárpát-medencei szitulaművészet között a kurdi horizontban találhatunk kapcsolatot.
Liviu Marta, Kacsó Károly, László Attila, Németi János, Bader Tibor és Rezi Botond a korszak más-más mikrorégiókól származó fémkincseiről tartottak előadásokat.
Az estét egy jóízű vacsora és kellemes baráti-szakmai beszélgetés zárta.
A második nap előadásai a címek alapján Urnamezős és Gáva leletegyüttesekről és azok szerepéről értelmezéséről szóltak.
Köszönjük a szervezőknek a csodás kiállítást és konferenciát!