Miskolc vezér német szemmel 2

Az alábbi képeken látható és olvasható, a Miskolc vezér német szemmel című bejegyzés a résztvevők szemszögéből. A szöveg megtekintéséhez kattints a képre.
Miskolc vezér német szemmel

A heidelbergi Internationale Gesamtschule 10. osztályos hallgatói szakmai tanulmányúton vettek részt Miskolcon 2013 szeptember 15 és 20 között. Az utazás célja Magyarország és Miskolc megismerésén kívül közelebb kerülni a régészet tudományához és gyakorlatban is kipróbálni azt. A téma központi magját a 2012-2013 folyamán feltárt miskolctapolcai bencés apátság és
Hernádbüd-Várdomb

Az Abaúji Honismereti és Helytörténeti Egyesület meghívására szeptember 12-én Abaúji ásatások címmel vetített képes előadásra került sor Encsen a Művelődési házban. Az előadás Pusztai Tamás bevezetője után a Hernádbüd-várdombi bronzkori településen zajlott kutatásokat és a bronzkori ember mindennapjait kísérelte bemutatni. Az eseményről beszámol a honismereti kör honlapja
EAA bronzkor szekció

2013 szeptember 4 és 8 között Pilsenben (Plzeň/Cz) került megrendezésre az Európai Régész Szövetség éves konferenciája. A konferencia programjának keretén belül Timothy Earle (USA), Kiss Viktória, Kulcsár Gabriella és Szeverényi Vajk (H) Landscapes of complexity in Bronze Age central Europe címmel szervezett szekciót. Az elmúlt évek Kárpát-medencei bronzkor