Gucsi László: A régészeti szakrajz mint a tudományos információ közvetítésének egyik fontos eszköze
A régészetben az összehasonlításnak kiemelt jelentősége van, ehhez pedig nélkülözhetetlenek a megfelelő minőségű rajzok és ábrák, mivel a vizuális kommunikáció legalább annyira fontos, mint az írott vagy a verbális formája az információ átadásának. Az összehasonlítás jelent alapot ahhoz, hogy az írás nélküli korokból származó tárgyak stílusának változása alapján próbáljuk meghatározni egy-egy szűkebb periódus időrendiségét, például az egyidőben élt társadalmak fazekas termékeinek egymásra ható divathullámainak elemzésével. Ebből következik, hogy amennyiben egy rajz nem ábrázolja kellő pontossággal a régészeti leletet, az értékelhetőségének foka ezáltal csökken.
A régészeti szakrajz, ideális esetben a műszaki rajz és a művészi rajz halmazainak közös metszetében elhelyezkedő ábrázolásmód (1. kép).
1. kép A régészeti tárgyrajz stilisztikai összetevői A képek forrásai. Műszaki rajz: https://momeba2technology2012-exam-a.blogspot.com/p/a3-tetel.html Művészi rajz: https://hu.pinterest.com/pin/262686590754869896/ Régészeti tárgyrajz: Gucsi László
A műszaki rajz legfontosabb ismérve, hogy a körvonalak pontosan és méretarányosan jelenítik meg az ábrázolt tárgyak formáját. Annyi oldalról készül egy tárgyról elvi síkokra vetített vagy metszett nézetből “kiterített” ábra, amennyi nézet szükséges ahhoz, hogy a tárgy háromdimenziós formáját világosan elmagyarázza a néző számára. Ebben a rajzstílusban a vonalvastagságoknak, sraffozásnak, vagy a szaggatott vonalak különböző fajtáinak is egyezményes jelentése van. A kétdimenziós műszaki rajzok alapján, háromdimenziós tárgyak gyárthatók, vagy épületek építhetők.
A művészi rajz nem csak vonalakat alkalmaz, hanem törekszik a felületek struktúrájának közvetítésére, a perspektivikus látásmóddal és az árnyékolással pedig a leképezett tárgy térbeli megjelenésének illúzióját kelti.
A régészeti szakrajz ezen szempontok megfelelő elegyét alkalmazza (1. kép alul), ugyanakkor a rajzok készítésének technikája is többféle lehet. A csőtollal, tintával pausz papírra rajzolt, pöttyözéssel tónusozott technika igen elterjedt (2. kép 2–3; 3. kép 4; 4. kép 3), de a felületeket ezzel a módszerrel nagy nehézségek árán sem lehet igazán jól közvetíteni, nemhogy a díszítések árkolásainak intenzitását. A kerámiák felületi struktúrájának részletgazdag megjelenítésére, a ceruzával rajzolt ábrák sokkal alkalmasabbak, mivel a grafit anyagszerűbb hatást kelt (2. kép 1; 3. kép 3). Ezzel a technikával akár az edények felületének fényezésére használt kavicseszköz által hagyott finom sávocskák irányát is ábrázolhatjuk, amint egy csőtalpas korsónak a nyakán ez látható (4. kép 4).
2. kép Ugyanazokról a tárgyakról készült grafikák (1), és a róluk közölt (Kovács 1975. Taf. 26. 270-271) pöttyözött tusrajzok (2), valamint az egyik díszes korsóról egy másik rajzoló által készült illusztráció (3), és a két sziluett közötti különbség (4).
Az esztétika a régészeti szakrajzok esetben túlmutat a gyönyörködtetés, vagy a művészi élmény nyújtásának szándékán, és a részletek minél realisztikusabb közvetítését szolgálja. Ehhez hasonlóan rendkívül fontos tényező a pontosság. Meglepő lehet, de a rajz alkalmasabb egy tárgy alakjának pontos leképezésére, mert a fotók minden esetben valamilyen mértékű vetületi torzulást szenvednek a kamerákban lévő lencsék optikai törvényszerűségei miatt (4. kép 1). Hagyományosan úgy ragadták meg az illusztrátorok az edények sziluettjének vonalvezetését, hogy az egyes jellemző magasságoknál (talp, has, váll, nyak, perem) a szélességeket lemérték, majd ezeket a jellegzetes pontokat szabadkézzel összekötötték, a tárgy merőleges vetületi síkból történt megfigyelése közben. Manapság ehhez a művelethez profilfésűvel vesszük le a tárgy alakjának részleteit, és ezeket a szakaszokat, a lemért jellegzetes pontokra illesztve húzzuk meg a sziluettet. Ezzel az eljárással nagyobb pontosságot tudunk elérni. Amint a bemutatott ábrák is szemléltetik, egyes vonalak íveinek kisebb eltérései, jelentős különbségeket eredményezhetnek az összhatás tekintetében (2. kép 2.2, 3–4; 3. kép 3–4).
3. kép Tiszafüred-Majoroshalom B/65 sír bögréje, az ásatáson készült sírrajzon (1), a leltározást segítő skiccen (2), grafitceruzával (3), és tusrajzzal (4).
A különféle stílusok, technikák alkalmazásán túl, a rajzolók egyéni gyakorlottsága, megfigyelő képessége is fontos tényező az illusztrációk használhatóságának szempontjából. Ugyancsak meghatározó egy korszakra jellemző nyomdatechnika, a kiadványhoz használt papír minősége, valamint legújabban a fejlett számítástechnika által kínált grafikus szerkesztő programok használatának elérhetősége.
Skicceket is alkalmaz a régészet, elsősorban a terepen, amikor az ásatások helyszínrajzai készülnek (3. kép 1), vagy a leltározást kiegészítő adatfelvétel támogatásaként (3. kép 2; 4. kép 2), de nem azzal a szándékkal hogy publikációkban megjelenjenek. Fontosságuk viszont kétségtelen, hiszen egy olyan nagy sírszámú temetőből mint amit Tiszafüred határában is feltártak, több ezer régészeti tárgy kerül napvilágra. A hatalmas mennyiség pedig óhatatlanul egyes tárgyak összekeverésének lehetőségét rejti magában. A leletek későbbi vissza azonosításához, az ilyen problémás esetekben nélkülözhetetlen segítséget nyújtanak a feltárás helyszínén készült skiccek, melyek megragadják a leletek egyes alapvető jellegzetességeit.
A tiszafüredi temető leletanyagának feldolgozása közben előfordult, hogy az adott tárgyat nem találtuk, ezért az ilyen esetekben csak az évtizedekkel korábban készült rajzait tudjuk majd a publikációba szerkeszteni. Ezeknek a rajzoknak – a fentiek alapján – több esetben csökkent a forrásértéke. Az általuk közvetített kép, gyakran távol áll az ideálisnak tekinthető fotorealisztikus hatástól. A különböző illusztrátorok által alkotott ábrákon a formák szinte mindig különböznek. Elég ehhez egyetlen rosszul felvett méret, mint például a már említett csőtalpas korsó hasátmérőjének esetében megfigyelhető (4. kép 3). A díszítések és ezek pozíciója is néha teljesen eltérő vagy egyes díszítési elmek akár hiányozhatnak is (2. kép 1.2, 2.2, 3; 3. kép 1–2; 4. kép 1–4).
4. kép Fotó (1), skicc (2) Pöttyözött tusrajz (3) és digitálisan kidolgozott grafitceruzás rajz (4) a Tiszafüred-Majoroshalom B/75. sír csőtalpas korsójáról. Fotó: Fülöp Kristóf, Skicc és Tusrajz: ismeretlen, Grafika: Gucsi László
A Kovács Tibor által 1975-ben publikált halomsíros korú sírokból származó tárgyak esetében azzal szembesülhetünk, hogy bár készültek róluk igen jó minőségű grafikák (2. kép 1), azokat mégis átrajzolták tussal és végül ezek a kevésbé informatív ábrák jelentek meg nyomtatásban (2. kép 2). Gondolhatnánk, hogy e döntést az akkori nyomdatechnikai eljárás lehetőségei határozták meg, de valószínűbb, hogy csupán egy kialakult szokásrend követése volt az igazi ok. Tekintve, hogy éppen ugyanebben az évben jelent meg a Trogmayer Ottó által publikált monográfia, mely a Tápé mellett feltárt ugyancsak halomsíros korú temetőt és leleteit ismerteti. A kerámiák ábrázolásához pedig ebben a kiadványban jó minőségű grafitrajzokat használtak. Érdemes azonban még megjegyezni, hogy ezek többségén viszont az alkotójuk túlzottan alkalmazta a művészi rajz szempontrendszerét, az edényeket perspektivikusan ábrázolta, melynek eredményeként azok peremét kissé felülről látjuk, ovális alakban, vagyis mintegy bele láthatunk az edények szájába. Itt tehát a műszaki rajz szempontrendszere sérült, az edények sziluettje ezért nem felel meg a merőleges sík vetület által közvetítendő pontosságnak. Már a régészet kezdetétől, a 19. század második felétől nyomon követhető ennek az egykor igen elterjed perspektivikus ábrázolásmódnak a hagymonya. Ugyan még a 2000-es évek elején is megjelent egy-egy hasonlóan készült ábrázolás, mára azonban a régészeti szakrajzok alkotói, és a “megrendelő” régészek is kezdik megtalálni a műszaki és a művészi rajzok szempontjainak ideális arányú ötvözését, hogy végeredményben a tudományos információt minél inkább sérülés mentesen tudjuk közvetíteni a vizuális kommunikáció nyelvén.
Irodalom
Tibor Kovács 1975: Tumulus culture cemeteries of Tiszafüred. Régészeti füzetek Ser. II. No. 17, 1975.
Otto Trogmayer 1975: Das bronzezeitliche Graberfeld bei Tápé. Fontes Archaeologici Hungariae. Budapest: Akadémiai Kiadó 1975.
Gucsi 2011: A mészbetétes díszű kerámiák ábrázolásának nehézségei és lehetőségei. Archeometriai Műhely 2011/3. 269–281.
Gucsi 2023: Black or white, possibility or necessity? Virtual restoration of encrusted pottery for the better interpretation of their design. Dissertationes Archaeologicae 3.11, 2023. 47–76.