A tiszafüredi kincs. P. Fischl Klára – Dani János – Kiss Viktória – Morava Szilvia Judit
Tiszafüred-Ásotthalmon 1904-ben a Tiszafüredi Múzeum- és Könyvtáregylet Milesz Béla és Tariczky Endre vezetésével ásatásokat végzett. Ekkor került elő a tiszafüredi aranykincs egy kerámiaedényben. A lelet eredeti naplóbejegyzését és átiratát az alábbiakban adjuk közre.
Az egyleti régiségtár 1904-es bejegyzésében a Tiszafüred-ásotthalmi lelőhelyre vonatkozóan a következőket olvashatjuk:
Kiváló az éjszaki szeletben talált aranylelet, amelyet a tárgyak elősorolása végén különösen említünk meg. …. Az Ásotthalom éjszaki szélén a régi Tisza száraz medre felé hajló sekélyes lejtőben, mie. fas másfél méternyire a halom tetejétől, agyagtapaszos, hamus égett földrétegben szétomlott edény cserepek közt, aranyleletet találtak a munkások, egy csomóban, És pedig: május 6-án: És pedig:
14 darab szívalakú színarany lan őskori lánczszemgyűrű, sulyuk 75 gramm. Ezek közt és az Arch. Értesitő XXIV. K. (1904) 5. Sz. 434 lapján a közlöny szerkesztője által a m. n. múzeumi régiségosztály évi gyarapodása leírásában említett s ugyanott a 4074 lapon rajzban is bemutatott két darab gyulafehérvári őskori arany lánczszem közt félreismerhetlen analogia van. Színtugy hasonlítanak a fűredi lánczszemgyűrűk a Comte-rendu de la huitième session à Budapest 876, vol. II. Résultats généraux XLVII – tábláján 7 és a XLVIII. T. 5-6. sz. alatt a.m. nemz. muzeum tulajdonaiként bemutatott szívalaku arany lánczszemikhez. A mellékelt fényképifelvétel a gyürülánczszemeket ½ nagyságukban mutatja.
Az aranylelet csomó második részét aranygyűrűk és tekercshengerkék képezik és pedig a fényképben, félnagyságban, minden db. félnagyságban, bemutatott eszményileg felfűzött legnagyobb sorban van 338 aranygyöngyszem, nagyságra nézve négyfélé változatban, mind üresek és lyukasak.
A második fűzér bordázott aranylemezkékből behajlitott 20 üreges hengerecskét mutat, váltakozó nagyságban, köztük 6 hengerke az aranytól elütő anyagból. ebben a fűzérben két kigyóalakban csavart nagyobb aranygömbőcske is van.
A középső fűzér fínom aranysodronyból csavart 12 felfűzhető hengerecskét tartalmaz, vastagságuk és hosszuságuk különböző. A három fűzér gyöngy sulya 35 gramm. Ezekkel találtatott a rajzkőzepén ábrázolt vörösrézhengerke, tűnek a töredéke.
Az aranyleletet magában foglaló hely körűl találtunk még két agancsból készűlt, szabályos kör – és vonalkarczokkal s pontokkal czifrázott zablaszárat, hosszuk 11 cm; azután csontból készített, lapos lyukacsos, fűlet sallangot (lószerszámdísz) nagysága 6 + 7 cm.; kisebb, rendes köralakú, 3 cm. átmérőjű csontpitykét, egymásbólfolyó félkördíszítésekkel, két lyukkal a felfüggesztésre; végűl egy mindkét végén nyitott 5 cm hosszu, 4 cm átmérőjű üres csonthengert, amely vonalas, pontos szabályos karczolatokkal ügyesen van díszítve.
Az aranylelet minden valószínűség szerint vándorlási v. futási izgalomban hátrahagyott kincsrész lehet, hogy a csonttárgyak összefüggésben vannak e vele nem tudhatjuk.
Az eredeti napló vonatkozó része (a tiszafüredi Kiss Pál Múzeum Történeti Tárgyi Dokumentációs Gyűjtemény 71.83.3. ltsz.)
A lelet leírását több helyen is olvashatjuk nyomtatásban (Milesz 1905, 159, 183-184, Horváth 1999, 58, 59, 61, 24. lábjegyzet, Orbánné Szegő 2005, 22, Mozsolics 1967, 114, 123), és Milesz B. közlésének illusztrációjaként 3 arany hajkarika rajzát is bemutatja (Milesz 1905, 159). Bóna István is közöl egy képet a leletről (Bóna 1975, Taf. 198 C 1−10, valójában 1−13), amin a 14 hajkarikából 10-et láthatunk, a három gyöngysor azonban jól tanulmányozható. A lelethez tartozó „vörösréz töredék” azonban hiányzik a képről
A Milesz Béla által publikált három aranya hajkarikák.
A kincs Bóna István 1975-ös publikációjában.
A teljes együttesről a találás környékén készült archív fényképfelvétel melyen a leletek teljes pompájukban megtekinthetők azonban eddig nem került publikálásra. Csupán egy szakmai konferencia előadásán láthattuk (Kiss et al 2022)
Az aranyékszereket és a régiségtári bejegyzés szerint nem biztosan velük összefüggő csont és agancstárgyakat egy felvételen örökítették meg. Így maradt fent nemcsak a leírás, hanem a tárgyak képe is. Az aranykincset tartalmazó edényt sajnos nem ismerjük és a fényképész neve is ismeretlen. A fénykép még a tárgyegyüttes megtalálása évében, 1904-ben elkészülhetett, ugyanis Milesz Béla a tárgyak leltározásakor feljegyezte, hogy az általa mellékelt fotón, (melyet talán az Archeológiai Értesítőben megjelent jelentéséhez csatolt) milyen nagyításban szerepelnek a különböző aranyleletek (KPM Történeti Tárgyi Dokumentációs Gyűjtemény 71.83.3).
A tiszafüredi kincs, eredeti fotó (a tiszafüredi Kiss Pál Múzeum Történeti Tárgyi Dokumentációs Gyűjtemény 71.84.12. ltsz.)
A Tiszafüredi Múzeum- és Könyvtáregylet utolsó közgyűlését 1942-ben tartotta. 1944 októberében az átvonuló front a gyűjtemény nagy részét elpusztította. Az egylet hivatalosan 1949-ben szűnt meg, helyét az ország első falumúzeuma vette át, melyben a gyűjtemény megmaradt darabjait is őrizték.
A háború után a megmaradt régészeti leletanyagot újra leltározták 52.1.1-es első tétellel.
A Régiségtárnak 1941-ben 7640 db tárgy volt a birtokában. 1951-ben 3000-re becsülték a régészeti tárgyak számát, az 1952-es leltározás során azonban csak 951 tárgyat leltároztak újra. Az 1962. január 3-ai jegyzőkönyv szerint 1489 db tárgy alkotta a régészeti gyűjteményt. (KPM Adattár 990-85). 1952-ben Patay Pál, Fésűs Béláné helyi adminisztrátor segítségével leltározta be a megmaradt anyagot (Vadász 2019). Ekkor 52.501.1-3 leltári számon rögzítettek 3 arany hajkarikát, melyek megtalálási éve 1904, lelőhelye pedig az Ásotthalom, minden valószínűség szerint a tiszafüredi kincs megmaradt része lehet ez a három tárgy. Amikor Gráf Ottó megbízott múzeum igazgatóként 1955. január 13-án átvette Szigeti Ivántól a gyűjteményt, még szerepelt a jegyzőkönyvben a 3 hajkarika (KPM Irattár 55/1955 és KPM Adattár 960-85.), azonban egy 1959-ben született jelentés szerint a múzeum gyűjteményében már nem volt aranyból készült tárgy (KPM Irattár 71/1959.) 1958 január 1-én a tiszafüredi múzeum szakmai felügyelete a debreceni múzeumtól a szolnoki Damjanich János múzeumhoz került át (Vadász 2020, 226), majd 1963 nyarán a régészeti gyűjtemény is a szolnoki Damjanich Múzeumba került: Innen a leletek két részletben, 2018-ban és 2021-ben kerültek vissza Tiszafüredre. 2023-ban a Miskolci Egyetem Régészeti Tanszékén tanuló régészhallgatók segítségével P. Fischl Klára vezetésével került sor a visszakerült régészeti leletanyag szakszerű tárgyleírásokon alapuló újraleltározására.
Horváth Tünde kutatásaiból azt is tudjuk, hogy „sok tárgy elkerült a múzeumból egy Déri Múzeumban tartott kiállítás miatt is, és többek között eltűnt az aranykincs is, még a világháború alatt (csak 3 hajkarika maradt meg)” Ő említi a kincsről fennmaradt fényképet, de nem közli (Horváth 1999, 24. lábjegyzet).
A tiszafüredi kincsből fennmaradt 3 hajkarika az 1950-es évek közepén kerülhetett a debreceni Déri Múzeum gyűjteményébe. A három tárgy IV. 82.24.1 A-C leltári számon szerepel a múzeum leltárkönyvében, lelőhelyként Tiszafüred szerepel az adatfelvételnél. A tárgyakat Dani János azonosította vissza. A három arany hajkarika súlyadatai a következők: IV.82.24.1a: 3.55 g; IV.82.24.1b: 3.99 g; IV.82.24.1c: 4.41 g.
A három megmaradt arany hajkarika fotóját az alábbi kép mutatja.
A kincslelet tárgyai azonban nagy valószínűséggel nem tűntek-el a II. világháborúhoz kapcsolódó események során, mivel Bóna István 1975-ben megjelent könyvében – melynek kéziratát a szerző 1958-ban zárta le – a kincs egy másik felvétele szerepel. A kötet anyaggyűjtése 1953 és 1957 között zajlott, vagyis ekkor még megvolt a szinte teljes kincs, csak azt nem tudjuk Bóna hol találkozott vele.
A Bóna-féle képen a 11-13-as láncok felfűzése és pozíciója teljesen megegyezik az eredeti képen láthatóval. Így felmerül, hogy a Bóna publikáció az eredeti kép fotótechnikai eljárással készült másolata lehet. A hajkarikák esetében viszont azok pozíciója és az árnyékok eltérőek a Bóna féle publikáció és az eredeti kép összevetése viszonylatában. További érdekes kérdés, hogy ha Bóna valóban látta a teljes kincset, miért csak 10 hajkarikát fotózott/fotóztatott le.
A Kiss Pál Múzeum Irattárában levő levél szerint Bóna István 1959. január 6-án érkezett Tiszafüredre, hogy a régészeti raktárban levő agyagot tanulmányozza és lefényképezze a tárgyakat. Tehát ekkor már a megmaradt 3 arany hajkarika sem volt a múzeum gyűjteményében. Mindezek alapján a Bóna István által közölt kép feltételezhetően annak a fényképnek a reprodukciója, amelyet még Milesz Béla 1904-ben, jelentésével együtt küldött a Nemzeti Múzeumnak.
A Déri Múzeumban megtalálható három tárgyon az MTA–BTK Lendület Mobilitás projekt elemösszetétel vizsgálatokat folytatott a Déri Múzeummal és az ATOMKI Örökségtudományi Laboratóriumával együttműködésben. A PIXE elemzés 20% fölötti ezüsttartalmat mutatott ki. Ezt a magas ezüsttartalmú (elektronnak is nevezett) arany nyersanyagot általában az Erdélyi-érchegység térségében megtalálható termésarany lelőhelyekhez köti a kutatás (Hartmann 1968; 1970), de ma már ismert, hogy Európa több térségében is fellelhető ez az összetételű nyersanyag (Borg et al. 2019; Szathmári et al. 2019).
A tiszafüredi kincs Déri Múzeumban őrzött három hajkarikája (fotó: Rák Rezső, Déri Múzeum, Debrecen)
A tiszafüredi kincshez legközelebb a jászdózsai kincslelet áll. Jászdózsa-Kápolnahalmon 1966-ban a XI. települési rétegben, az 1. ház padlója alatt bukkantak a kincsleletre. Itt is egy edény tartalmazta a leleteket, melyek között 37, a tiszafüredihez hasonló arany hajkarika, egy arany lemez, 30 db kúpos arany gomb, 168 borostyángyöngy, 4 csillag alakú fajanszgyöngy, átfúrt kutyafog, 2 db madárkarom, bronzból készült spirálgyöngy, lemez és gyűrű valamint egy töredékes bronz nyéltaréjos és egy peremes balta volt (Csányi et al. 2001, 2020).
A jászdózsai kincs (fotó: Makrai Péter, Damjanich János Museum Szolnok)
A két fegyver kivételével a hajkarikák és a több nyakék részét képező gyöngyök és gombok alapján a két kincs összetétele nagyon hasonlít egymásra. A csütörtökhelyi (Spišský Štvrtok SK) erődített – a tiszafüredi telephez hasonlóan szintén a füzesabonyi kultúrába tartozó – településen több olyan kincs is előkerült, ami arany hajkarikákat tartalmazott (Oravkinova-Vladár 2019). A középső bronzkori kincsleletek összefoglalása Mozsolics Amália híres 1967-es publikációja után Alexandra Găvan tollából jelent meg legutóbb (Găvan 2015, 195, Pl. 17-19; Găvan 2024). A tiszafüredi lelethez itt felsorolt összesen 332 darab apró arany tárgy (Găvan 2024, Tab. 1/33) azonban kevesebb mint az eredeti leírásban szereplő 370 db, amihez 6 db más anyagú gyöngy is társult.
A hajkarikák ilyen nagyszámú jelenléte egy kincsleletben a vagyon és hatalom kiemelt koncentrációjának számít, akárcsak a nagyon ritka, importként a Kárpát-medencébe érkező balti borostyán is (Jaeger et al. 2023). A gazdagság fokát jelenheti e kincsleletek aranytárgyainak összsúlya is, habár feltehetően ezek a kincsek több egyén vagy a közösség összeadott tárgyaiból álltak össze. A tiszafüredi kincs 75 grammnyi arany hajkarikája mellé további 35 gramm mennyiségben társultak az apró gyöngyök, így a kincs összsúlya 11 dkg volt.
A jászdózsai leletben megtalálható két balta, a korszak férfisírjaiban szintén a hatalmat és az erőt szimbolizálta.
Az arany hajkarika – egy vagy két darab – mind férfi, mind női sírokban a társadalom vezető rétegéhez való tartozást jelzi a bronzkor kezdete óta Európában, így Tiszafüred-Majoroshalom sírjaiban is (Kovács 1979; Kovács 1999).
Az Ásotthalmon lakó közösség majoroshalmi temetőjében 14 sírban kerültek felszínre arany tárgyak, Kovács Tibor 1979-es adata szerint. A rendelkezésre álló információink alapján (Kovács 1979, Kovács 1999 és a MNM aranyleltárkönyve), a következő sírok tartalmaztak aranytárgyakat: 14. sír, В52, В66, В78, B90, B112, B113, B115, D304, D315, D327 és egy szórvány, az LIII. szelvény valamelyik feldúlt sírjából. Ezekről azonban majd egy másik bejegyzésben írunk.
A tiszafüredi kincsben ugyan nem voltak fegyverek, vele szoros összefüggésben azonban egy, a korszak lovas elitjének eszközkészletéhez tartozó lószerszámegyüttes került elő. A korabeli leírás alapján persze nem dönthető el teljes biztonsággal, hogy az agancsból készült, díszes zablaoldaltagok is a kincs részét képezték-e valójában. Ezeket láthatjuk az aranyak alatt a fotón és rajzaik is fennmaradtak (Orbánné Szegő 2005, Milesz 1995, 188). A tiszafüredi lószerszámok története azonban szintén egy másik bejegyzés tárgya lesz.
Ez alkalommal a tiszafüredi kincs teljes bemutatására törekedtünk. Az ásotthalmi kincslelet, a majoros-halmi sírok arany és egyéb presztízsjelző tárgyai (például a korábbi bejegyzésben ismertetett különleges csákányok – https://bronzkor.hu/a-tiszafuredi-alabardcsakany/), a korszakban még ritkaságnak számító lószerszámok, a tiszafüredi bronzkori közösség egy részének magas társadalmi presztízséről ad tanúbizonyságot. Ennek a gazdagságnak az egyik alapja lehet, hogy a lelőhely földrajzi helyzete alapján fontos tiszai átkelőhely lehetett, ahogy azt a Polgár környéki hasonló füzesabonyi lelőhelyek esetében is feltételezzük (Dani et al. 2016, Dani et al. 2019).
Irodalom:
Bóna István: Die mittlere Bronzezeit Ungarns und ihre südöstlichen Beziehungen. Archaeologia Hungarica, Series nova 49, Budapest, 1975
Borg, Gregor, Pernicka, Ernst, Ehser, Anja, Lockhoff, Nicole, Camm, G. Simon, and Smale, Courtenay V. 2019. ’From distant lands – Provenance studies of natural gold in comparison to the gold of the Sky Disc of Nebra.’ in Der Aufbruch zu neuen Horizonten. Neue Sichtweisen zur europäischen Frühbronzezeit ed. by Nele Lüttmann, Brigitte Schiefer-Kutzschrad, Tagungen des Landesmuseums für Vorgeschichte Halle 19 Halle (Saale): Landesmuseums für Vorgeschichte Halle, 2019, 56–78.
Csányi Marietta – Stanczik Ilona – Tárnoki Judit: A jászdózsai aranykincs. – Der bronzezeitliche Schatzfund von Jászdózsa-Kápolnahalom. Jász Múzeum Évkönyve 2001, 65-89.
Csányi M., Stanczik I., Tárnoki J.: Der bronzezeitliche Schatzfund von Jászdózsa-Kápolnahalom. Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae 51, 2020 147−167.
Dani, K. P. Fischl, G. Kulcsár, V. Szeverényi, V. Kiss: Visible and invisible inequality: changing patterns of wealth consumption in Early and Middle Bronze Age Hungary. In: H. Meller, H. P. hahn, R. Jung und R. Risch (Hrsg.) Arm und Reich – Zur Ressourcenverteilung in prähistorischen Gesellschaften. Tagungen des Landesmuseums für Vorgeschichte Halle 14 Halle (Saale): Landesmuseums für Vorgeschichte Halle, 2016, 219−242.
Dani, S. Puszta, G. Márkus, M. Bálint, I. Bacskai: Middle Bronze Age settlement network in the Polgár microregion. In.: K. P. Fiscchl, T. L. Kienlin (eds. )Beyond Divides – The Otomani-Füzesabony Phenomenon. Current Approaches to Settlement and Burial in the North-eastern Carpathian Basin and Adjacent Areas. Universitätsforschungen zur prähistorischen Archäologie Band 345, 2019, 165−194.
Găvan, Alexandra: Metal and metalworking in the Bronze Age tell settlements from the Carpathian Basin. Mega Publishing House, Cluj‑Napoca, 2015.
Găvan: Depozitele de obiecte din metal descoperite în tell-urile epocii bronzului din Bazinul Carpatic. In: V. sava, F Gogâltan, The Bronze Age on both sides of the Carpathians. Studies in Honor of Tudor Soroceanu at 80 years. Cluj-Napoca 2024, 95−146.
Hartmann, Axel. Über die spektralanalytische Untersuchung einiger bronzezeitlicher Goldfunde aus dem Donauraum. Bericht der Römisch-Germanischen Kommission, 46–47, 1968, 63–73.
Hartmann, Axel. 1970. Prähistorische Goldfunde aus Europa. Spektralanalytische Untersuchungen und deren Auswertung, Studien zu den Anfängen der Metallurgie 3 1970, Berlin: Verlag: Mann.
Horváth Tünde: Tiszafüred-Ásotthalom (ôskori tell-település) története ásatásai tükrében / The history of Tiszafüred-Ásotthalom (a prehistoric tell settlement) in the light of its excavations. Ősrégészeti levelek 1, 1999, 56−62.
Viktória Kiss, Edit Mester, János Dani, Erika Gál, Anett Gémes, Tamás Szeniczey, Krisztián Kiss, Kristóf Fülöp, Gabriella Kulcsár, Vajk Szeverényi, Ashley McCall, Anikó Horváth, László Palcsu, István Major, Mihály Molnár, Tamás Hajdu: Bronze Age settlements and cemeteries in the vicinity of Tiszafüred – 150 years of excavations. BORBAS 10 Workshop, Bükkábrány, 29 August 2022
Mateusz Jaeger, Gabriella Kulcsár, Eszter Melis, Mateusz Stróżyk, Paweł Piszora, Marietta Csányi, Réka Csuvár-Andrási, Klára P. Fischl, Szilvia Guba, Evelin Pap, Emília Pásztor, Róbert Patay, Ildikó Szathmári, Gábor Szilas1 Agnė Čivilytė, Viktória Kiss: Baltic Amber in the Hungarian Bronze Age. New data and current stage of research. Sprawozdania archeologiczne 75/2, 2023, 137−186.
Kovács, T.: Középső bronzkori aranyleletek Északkelet-Magyarországról. Mittelbronzezeitliche Goldfunde aus Nordost-Ungarn. Folia Archaeologica 30, 1979, 55−77.
Kovács T.: Bronzkori ékszerek, fegyverek, aranykincsek In: KovácsT., Raczky P., Anders A és Szathmári I. (szerk.) A Magyar Nemzeti Múzeum őskori aranykincsei. Budapest, 1999, 37-62.
Milesz B.: A tiszafüredi múzeum az 1904-ik évben. Archaeológiai Értesítő 25, 1905, 182−186.
A. Mozsolics Bronzefunde des Karpatenbeckens. Akadémiai Kiadó, Budapest 1967
Oravkinová – J. Vladár: The Phenomenon of Hoarding at the Fortified Settlement in Spišský Štvrtok. In: K. P. Fiscchl, T. L. Kienlin (eds.) Beyond Divides – The Otomani-Füzesabony Phenomenon. Current Approaches to Settlement and Burial in the North-eastern Carpathian Basin and Adjacent Areas. Universitätsforschungen zur prähistorischen Archäologie Band 345, 2019, 83−120.
Orbánné Szegő A Tiszafüredi Múzeum és Könyvtáregylet története 1877−1949. Tiszafüredi füzetek 7. 2005
Szathmári Ildikó, Maróti Boglárka, Tarbay János Gábor, Kiss Viktória. A Magyar Nemzeti Múzeum gyűjtwményéből származó bronzkori rany hajkarika leletek vizsgálata. In: Bartosiewicz László – T. Bíró Katalin – Sümegi Pál – Törőcsik Tünde (szerk.): Mikroszkóppal, feltárásokkal, mintavételezéssel, kutatásokkal az archeometria, a geoarcheológia és a régészet szolgálatában. Tanulmányok Ilon Gábor régész 60 éves születésnapi köszöntésére. Szeged 2019, 291–315.
Vadász I.: A tiszafüredi múzeum újjáalakulása és első évei (1947-1955) Tisicum 27, 2019, 201−222.
Vadász I.: A tiszafüredi múzeum története 1955 és 1958 között Tisicum 28, 2020, 209−232.