Tibolddaróc – ami még kimaradt
Tibolddaróc-Bércút bronzkori települése korán ismertté vált a régészeti kutatásban. A bronzkori falu a Kácsi patak nyugati magaspartján található, a mai településtől délre. A területről csodálatos kilátás nyílik a Bükk hegyvonulataira és a Borosdi síkság területeire. A hely ugyan szeles, de a pazar kilátás és a két földrajzi régió határvonala olyan erőforrásokat bocsájtott az egykori közösségek rendelkezésére, hogy ideális lakóhelynek bizonyult. 1904-ben Balázs Béla ásott a lelőhelyen, melynek eredményeit 3 közleményben tette közzé (Balázs 1905, 1906, 1907).
A feltárás területe 1600 m2 volt, a publikációban melléklet rajz és az EOV térképlap egymásra vetítése alapján Balázs feltehetően a lelőhely központi részén dolgozott. A lelőhelyet később Kalicz Nándor említi a hatvani kultúra települései között (Kalicz 1968, 119). A bronzkori település jelenlegi területe szántóföld. A középső bronzkori településekre jellemző tell vagy tellszerű, centrális rész körüli árok nyomai a felszínen éppen csak észrevehetők.
A 2015-ös légifotón látható az árok vonala, de nem annyira markáns mint más vizsgált település esetében. A központi rész jelen állapotában nem emelkedik ki a környezetéből. A külső települési részt a felszínen található nagy mennyiségű leletanyag jelzi. A BORBAS projekt keretében 2015-ben elkészült a lelőhely légifotózása és az ebből generált 3D modell, továbbá a geofizikai felmérés.
A magnetogramm alapján a 0.63 ha területű központi részt 6–13 méter széles árok veszi körül. Az ároktól keletre egy földcsúszamlás jeleit mutatja a geofizikai felmérés. Az árkon belül régészetileg értékelhető anomáliákat nem lehetett megfigyelni. Az árkon kívüli részen két zónában (ÉNy és D-DK) csoportosulva jól kivehető az egykori házak elhelyezkedése. Közöttük üres terület figyelhető meg a mágneses anomáliaképen (Kienlin et al 2018).
Az egykori település területe erősen elszántott, erodált, az 2015-ös lapátteszt során (légifotón piros ponttal jelölve) 50 cm mélységben már a bolygatatlan altalaj jelentkezett az árkon belüli és kívüli részen is. A BORBAS kutatási projekt által használt roncsolásmentes vizsgálati csomag egy eleme — a szisztematikus felszíni leletgyűjtés — azonban mindeddig váratott magára ezen a lelőhelyen. Erre 2020 május 10-én került sor.
A mostani szisztematikus felszíni leletgyűjtésünk kérdései a korábbi eredmények ismeretében a következők volt:
A geofizikai felmérés két házcsoportja közötti rész valóban „üres” terület, vagy az erős talajerrózió miatt, itt a mágneses anomáliák már nem kimutathatók?
E célból 4 db 50×50 méteres területet jelöltünk ki, hogy a BORBAS projektben már megszokott módszerrel szisztematikus felszíni leletgyűjtést végezzünk. A gyűjtési négyzetek 5×5 méteres méretűek voltak, a gyűjtés időkorlát nélkül folyt.
A munka elvégzését a Miskolci Egyetem Régészet alapszak terepi gyakorlatának megvalósításaként terveztük, az ismert egészségügyi helyzet miatt azonban a gyakorlatot törölni kellett a félév tantárgyai közül. A terület jó megfigyelési lehetőségei miatt azonban úgy döntöttünk, hogy azokkal akik Önként vállalják a terepi munkát, mégis elvégezzük a terepi kutatást.
2020 május 10-én egy napos és szeles vasárnapi napon tehát az egészségügyi előírások betartása mellett elkezdtük a munkát. Az 5×5-ös négyzetek kijelölése a szokásos módon madzaggal történt, így a résztvevők az 5 méteres távolságot tartva, rizikómentesen tudták a gyűjtést folytatni.
A kutatást P. Fischl Klára és Pusztai Tamás vezették. A terepi munka során velünk voltak Tátrai Szilveszter, Weisz Klaudia és Safranka János régészhallgatók, a HOM fémkeresős csapatának tagjai: Ináncsi Szabolcs, Sztrakay Nándor, Juhász Tamás és felesége, Czízi Szabolcs, Bukta László, Juhász Nóra, Kormos Attila, és barátaink, akik hosszú évek óta követik munkánkat, örülnek sikereinknek és segítenek, ha az élet úgy hozza. Hát most úgy hozta: Mikola Rita, Honti Luca, Sándor Judit, Papp Viktor Gábor, Barta Zsolt, Barta Eszter, Barta Dorka és Pusztai András. Köszönet e helyen is mindenki munkájáért.
A szorgos kezek ellenére a nap folyamán a tervezett négyből csak három négyzet felszínét sikerült felgyűjteni, vagyis 300 zacskó leletanyag vár jelenleg kiértékelésre. Az ÉNy-i részen a vártnak megfelelően az 1-es négyzetben jelentősen több leletanyag került elő, mint a 2-es négyzetben. A 3-as négyzetben ismét nőtt a leletanyag száma, ám a korábban megfigyelt nagyon elaprózódott leletanyaghoz képest itt egy kicsit nagyobb méretű, több esetben beazonosítható, típushoz köthető leletanyag is előkerült. Általánosan jellemző a csontanyag alacsony százaléka és a nagy mennyiségű, változatos nyersanyagú kőanyag. Ez utóbbi értékelése és összevetése az 1904-es ásatási anyaggal várhatóan érdekes eredményeket fog hozni.
A 20. század eleji ásatás leletanyagának újraértékelésével Asztalos Fanni foglalkozott egyetemi szakdolgozata keretében szintén 2015-ben (Asztalos 2015). Az egykor gyűjtött leletanyag ma a Herman Ottó Múzeumban található, leltári száma: 53.456.1-270, 53.457.1, 53.934.1-30, 53.943.1-3.
A kor szokásának megfelelően nagy mennyiségben tartalmaz csonteszközöket, kőtárgyakat. A kerámialeletek között a nagyszámú és változatos kialakítású állatszobrok érdemelnek említést. Viszonylag sok kocsikerék modell is előkerült. Ezek számát, most vasárnap is gyarapítottuk. A szakdolgozat érdeme, hogy a múzeumban található leletanyagban kimutatta, nemcsak a hatvani hanem a füzesabonyi kultúra is használta a területet, vagyis jelenlegi ismeretink szerint a területen Kr.e 2200 és 1500 között lakhattak. Ennek pontosítására valószínűleg mostani kutatásaink alapján nem lesz lehetőség.
A felszín kiválasztott részeinek felgyűjtése után fémkeresős műszerrel történő átvizsgálás is zajlott vasárnap. Több középkori vasszeg és patkó mellett egyetlen kisméretű bronzrög került elő a területről ami a kérdéses korszakba tartozhat, ezt egy további szabad szemmel észrevett kis bronz töredék egészít még ki. Az eredmény nem meglepő, ismerve, hogy a vizsgált korszakban a bronz nem általános használati nyersanyag, csak presztízsjelző, illetve a lelőhely lepusztultsága sem kecsegtetett sok reménnyel, de azért mi megpróbáltuk.
Ma már nagyon sok régészeti lelőhelyen használnak drónokat a felszín fotózására. Mi most a légi fotózásnak ennél egy kissé idősebb, 100 éves múltra visszatekintő, de jóval élvezetesebb módját választottuk: itt a kamerát egy sárkányra rögzítettük. A kamera pedig már nem kamera volt, hanem mobiltelefon, és a sárkány is egy két zsinóros, műrepülésre alkalmas szerkezet. A Bükkből az Alföldre lefutó patakok mentén futó dombok tetején létesült bronzkori települések fölött ma kivétel nélkül minden esetben igen nagy sebességgel süvít át a szél. Szinte mindig. Kivétel nélkül jó sárkányozó helyek. Így a BORBAS-projekt során kutatott Bogács, Tard, Tibolddaróc, Emőd hasonló régészeti lelőhelyei kínálják magukat a sárkányeregetést szerető kutatóknak.
A tibolddaróci sárkányozás most elsősorban nem a kutatásról, hanem a játékról szólt. A sárkány repült (többször a telefon is), a résztvevők pedig élvezték a látványt, sőt maguk is kipróbálhatták, milyen érzés egy két zsinóros sárkánnyal száguldani egy bronzkori lelőhely felett.
Ha megvannak, az eredmények, hírt adok róla e helyen.
Addig is még egyszer köszönet minden résztvevőnek!
Irodalom:
Asztalos Fanni: Tibolddaróc-Bércút bronzkori település kutatása. BA szakdolgozat. Miskolci Egyetem 2015
Balázs Béla: A tibold-daróczi (Borsod megye) bérczúti őstelep. (Első közlemény) Archaeológiai Értesítő 25 (1905) 407–415.
Balázs Béla: A tibold-daróczi (Borsod m.) bérczúti őstelep. II. közlemény. (Négy ábrával) Archaeológiai Értesítő 26 (1906) 346–354.
Balázs Béla: A tibold-daróczi (Borsod megye) bérczúti őstelep. (III. közlemény) Archaeológiai Értesítő 27 (1907) 247–266
Kalicz Nándor: Die Frühbronzezeit in Nordost-Ungarns. Archaeologica Hungarica 45, 1968.
Tobias Kienlin – P. Fischl Klára – Pusztai Tamás: Borsod region Bronze Age Settlements (BORBAS) Catalogue of the Early to Middle Bronze Age Tell Sites Covered by Magnetometry and Surface Survey. UPA 317. 2018 Bonn.