Ottomány 3x
Az ottományi kultúra névadó lelőhelyén 3 e kultúrába sorolható települést ismerünk. E települések adatainak átnézése során — nem a kronológiai szempontokat figyelembe véve — nagyon sok hasonlóság merül fel a Dél-Borsodi síkság általunk vizsgált településeivel. E helyen most az ottományi lelőhelyek szerkezetének hasonlóságait szeretném kiemelni, nem törekedve a 3 lelőhely teljes kutatástörténetének bemutatására.
A Várhegy (Otomani-Cetăţuia) az Ér teraszán a mai falu keleti részén található. A teraszból kinyúló háromszög alakú területen alakították ki a települést 1924, 1925 és 1928-ban Roska Márton ásta, majd K. Horedt, I. Ordentlich és M. Rusu végzett itt feltárásokat 1959 és 1961 között (Roska 1925; 1929; 1930; 1942, 215; Hored–Rusu–Ordentlich 1962, Ordentlich 1963). A terasz északi, nyugati és keleti oldala meredek, I. Ordentlich azt sem tartja kizártnak, hogy mersterségesen még meredekebbre alakították a település kialakításakor (Ordentlich 1969, 459–463). A leírások szerint a háromszögalakú kiugrást a plató felől, délről egy 20 méter széles és 4,30 méter mély árok választja el.
Ez nem meglepő jelenség az általunk vizsgált települések esetében sem, a legjobb példa talán Hernádbüd-Várdomb (P. Fischl–Pusztai 2009).
Az árkon belül fal futott, melyet a mindenki által hivatkozott Ordentlich által publikált alaprajz szaggatott vonallal jelez (kiemelt kép). Bader adatai alapján a fal 9,5 méter széles volt (Bader 1982, 56). Az északi részen a települést 2 árok és fal védte. Az ún. második árok 16 méter széles és 5,3 méter mély volt. Egyik leírás sem szól arról, ami a képen jól látható, hogy ez az árok tulajdonképpen a déli árok folytatása, mely a terepviszonyoknak megfelelően körbeveszi a lakóteret. A leírás szerint az északi, ún. második árkot kívül és belül is fal kísérte, majd a plató északi végében újabb árok és azt kívülről kísérő sánc állt. Ordentlich is felteszi a kérdést, hogy a meredek oldalak mellett mi értelme volt árok és falrendszereknek ezen a részen. Illetve felhívja a figyelmet, hogy az erődítések (árkok és sáncok) által elfoglalt terület valójában nagyobb térigényű volt, mint maga a lakóterület. Az északi két fal méretéről és szerkezetéről nincs információnk. Ordentlich megfigyelései alapján a belső falat a kultúra második fázisában megszüntetik, annak nyomai olyan települései rétegekkel fedettek, mely a település életének második fázisába tartozik (Ordentlich 1969)
Teraszhelyzetű területen a Borosdi-síkságban is ismerünk olyan településeket, melyek valójában a meredek teraszfalak közvetlen közelében állnak azonban a belső lakótér körbe van véve mély és széles árokkal. Ilyen volt Tard első, köralakú árka, Emőd-Nagyhalom árka vagy a tavaly felmért tibolddaróci körárok is.
Az északi árok és a többi fal kronológiai helyzetéről nem szólnak a híradások, a várhegyi telep átlagos életkorát azonban Ordentlich a 70-es években érvényben levő 3-as belső kronológia 1. és 2. szakaszára teszi.
A déli árkon kívüli esetleges településről — mely megszokott jelenség a hasonló földrajzi helyzetű dél-borsodi településeken — nem esik szó.
Ezzel szemben a Várhegytől északra a mai falu területén már Roska is jelez egy települést: Otomani-Înainte de insulă/ Ottomány-Elősziget. Itt szintén 1958 és 1962 között zajlott feltárás és ezek alapján Ordentlich a kultúra 1. periódusába sorolható időszakosan lakott, nyiltszini telepként említi. Részletesen nem publikált.
A rendelkezésre álló ismereteink alapján Emőd-Nagyhalom és Emőd-Zsedény településeinek kettőssége nagyon hasonló szituációt mutat (Fischl–Kienlin–Tugya 2015):
A harmadik ottományi telep Cetatea de pamint/Földvár egy szigeten található az Ér völgyének talpán. A 450 méter hosszú és 300 méter széles sziget a román ásatás a sziget pereme mentén körbefutó falszerű magaslatot figyelt meg, ami 1 méter magas és 20 méter széles volt. Hasonló magaslat figyelhető meg a sziget középső részén is. A „falról” azonban megállapították, hogy valójában 8 települési réteget tartalmazó település. Vagyis belső felépítését tekintve az előző bejegyzésben bemutatott székudvari és gyulavarsándi településekkel azonos struktúrájú. Kronológiailag a szigeten található földvárat Roska a Várheggyel egykorúnak tartotta, a román kutatóstáb viszont azt állapította meg, hogy a szigeten a település kialakítása a várhegyi telep életének végével némi átfedésben történt. Továbbá a földvár területén mindenképp található RBC (halomsíros korú) leletanyag, mely itt a Cehalut csoportba sorolható. Egyes irodalomban olvasható adatok alapján a település élete a szigeten RBD-HaA periódusik is kontinuus, de ezt hihető módon nem támasztották alá.
A számunkra nem igazán ellenőrizhető kronológiai adatoktól eltekintve tulajdonképpen a dél-borsodi síkságban megfigyelt települési alapformák mindegyike megtalálható a névadó lelőhelyen, azonos jelenségekkel és földrajzi szituációkban. A román kutatás által javasolt településtípusokba történő besorolással ellentétben azonban az az érzésem, hogy a korszak lakossága számára fontos jellegzetességeket a földrajzi adottságoknak megfelelően variálták egymással.
Ordentlich típusai (1969, 458): a, kiugró teraszhelyzetű települések; b, Folyókanyarulatokban levő települések; c, halomszerű települések (tellek?); d, nyílt települések; e, szigettelepülések.
Bader típusai (1982, 51): A, erődített települések, a: teraszok kiugrásain; b: szigeteken, folyóvizek meandereiben; B, „Atoll-típusú” települések körsáncokkal; C, nyílt települések, a: magaslatika; b: teraszokon, folyóvizek mentén.
Mindezek alapján az ottományi földvárat tarthatjuk szigetszerű településnek, a rétegsora alapján nyugodtan halmos településnek, a földrajzi helyzete alapján erődítettnek, sőt Bader atoll típusú kategóriájába is besorolható a külső települési gyűrű alapján.
A lényeg az, hogy a dél-borsodi telepek felépítésnek pontos megfelelői a kultúrkomplexum keleti határterületén találhatók meg az Ér völgyében illetve attól délebbre mint azt előző bejegyzésünkben is hangsúlyoztuk.
Irodalom:
Bader, T.: Die Befestigungen bronzezeitlichen Siedlungen in Nordwestrumänien. in: Chropovsky, B. – Herrmann, J. (Hrsg.) Beiträge zum bronzezeitlichen Burgenbau in Mitteleuropa. Berlin–Nitra 1982 47–70
P. Fischl, K. – Pusztai, T. 2009 Előzetes jelentés Hernádbüd–Várdomb bronzkori településének kutatásáról (Vorbericht der Erforschung der bronzezeitlichen Siedlung Hernádbüd–Várdomb). CommArchHung 21–33.
Fischl, K. – Kienlin, T. L. –Tugya, B. 2015 Bronze Age settlement research in North-Eastern Hungary — Bronzkori településkutatások Északkelet-Magyarországon. Archeometriai Műhely 2015/XII./2.117–134.
Horedt, K. – Rusu, M. – Ordentlich I. 1962 Săpăturile de la Otomani. Materiale şi Cercetări Archeologice 8, 317–323.
Ordentlich, I. 1963 Poselenija v Otomani v svete poslednih raskopok. Dacia 7, 115–138.
Ordentlich, I. 1969 Probleme der Befestigungsanlagen in den Siedlungen der Otomanikultur in deren Rumänischen Verbreitungsgebiet. Dacia 13, 457–474.
Roska, M. 1925 Rapport préliminaire sur les fouilles archéologiques de l’année 1925. Dacia 2 400-403
Roska, M. 1929 Cercetări la Cetăţuia de la Otomani. Anuarul Institutului Monumentelor Istorice Secţia pentru Transilvania, Cluj, 192–205.
Roska, M. 1930 Ásatások az ottományi Várhegyen és Földvárban. — Grabungen am Várhegy un Földvár von Ottomány. Dolgozatok 6. 163–177.
Roska, M. 1942 Erdély Régészeti Repertóriuma I. Őskor. Prehistorica I. Kolozsvár.