Kunhalom, kurgán, halomsír, tell, erődített település
A kunhalom kifejezés a 19. században nyelvújítás hatására született, mesterségesen képzett összetett szó, mely Horvát István (1784-1846) nyelvész-történésztől származik (Balázs–Kustár 2012). A megalkotott kunhalom szó abból a meggyőződésből fakadt, hogy ezeket az emberkéz alkotta halmokat a betelepülő kunok hozták létre (Tóth 2006).
A régészeti kutatások ezeket az emberkéz alkotta, tájból kiemelkedő objektumokat azóta több kategóriába és időhorizontba sorolta. A szó használata azonban megmaradt mind a köznép ajkán, mindpedig azért, mert a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény kunhalom összefoglaló név alatt védi az emberkéz által létrehozott halmokat.
1996.évi LIII tv. 23 §.: „E törvény erejénél fogva védelem alatt áll valamennyi forrás, láp, barlang, víznyelő, szikes tó, kunhalom, földvár.” E törvény hatálybalépése óta ex lege – azaz a törvény erejénél fogva – védett természeti területnek minősül valamennyi halom.
E törvény a következőképpen definiálja a kunhalmokat: „A kunhalom olyan kultúrtörténeti, kulturális örökségi, tájképi, illetve élővilág védelmi szempontból jelentős domború földmű, amely kimagasodó jellegével meghatározó eleme lehet a tájnak”.
Szintén e törvény külön fogalmi kategóriaként definiálja a földvárakat: „A földvár olyan védelmi céllal létesített vonalas vagy zárt alakzatú földmű, amely azonosíthatóan fennmaradt domborzati elemként történeti, kulturális örökségi, felszínalaktani, illetve tájképi értéket képvisel.”
Kunhalom tehát a törvény szövegének értelmezése szerint lehet egy olyan természetes kiemelkedés is, melyen speciális növénytársulás található. Régészeti szempontból azonban csak a mesterséges halmokat soroljuk további kategóriákba.
Kurgán
A kurgán török-tatár eredetű szó, melynek jelentése sírhalom.Olyan sírhelyeket neveznek így, ahol a gödörsír felé emelnek halmot építőik. A sírhalmok alá egy vagy több embert temettek, gyakori, hogy az emelés ideje után későbbi korok beletemetkeztek, vagyis a már meglevő halmot használták saját temetőjükként. Régi vagy népies neve korhány. A kurgánok jellemzően hegyes, kúp alakú, viszonylag magas földépítmények. Számos közülük azonban az évszázadok során a mezőgazdasági művelés hatására elkopott, vagy teljesen eltűnt vagy alig felismerhető formájú lett. A kurgános temetkezés a rézkor közepén jelenik meg az Alföldön majd az időszámításunk előtti negyedik évezred második felében terjed el, amikor a Kárpát-medencei központú, badeni kultúra néven számon tartott közösségek mellett egy keletről érkező sztyeppei népcsoport mutatható ki az Alföld keleti területein. Elnevezésük temetkezési szokásukra utal: gödörsíros kurgánok népe vagy más néven Jamnaja kultúra. Legújabb összefoglalásuk: Dani János–Horváth Tünde: Őskori kurgánok a magyar Alföldön. A Gödörsíros (Jamnaja) entitás magyarországi kutatása az elmúlt 30 év során. Áttekintés és revízió. Budapest: Archeolingua, 2012. 
A legkésőbbi kurgántemetkezésekkel a korai bronzkorban (Kr. e. 2800–2600) találkozunk.
Későbbi temetőhelyként való használatuk mellett számos kurgán tetején találhatunk középkori vagy újkori eredetű feszületet. Markáns tájelemként búcsújáró helyek, határjelölő dombok váltak belőlük.
Halomsír
Halmok alá nemcsak a rézkorban temetkeztek a Kárpát-medencében. Számos más régészeti korszak és kultúra temette halottait halomba vagy az alá. Halmokat emeltek a korabronzkori Somogyvár-Vinkovci kultúra (Kr. e. 2500–2300) közösségei halottaik fölé, kisméretű, gyakran árokkal kerített halmaikról kapta a nevét a későbronzkor elején a Kárpát-medencében élt ún. Halomsíros kultúra közössége (Kr. e. 1500–1300). Sírhalmaikról ismertek a koravaskori Hallstatt kultúra közösségei is (Kr. e. 8–5. század) és a velük egyidőben az Alföld területén élt szkíták is használták ezt a szokást. A római korban szintén az Alföld területén élt szarmaták is emeltek kisebb halmokat temetkezéseik fölé és valószínűleg a kunok is emelhettek ilyeneket.
A legtöbb rézkornál későbbi halom alakja (általában jellemzően nem kúpos) és mérete (gyakran jóval kisebbek) alapján már elsőre elkülöníthető a kurgánoktól. A már említett földművelés miatt azonban számos halom jelenlegi képe nem ad információt keletkezési koráról. Mivel ezek temetkezési halmok rajtuk régészeti lelet általában nem található.
Tell
A tell egy arab eredetű szó, amely dombot jelent. Az európai régészetben olyan dombokat, halmokat jelölnek ezzel a szóval, ahol a maradványok egykori településről tanúskodnak. Florin Gogâltan szerint a tell olyan mesterséges halom, amely az idők során emberi tevékenységek maradványaiból jött létre. Akkor jött létre, ha egy közösség fizikai-földrajzi, gazdasági és történeti tényezők illetve egy meghatározott gondolkodásmód alapján hosszú ideig egyazon, jól körülhatárolható területen lakott. 
A többrétegű települések kialakulásához a lakóhelyek ugyan azon a helyen történő létesítése, használat utáni planírozása és újra felépítése, melyhez a mindennapi élet maradványainak elkerülhetetlen felhalmozódása járul vezetett (Gogâltan 2002).
Vagyis az hosszú ideig – akár több száz évig – történő egyhelyben lakásnak több oka is lehetett. Eredményeként többrétegű települések jöttek létre, ahol a paticsfalú házak maradványai (letapasztott padlók, omladékok, feltöltések és planírozások) egy dobostortához hasonló rétegsort hoztak létre.
A tellek általában nagyobb alapterületűek és laposabbak minta a kurgánok. Felületükön gazdag régészeti leletanyag található, mely a felső lakórétegek pusztulásából származik. A Kárpát-medence történetében két időszakban jöttek létre tell települések. Először a neolitikum késői szakaszában (Kr.e. 4900–4500, tiszai kultúra) majd 2000 évvel később a korai bronzkor végén és a középső bronzkorban (Kr. e. 2300-1500). A bronzkor folyamán több régészeti műveltség is hozott létre telleket (nagyrévi kultúra, Maros-kultúra, Vatya-kultúra, hatvani kultúra, füzesabonyi-kultúra, ottományi kultúra). Tellekkel csak az alföldi területeken találkozunk, az adott korszakokban hasonló gazdasági és társadalmi berendezkedéssel rendelkező dunántuli közösségek nem hagytak hátra tell településeket. Szintén nem jöttek létre tellek olyan hosszan egyhelyben lakó közösségeknél mint a középkori, kötött telekstruktúrával rendelkező falvak vagy mezővárosok, bár a földrajzi környezet és az építkezési struktúra azonos volt. Vagyis a tellek létrejöttét mindenképp összetett okok, és az egykori közösségek döntéshozatala hozta létre.
Előfordul, elsősorban a Berettyó vidékén, hogy egy neolitikus tell tetején 2000 év hiátus után egy többrétegű bronzkori település jön létre. De ismerünk példát arra is, hogy egy neolit tell tetejére egy temetkezési halmot – kurgánt építettek a rézkorban,
A tellek létrejöttével és felhagyásával kapcsolatos igen érdekes kérdések boncolgatására itt most nincs elegendő hely, talán egy másik bejegyzésben.
Földvár
Az elnevezésből következik, hogy földvár egy olyan védelmi funkciójú hely, melynek sáncai földből (vagy föld-fa-kő vegyes konstrukcióból) épültek. Klasszikusan földvárnak tekintjük azokat a későbronzkor és vaskor folyamán létrejött földműveket, melyek akár több mint 100 hektár területet is körbeölelhetnek, bár akadnak csak 10 hektár körüli méretűek is. E régészeti lelőhelyek funkciója már összetettebb kérdés. A vaskori, kelta sáncokat gyakran tartják refúgiumoknak, vagyis olyan helyeknek, ahol vész esetén a környék lakossága az állatállományukkal együtt elfért. Egyes bronzkori lelőhelyek esetében bizonyítható a sáncokon belüli terület állandó lakása, vannak helyek melyeket kiemelt kézművesközpontoknak esetleg kereskedelmi központoknak tarthatunk (Velem-Szentvid, Várvölgy-Nagylázhegy).
A középső bronzkori Vatya-kultúra földvárait egy közösség centrumaként értékeli a kutatás, melyhez kisebb települések láncolata – ún. szatelittelepülések – tartoznak. Ezek a földvárak gyakran belső sáncokkal összetett szerkezetet mutatnak.
Az Árpád-kor elején földvárakban találhatók az közigazgatási-ispánsági illetve egyházi központok (Szabolcs, Borsod, Zemplén).
Gyakran földsánc és árok övez többrétegű településeket, vagyis telleket. Több tell település esetében széles, mély árok övezi a lakóterületet, de sáncnak nincs nyoma. Ezeket az árokkal körülvett településeket – amennyiben az ároknak védelmi funkciót feltételezünk – is a földvárak közé szokták sorolni (például a Tiszabábolna-Fehérló tanyai élővízzel körülvett, szigetszerű hatvani és füzesabonyi települést is földvárként kategorizálták, noha földből készült sánca nincsen). 
Ilyen esetekben a fogalmak szétválasztása nem egyszerű. Célszerű lenne az erődített tell település elnevezést használni, különválasztva a középső bronzkori lakóhelyeket a későbronzkor, vaskori „tényleges” földváraktól.
A fogalmak tehát igen összetettek. Alapvetően a temetkezési halmokat (elsősorban kurgánokat) és a lakóhelyként szolgáló dombokat (elsősorban tellek) kell szétválasztani régészeti szempontból egymástól.
Országos régészeti halomkataszter sajnos nem létezik. Az 1996-os a természet védelméről szóló törvény írta elő a kunhalmok országos kataszterezését és állapotfelmérését. Azóta is a legnagyobb adatbázist ez a felmérés tartalmazza, bár látható, hogy így nem mesterséges halmok is bekerülhettek a kataszterbe illetve nem pontos régészeti adatok feltüntetésével a kurgánok, tellek és földvárak régészeti szempontból egy teljesen kevert adatbázis eredményeztek.
A természetvédelmi törvényt betartató és terepen dolgozó természetvédelmi őrök jelentős része sem tudja pontosan mit takar a kunhalom fogalom és milyen történeti értékeket őriznek valójában. Ezen is segít a Miskolci Egyetem Régészeti kulturális örökség, védelem és hasznosítás szakirányú továbbképzési szak, de erről egy másik bejegyzésben.
Irodalomjegyzék:
Balázs R. – Kustár R.: Halmok az évszázadok sodrában – Halmok – hegyek – Várak a Duna-Tisza közén. Kecskemét 2012
F. Gogâltan: Die Tells der Bronzezeit im Karpatenbecken. Terminologische Fragen. In: Interregionale und Kulturelle Beziehungen im Karpatenraum (2. Jahrtausend v. Chr. – 1. Jahrtausend n. Chr.) Band 4. Hrsg.: A. Rustoiu – A. Ursutiu, Cluj-Napoca 2002, 11–45.
F. Gogâltan: Zur Entstehung der bronzezeitliche Tellkulturen in Karpatenbecken. Ein allgemeiner Übersicht. Fontes Historiae, 2006, 61-74
Tóth Cs. (2006) Az országos kunhalom-felmérés eredményei és tapasztalatai – a természetvédelmi szempontból értékes kunhalmok kijelölése III. Magyar Földrajzi Konferencia tudományos közleményei. MTA FKI, Budapest.