Bronz-kór

HU | EN

Bronz-kór Középső bronzkori településkutatások Dél-Borsodban | Pusztainé dr Fischl Klára blogja | Archeometria Bt.

Hogyan építs kiállítást – hogyan épült a mi kiállításunk

Hogy készül egy kiállítás?

1, Először is el kell döntened, hogy miről szól. Ez a mi esetünkben nem volt kérdés, mert a BORBAS projekt 10 évi eredményeit szerettük volna bemutatni. Ehhez azonban már rendelkezésre állt egy angol nyelvű szakmai kötet és „A rend nyomában” című magyar nyelvű összefoglaló. Vagyis ezekből indultunk ki a mondanivaló meghatározásánál: a kiállítás a rendről szól. A bemutatott tárgypárok a bronzkori világ rendje mellett pedig kicsit megmutatják a mai világunk rendjét is.

2, A másik fontos kérdés, hogy kinek szól?

Ez sem volt kérdés. A helyben lakóknak szerettük volna készíteni, hogy megismerjék a kutatásainkat, saját településük múltját.

3, Mit fogsz kiállítani?

Mivel a mikrorégióban úgy van esélyünk az információt eljuttatni mindenkihez, hogy vándoroltatjuk a kiállítást, ezért ezt az aspektust a kiállított tárgyak esetében is figyelembe kellett venni. Így döntöttük el, hogy a régióból származó eredeti tárgyak, eredeti technológiával készített másolatait használjuk, majd a kiállításban. Ehhez jött aztán egy további csavar is.

4, Miben állítod ki? Milyen lesz a design?

Itt szintén fontos volt a vándoroltathatás. A „tárlóknak” masszívaknak kellett lenni. Továbbá szempont volt, hogy egy falugondnoki mikrobusszal szállíthatók legyenek. A bontáshoz és építéshez maximum két ember kelljen. Kis helyen elférjen, de azért jól lehatárolható legyen a befogadó tértől.

És itt már a tartalmi koncepció is szerepet játszott. Így esett a választás a konyhabútorokra.

A design és a színvilág pedig „A rend nyomában” című kötet (Martin-Opitz kiadó) elemeire épült.

5, A koncepció

Na ez már nehezebb piskóta.

Jó, ha előre tudod, megfogalmazod mi az a 3 dolog, amivel mint élmény a látogató távozik. Ezek a kiállítás vezérgondolatai.

Mi az alábbiakat fogalmaztuk meg:

Ismerd meg a rendet! – Ez utal a kutatásaink során 10 év alatt megfigyelt 4000 évvel ezelőtti számunkra érdekes világra.

Mindennek megvan a párja! – Ez arra utal, hogy egy asszociációs játékon keresztül a bronzkori tárgyak mellé a mai megfelelőiket helyeztük. A mai magyarázza a régit, nincs felirat.

Te is lehetsz régész! – Ez utal a kötet bevezető tanulmányára és a https://bronzkor.hu/a-rend-nyomaban/ honlapon található videókra, háttéranyagokra.

+ A te falud határában is lakott valaki 4000 évvel ezelőtt – Ez utal a kutatott 27 bronzkori településre, melyek egy-egy lelőhelylapon, térképen, hűtőmágnes formájában meg is jelennek a kiállításban

Ezek vezérgondolatok jelennek meg a háttérmolinón.

A kiállítás terét egy 4×4 méteres padlógrafika adja. Ez a Tard-tatárdombi bronzkori település alaprajzát mutatja számunkra.

A háttérmolinó és a padlógrafika meghatározza a szemnek a befogadható látványt.

6, A kiállítás elemei:

Jóllehet a kiállítás alapja A rend nyomában című könyv, a megformálás során több és más lett mint lapjaira vágott és felkasírozott könyv. 

  1. a konyha + komód: tálaló és hűtő – bronzkori tárgyakkal és ételekkel
  2. A rend nyomában című könyv bevezető tanulmányának 6 oldalas egyszerűsített kiadása
  3. A rend nyomában című könyv második felében bemutatott régészeti lelőhelyek adatlapjai figyelemfelhívó mondatokkal, az érdeklődést felkeltő utalásokkal
  4. Háttérmolinó és padlógrafika
  5. 3 modell, ami a spirál és koncentrikus körmotívum eltérő térszíneken történő megjelenését reprezentálja. Mi az a 3? Nézd meg a kiállítást, olvasd el a könyvet és megtudod!

 

Idáig gondolatban is eljut egy kiállítás megálmodója. Őt hívjuk kurátornak. Kitalálja a koncepciót, az ötleteket, a látványt és a kiállított tárgyak listáját.

Amikor mindez fejben összeállt, kell hozzá egy asztalos, egy grafikus, egy dekoros, egy jó kiállításrendező cég!

Ez a jelen esetben az Á.Tóth és Barátai Produkciós és Reklámügynökség Kft volt.

Ők aztán tudják, hogy mit és hogyan kell elkészíteni, hogy az használható és szép legyen. Hogy amit a kurátor megálmodott, az működjön is a valóságban.

Az alábbiakban ezeket a lépéseket láthatod képekben. A tervektől a megvalósulásig.

Néhány kép a kiállítási koncepcióból:

Megérkeztek a kiállítóhelyre a tárgyak

    

  

Kijelöltük a helyet és megadtuk a kereteket:

 

  

 

Megérkezett a könyv:

Felsorakoztattuk a tárgyakat:

 

És elkezdtük berendezni a „tárlókat”

 

Helyükre kerültek a makettek

Betáraztuk a lelőhelyeket bemutató lapokat

És örültünk az eredménynek: