Hernádbüd-Várdomb
Az Abaúji Honismereti és Helytörténeti Egyesület meghívására szeptember 12-én Abaúji ásatások címmel vetített képes előadásra került sor Encsen a Művelődési házban. Az előadás Pusztai Tamás bevezetője után a Hernádbüd-várdombi bronzkori településen zajlott kutatásokat és a bronzkori ember mindennapjait kísérelte bemutatni.
Az eseményről beszámol a honismereti kör honlapja is: http://borsodhonismeret.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1189207
2006-ban került sor a Herman Ottó Múzeum és a Miskolci Egyetem BTK Őstörténeti és Régészeti Tanszékének közös munkájaként a Várdomb roncsolásmentes régészeti kutatására. Az eredményeket 2009-ben a Communicationes Archaeologicae Hungariae 2009-es számában ugyan publikáltuk, de a szigorúan régészeti szakfolyóiratok éppen a szűkebb hazájuk, környezetük iránt érdeklődő, de nem kimondottan kutató réteghez ritkán jutnak el.
Hernádbüd-Várdomb területén alkalmaztuk először azt a kutatási, módszertani csomagot, amelyek azóta nagyobb léptékű projektekben, elsősorban a Dél-Borsodi Síkság területén összehasonlító településkutatások alapjául szolgálnak.
Elkészítettük a terület 3D geodéziai modelljét. Ide kattintva a mozgatható modell letölthető.
A Várdomb platóján intenzív terepbejárást folytattunk, melynek során beazonosítottuk az árkon kívüli települési egységeket és GPS segítségével bemértük azokat.
A Miskolci Egyetem Geofizikai Tanszéke Hursán László vezetésével végezte geofizikai kutatásokat, mágneses és talajellenállásméréseket végzett.
Felhasználtuk a területre vonatkozó FÖMI adattárában levő infravörös felvételeket, Czajlik Zoltán légifelvételeit, illetve a térinformatikai feldolgozás elősegítése érdekében mérőjelek kihelyezése után a Zemplénair Kft helikopterével saját magunk is készítettünk felvételeket.
Végül a külső, intenzív települési részen 5×5 méteres négyzethálóban szisztematikus felszíni leletgyűjtést végeztünk, melynek statisztikai kiértékelése a terület pontosabb datálását segítette elő, illetve az egykor a településen állt épületek feltételezhető rendszerét rajzolta ki.
A kutatások eredményeként az alábbiak mondhatók el Hernádbüd-Várdombról: A bronzkori település által elfoglalt magaspartszakasz keleti és nyugati oldalán vízmosásos árkok figyelhetők meg. E két árok és a magaspart szélvonala három oldalról természetes védelmet nyújt a településnek. Feltehetően ezeknek a környezeti viszonyoknak a hatására választotta az ember lakóhelyül a területet.
A löszbe könnyen bevágódó vízmosások a bronzkor idején valószínűleg még nem voltak olyan markánsak és mélyek mint a mai felszínen, de meglétük lehetővé tette, hogy a terület védelmét három oldalról a természet által kialakított formákhoz igazítsák. A plató irányában, délről a bronzkori település központi részét egy mély és széles árokkal határolták. Az árok vonala a felszínen ma is jól látszik, noha a mezőgazdasági művelés erősen átalakította az egykori felszínt.
A légifelvételek és a geofizikai kutatások alapján az árok szélessége 20 méter, mélysége 5 méter körüli lehetett. A légifelvételek elemzése alapján a központi településrész átmérőjét 53 méter körülire becsüljük. A bronzkori ember által használt és lakott tér, azonban az árkon kívül is folytatódott. Közvetlen az árok mellett egy intenzívebb megtelepedésre utaló, leletgazdag, talajminőségében is jól körvonalazható településrész látható, majd a platón elszórtan egy gödrökkel jellemezhető jóval nagyobb kiterjedésű, de kevésbé intenzíven használt települési egység kapcsolható az egykori közösségek térhasználatához. A területet a korai bronzkor végén-középső bronzkor elején az ún. hatvani kultúra közössége lakta. Ezt az időszakot Kr. e. 2300 és 2000 közé datálhatjuk.
Ezt a típusú térhasználatot, a települések belső strukturáltságának ilyen kialakítását itt figyeltük meg először. Azóta bebizonyosodott, hogy a Hernád-mente és a Dél-Borsodi síkság azonos korú településein mindenütt a hernádbüdihez hasonló belső településszerkezettel kell számolnunk.
Hernádbüd-Várdomb esetében a felszínen gyűjtött leletanyag alapján Tugya Beáta archeozoológus és Gulyás Sándor malakológus vizsgálatai megállapították, hogy a helyi lakosság legnagyobb mennyiségben szarvasmarhát, majd sertést és juh/kecskét fogyasztott. Táplálkozásukban jelentős kiegészítő szerepet kapott az Unio crassus nevű kagylófajta, melyet a Hernádban gyűjtöttek. Vadászott állataik között a szarvas, az őz és a vaddisznó szerepelt, csontanyagukat viszont jellemzően kisebb számban találhatjuk meg a leletanyagban mint a tenyésztett állatokét.