Bronz-kór

HU | EN

Bronz-kór Középső bronzkori településkutatások Dél-Borsodban | Pusztainé dr Fischl Klára blogja

A kutatás a TÁMOP-4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 Nemzeti Kiválóság Program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Szombati régészeti barangolások Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében.

2016 szeptemberében indítottuk útnak – elsősorban beiskolázási céllal – azt a kirándulássorozatot, melynek keretében megyei régészeti lelőhelyeket keresünk fel. A túrák során a résztvevők megismerkedhetnek a lelőhely kutatástörténetével, a korszakkal melyben keletkezett és a régészet mesterfogásaival. Bízunk benne, hogy a kirándulások során a jelenlevők érdeklődését felkelthetjük a helytörténeti értékek, a régészet és a történelem iránt. 20161022_110129Az őszi félévben több korszakba sorolható megyei lelőhely felkeresése mellett a résztvevők tanulhattak kőpattintást, segítettek egy középkori vár geodéziai felmérésében, jártunk közösen a múzeum raktárában és kiállításain. A téli időszakban szünetel a szombati “szakkör” de a tavaszi újraindítást követően a kirándulások időpontjai elérhetőek lesznek a Miskolci Egyetem, Történettudományi Intézetének honlapján és facebookoldalán, na meg a Bronzkóron is!

 

A kirándulásokról Kovács Olivér riportja az alábbi linken hallható:

 http://muemlekem.hu/kozkincs-kereso/Aranykiallitas-Aranymonostor-epitenek-es-emlekeznek-Aquincumban-Miskolc:-lelohelysetak-217