Bronz-kór

HU | EN

Bronz-kór Settlement researches from the Bronze Age in the Carpatian Basin | blog site of Klára Pusztainé dr Fischl

Kutatók Éjszakája a Miskolci Egyetemen

2013 szeptember 27-én délután és este került sor a Miskolci Egyetemen a Kutatók Éjszakája rendezvénysorozatra. Az Őstörténeti és Régészeti Tanszék 2012 során bekapcsolódott a miskolctapolcai bencés apátság feltárásába. A feltárások vezetői: Pusztai Tamás és Pusztainé Fischl Klára voltak. A tanásatáson a diákok gyakorlatban is megismerkedhettek a feltárási, dokumentálási és feldolgozási módszerekkel. Az ásatások még publikálatlan eredményeit már számos rendezvényen és fórumon, többféle módon igyekeztünk bemutatni. 2012-ben a még nyitott ásatási felszínen többször rendeztünk nyílt napot, múzeumok éjszakáján fáklyás vezetést, meleg nyári hétvégén pedig ásatási pikniket.
Fontosnak találjuk, hogy az itt élők megismerkedjenek településük múltjával, annak tárgyi emlékeivel, a Miskolc városnak nevet adó család történetével. Ezen ismeretterjesztő munka keretén belül a 2013-as kutatók éjszakáján két a miskolctapolcai apátsághoz tartozó programmal is vártuk az egyetemre látogatókat. A délután során elsősorban a kisgyermekes családokra fókuszáltunk.   A tapolcai feltárások méretarányos alaprajzára fakockából felépíthették az érdeklődők az apátság templomának és a kolostornak a falait.

Mivel a célközönség a fiatalabb korosztály volt, az építőkockákon kívül a szerzetesi élet mindennapjaihoz tartozó állatfigurák, műanyag figurák és a templom pusztulását okozó ágyúk is helyet kaptak a rekonstrukciós játékban. Az építkezés megkönnyítése érdekében a templom és a rotunda műanyag makettjét is kiállítottuk az alaprajz mellé. A kicsit nagyobb korosztály a templom építéstörténetét a heidelbergi diákok képregénye alapján ismerhette meg (a képeket lásd a Miskolc vezér német szemmel című bejegyzésben). A helytörténet iránt érdeklődők számos kérdését megválaszoltuk a délután folyamán, de akadtak, akik a régészeti munkafolyamatokról, a régészet jövőjéről érdeklődtek nálunk. 20 óra 10 perckor a Bölcsészettudományi Kar előadássorozatán belül Mit Tudunk a Miskolc nemzetségről címmel előadást tartottam, melyben röviden elhangzott az apátság kutatástörténete, a főbb építési periódusok, és az épületegyüttes kapcsolata a városunknak nevet adó nemzetségről.

Anonymus szerint Miskolc környékét a Sajótól a Hejőig a honfoglalás idejében Bors apja Böngér kapta. Az újabb kutatások szerint Bors nem a honfoglalás idején, hanem a 11. században, az államalapítás idején élhetett e vidéken. Ő lehetett Borsod megye első ispánja, akiről a megye a nevét is kapta. Az ő egyik leszármazottja lehetett az a Miskolc nevű ember, akitől a Miskolc nemzetség is származik. Ők alapították a miskolctapolcai apátságot.