Bronz-kór

HU | EN

Bronz-kór Középső bronzkori településkutatások Dél-Borsodban | Pusztainé dr Fischl Klára blogja | Archeometria Bt.

Bronzkoros nemzetközi konferencia a Miskolci Egyetemen

Settlement layouts, system and structure of the Otomani-Füzesabony Cultural Complex címmel régészeti konferenciára került sor a Miskolci Egyetemen 2018 június 7 és 9 között. A konferencián 6 ország 20 intézmények kutatóitól 16 előadás hangzott el az ún. Otomani-Füzesabony kultúra településeiről.

A rendhagyó poszterszekcióban minden előadáshoz kapcsolódóan találhattunk egységes tematika szerint felépített posztereket. A legújabb M30-as autópálya nyomán előkerült leleteket pedig szintén poszteren illetve egy rögtönzött mini kiállítás keretében ismerhették meg a kollégák. Az Otomani-Füzesabony kultúra egy olyan bronzkori anyagi művelődési kör, melynek lelőhelyei a mai Lengyelország, Szlovákia, Ukrajna, Magyrország és Románia területén találhatók. A 30-as évek évek kutatásai nemzetenként külön-külön körvonalazták a bronzkori kultúrát, ennek oka a máig sokszínű nevezéktan és a kultúrával kapcsolatos ellentmondásos vélemények. A kutatás történetében először sikerült egy “közös asztalhoz” ültetni az érintett országok kutatóit és a települések szerkezetére szűkítve, de közös nyelvet találni a határok ellenére.

A konferenciát a 2012 óta a Miskolci Egyetem, a miskolci Herman Ottó Múzeum és a Kölni Egyetem közös kutatási projektjeként zajló BORBAS projekt első szakaszának  és a 2017 szeptembere óta a National Scholarship Program of the Slovak Republik keretében az Archaeological Institut of the Slovak  Academy of Sciences keretén belül megvalósuló bronzkori településkutatási projekt lezárása hívta életre.

Az egy napos tudományos tanácskozás programját és az abstractokat a bejegyzés végén elérheti az érdeklődő. Nagy örömömre szolgál, hogy a Miskolci Egyetem volt tanítványai is előadtak a konferencián, jelenlegi hallgatóink pedig aktív részesei voltak a szervezésnek.

A konferencia nyitónapján a külföldi vendégek érkezése után lehetőség volt a kötetlen beszélgetésre, a tapasztalatcserére, majd a pénteki szoros szakmai program után szombaton a  Dél-Borosdi Mezőségbe kirándultunk, ahol 3 eltérő szerkezetű bronzkori települést tekintettünk meg: Borsodivánka-Nagyhalom, Tiszabábolna-Fehérló tanya és Tiszakeszi-Szódadomb lelőhelyeket.

A konferenciát Dr. Illésné Dr. Kovács Mária nyitotta meg kiemelve a nemzetközi projektek és kapcsolatok fontosságát. A konferencia az NKA támogatásával jött létre. Szponzoraink voltak még Tóth Lajos, Borsodivánka település Önkormányzata  és a bogácsi HÓR-AGRO Zrt.

A konferencia előadásainak anyaga a Miskolci Egyetem Történettudományi Intézetének Gesta nevű online folyóiratában fog megjelenni.

Program OFCC

Abstract book_OFCC